„Az ember az abszolút magára utaltság érzését ott érzi, és ott van az én barátom, a drótkötél alattam, és azon szépen át kell menni”

Hirdetés

– nyilatkozta Simet László az M1-nek. Sokan elképzelni sem tudják, hogy mit érezhet egy artista 40 méter magasan a drótkötélen. Ifjabb Simet László is még csak tervezi, milyen lesz szombaton a Duna felett, biztosítás nélkül átsétálni a 300 méter hosszú kifeszített kötélen. Ilyen produkcióra korábban még nem volt példa itthon.

„Az, hogy a szülővárosomban, Budapesten én megcsinálhatom, ez egy hatalmas érzés, egy hatalmas kitüntetésnek, megtiszteltetésnek érzem. Akárhány helyen voltam a világon, akárhol dolgoztam… ez lesz a megkoronázása a karrieremnek”

– mondta ifjabb Simet László artistaművész.

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Ifj. Simet László artistaművész a tököli repülőtéren egy közel harminc méter magasan kifeszített drótkötélen egyensúlyozva lépdel 2023. március 29-én

A világszenzációra több ezer embert várnak a helyszínre, de online is követni lehet az eseményeket, és az M1 is élőben közvetít majd.

Aznap Magyarországra figyel a világ – fogalmazott Fekete Péter, a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ főigazgatója. Hozzátette: a cirkusztörténelemnek is jelentős eseménye lesz a szombati.

„Nagyon közel vagyunk ahhoz, hogy szombaton délután először ember átkeljen a víz felett egy kötélen a Duna felett Budapest közepén. És, ahhoz hogy ehhez közelebb jussunk, ahhoz megannyi próbán vagyunk túl, a mostani próbán a szelet vizsgáltuk, azt néztük, hogy hova lesznek a bárkák betűzve a folyó közepén”

– mondta Fekete Péter főigazgató.

Az előkészületek miatt aznapra leállítják majd a hajóforgalmat és a rakpartokat is lezárják majd.

A hirado.hu cikkét ITT olvashatják.

Korábban írtuk