Hétfőn napközben fokozatosan növekszik, vastagszik a fátyolfelhőzet, főként a Dunántúlon lesz erősen felhős az idő, míg a legtöbb – szűrt – napsütés északkeleten várható. Estig az ország délnyugati felén vastagszik meg a felhőzet. Kora délutánig inkább csak délnyugaton, estig az ország délnyugati felén több helyen várható eső, zápor, helyenként zivatar is. A keleti, délkeleti szél megélénkül, helyenként megerősödik, de zivatar környékén is lehet átmeneti szélerősödés. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 23 és 29 fok között alakul, a Nyugat-Dunántúlon azonban ennél pár fokkal hűvösebb is lehet.

Hirdetés

Kedden és szerdán az erőteljes gomolyfelhő-képződés és a fátyolfelhőzet mellett helyenként több-kevesebb napsütésre is számítani lehet, bár többfelé várható eső, záporeső, zivatar. A délkeleti szél néhol megélénkül, zivatar térségében megerősödhet. Hajnalban 10-16, délután 19-26 fok valószínű, a tartósabban csapadékos tájakon lesz a hűvösebb.

Csütörtökön az erőteljes gomolyfelhő-képződés, illetve fátyolfelhőzet mellett helyenként több-kevesebb napsütés is várható, de összességében több helyen számítani lehet esőre, záporesőre, zivatarra. A keleti, délkeleti szelet néhol élénk, zivatarban erős lökések kísérhetik. A minimum-hőmérséklet 9-16, a maximum 20 és 28 fok között valószínű, a tartósabban csapadékos vidékeken lesz a hűvösebb.

Pénteken az erőteljes gomolyfelhő-képződés és a fátyolfelhőzet mellett több-kevesebb napsütésre is számítani lehet, csak szórványosan valószínű záporeső, zivatar. Az északkeleti szelet sokfelé élénk, zivatarban erős széllökések kísérhetik. Hajnalban 11-16, a délutáni órákban 23-29 fokot mérhetnek.

Korábban írtuk

Szombaton a gomoly- és fátyolfelhők mellett akár több órára kisüthet a nap, de elszórtan kialakulhat zápor, zivatar is, átmeneti szélerősödéssel. A minimum-hőmérséklet 11-17, a csúcsérték 23 és 29 fok között valószínű.

Vasárnap a gomoly- és fátyolfelhők mellett többórás napsütésre van kilátás, elszórtan záporral, zivatarral. A szél legfeljebb zivatar környékén erősödik meg. A hajnali 11-17 fokról délutánra 24 és 30 fok közé melegszik fel a levegő.