Azt írták: pénteken többnyire erősen felhős vagy borult idő lesz. Több hullámban érkezik csapadék: eleinte eső, majd többfelé záporok, zivatarok formájában. Egy-egy intenzívebb zápor jelentős mennyiségű csapadékkal járhat, és jégeső is kísérheti. A szél többfelé megélénkül, zivatarok mentén erős, viharos széllökések is lehetnek. Zivatarveszély miatt Budapestre, Pest, Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád-Csanád, Fejér, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Somogy, Tolna és Zala megyére adtak ki elsőfokú figyelmeztetést.

Hirdetés

Pénteken a leghidegebb órákban általában plusz 4 és 11 Celsius-fok között alakul a hőmérséklet, de a kevésbé felhős területeken ennél hidegebb lesz, a fagyzugos részeken fagypont alatti is lehet a hőmérséklet. Napközben 10 és 16 fok közötti értékeket mérhetnek, de a déli, délkeleti területeken a 20 fokot is meghaladhatja a csúcshőmérséklet.

Szombat hajnalban-reggel még több helyen, napközben már csak elszórtan várható eső, zápor. A hajnali 5-11 fokról délutánra 14 és 19 fok közé emelkedik a hőmérséklet.

Vasárnap eleinte változóan felhős idő várható főleg keleten hosszabb napos időszakokkal, majd a nap második felében egyre többfelé megnövekszik, megvastagszik a felhőzet. Délután ismét egyre nagyobb területen alakulhat ki zápor, zivatar. A szél is többfelé megerősödik, Észak-Dunántúlon helyenként viharossá fokozódik. A minimumhőmérséklet plusz 2 és 10 fok között alakul. A maximumok általában 19 és 25 fok között várhatók, de északkeleten néhol csak 16 fokig melegszik a levegő – olvasható az előrejelzésben.

Korábban írtuk