Fotó: Magyar Posta, Facebook
Hirdetés

A Szentatya látogatása nagyon fontos esemény nemcsak a katolikusoknak, hanem minden magyarnak határon innen és túl, ezért döntött úgy a vállalat, hogy tematikus személyes bélyeget ad ki az esemény tiszteletére – hangsúlyozta a Magyar Posta az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében.

Mint felidézték, a Magyarországi Apostoli Nunciatúra február 27-i közleményében jelentette be, hogy Ferenc pápa, elfogadva az állami és egyházi hatóságok meghívását, apostoli látogatást tesz Magyarországon április 28. és 30. között.

A látogatás jelmondata: Krisztus a jövőnk. Ez a mottó olvasható a hat bélyegből álló tematikus személyes bélyegív címletein is.

A bélyegújdonságon Ferenc pápa fotója látható, amely a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia engedélyével kerülhetett a címletekre – áll a közleményben.

Korábban írtuk

Mint a Magyar Posta kiemelte, a szelvényes bélyegív a nagy érdeklődésre tekintettel az eredetileg tervezett 3000 példány helyett 5000 példányban készül, és csütörtöktől a készletek függvényében megvásárolható a Filapostán, továbbá a vállalat internetes áruházából.

A közlemény emlékeztet: a pápa tematikájú bélyegek Magyarországon és nemzetközi viszonylatban is igen népszerűek. A pápalátogatások alkalmával a Magyar Posta már hagyományosan bélyeget bocsát ki az alkalomhoz illően.

Ferenc pápa első alkalommal 2021. szeptember 12-én, az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus záró miséjére látogatott Budapestre. Ennek az eseménynek a tiszteletére a Magyar Posta Zrt. alkalmi bélyegblokkot adott ki, 2020-ban pedig Szent II. János Pál pápa születésének 100. évfordulóját köszöntötte a vállalat alkalmi bélyegblokk kibocsátásával.

A posta 2014-ben két bélyegképet tartalmazó alkalmi bélyegblokkon emlékezett meg XXIII. János pápa és II. János Pál pápa szentté avatásáról, míg 2005-ben szintén alkalmi bélyegblokk kibocsátásával emlékeztek II. János Pál pápára. 1991-ben II. János Pál pápa magyarországi látogatása kapcsán szintén adott ki alkalmi bélyeget a Magyar Posta – idézi fel a közlemény.

Ferenc pápa 2023. április 28-30-ai apostoli útjáról és a látogatásához kapcsolódó minden nyilvános eseményről beszámol a közmédia szinte valamennyi csatornája. A Duna tévécsatornán, illetve a Kossuth rádióban összesen hat – pénteken, szombaton és vasárnap is két-két – élő közvetítés lesz látható, hallható.