Fotó: MTI/Balogh Zoltán
Hirdetés

A szerdai budapesti sajtótájékoztatón Gyorgyevics Benedek, a Liget Budapest Projekt megvalósításáért felelős Városliget Zrt. vezérigazgatója kiemelte: a tavaly óta működő ballon a mintegy 100 hektáron megújuló Városliget egyik központi szimbóluma lett.

A programmal a hosszabb ideig tartó betegségből meggyógyult gyerekek szimbolikusan is le tudják zárni azt az időszakot, ami nem a szabadságról és a felhőtlen boldogságról szól. Ez az élmény pedig minden gyereknek alanyi jogon kell, hogy járjon – tette hozzá Gyorgyevics Benedek.

„Ha ehhez egy kicsit hozzá tudunk járulni a ballon üzemeltetőjével, akkor már megérte a Liget Projekt” – fogalmazott a vezérigazgató.

Velkey György János, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója elmondta, hogy a kezdeményezés nyomán a kórházban gyógyuló, legsúlyosabb betegek a kórházból való távozás után a ballonozás révén jelképesen is felülemelkedhetnek a betegségen.

Korábban írtuk

A Liget Projektnek köszönhetően a Bethesda Gyermekkórház igazi otthonává válhatott a Városliget, a kórház pedig immár a saját kertjének tekintheti a közparkot, amely erős identitást is ad számára – fűzte hozzá a kórház főigazgatója.

A sajtótájékoztatón kiosztott tájékoztató szerint a Városliget szélén található Bethesda Gyermekkórház kórtermeinek fele a Városliget felé néz, a beteg gyerekek számára a Szinyei-festményt idéző ballon ezáltal a gyógyulás, a kórházból való szabadulás jelképévé vált.

A hagyományteremtő kezdeményezés részeként évente ezer, a jövőben minden két hétnél tovább kórházban gyógyuló gyerek a Városliget ballonkilátójában emelkedhet fel a magasba egy szülője és gyógyítója társaságában.

Az együttműködés részeként a kórházban működő speciális terápiás csoportok, táborozó, krónikus kisbetegek is ajándékba kapják a terápia végeztével a közös élményt gyógyítóikkal. A Bethesda Gyermekkórház évente átlagosan 12 ezer gyermeket gyógyít a fekvőbeteg osztályokon, a járóbeteg-rendeléseket 160 ezer gyermek keresi fel.

A költségeket a Liget Budapest és a BallonFly közösen finanszírozzák.