Fotó: shutterstock, illusztráció

Csökkent a dohányzás a fiatalok és a felnőttek körében egyaránt az elmúlt években – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára a jobbikos Sneider Tamás képviselő írásbeli kérdésére válaszolva. 

Rétvári Bence az Országgyűlés honlapján közzétett válaszában kifejtette, a kormány az elmúlt években számtalan intézkedést tett a dohányzás visszaszorítása érdekében. Ez kiemelt prioritást kapott például a teljes körű iskolai egészségfejlesztés keretében, a rászokás megelőzésével és a leszokás támogatásával.

Emlékeztetett arra, hogy a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról és a dohánytermékek kiskereskedelméről szóló 2012-es törvény egyaránt korlátozza a dohánytermékek széleskörű hozzáférhetőségét és megjelenését.

A törvény értelmében dohánytermék-kiskereskedelem kizárólag dohányboltban folytatható, továbbá dohánytermékeket tilos fiatalkorúaknak értékesíteni. 2013. július 1-jétől a korábbi, országosan több mint negyvenezer árusítóhellyel szemben csak körülbelül hétezer ellenőrzött helyen lehet dohánytermékhez hozzájutni.

Rétvári Bence tájékoztatott arról is, hogy jelenleg 61 olyan egészségfejlesztési iroda van az országban, amely bekapcsolódott a dohányzásellenes programba. Ezek több mint 1200 embernek szerveztek leszokást segítő programokat az elmúlt évek során.

Kiemelte, hogy 2012-től tilos dohányozni a közforgalmú, zárt légterű helyeken, közösségi terekben. Ennek nyomán a beltéri levegőszennyezettség átlagos koncentrációja 90 százalékkal csökkent a szórakozó- és vendéglátóhelyeken.

A parlamenti államtitkár közölte, az intézkedések eredményeképpen a fiatalok nehezebben juthatnak dohánytermékekhez, azaz a törvény elsődleges célkitűzése megvalósult. Ezzel Magyarország a világon egyedülálló példává lépett elő – tette hozzá. Kitért arra is, Orbán Viktor kormányfő a dohányzás visszaszorításáért tett erőfeszítésekért 2013-ban megkapta az Egészségügyi Világszervezet díját.

Az európai lakossági egészségfelmérések (ELEF) adatai szerint míg 2009-ben a felnőtt lakosság 31 százaléka dohányzott, addig 2014-ben 27,5 százaléka, azaz csökkent a dohányzók aránya.

A fiatalokra vonatkozóan a Dohányzás Fókuszpont által koordinált 2012-es, 2013-as és 2016-os nemzetközi ifjúsági dohányzásfelmérés magyarországi eredményeinek összehasonlítása alapján 2012 és 2016 között csökkent az alkalmi dohányzók száma (9 százalékkal) és a naponta dohányzók aránya (8 százalékról 6 százalékra) is.

A legfrissebb európai egészségügyi fogyasztói index adatai szerint Magyarországon a vizsgált, 15 év feletti népesség körében jóval kevesebb cigarettát vásárolnak az európai átlagnál. Újabb nemzetközi felmérés erősíti meg tehát Magyarország dohányzásellenes intézkedéseinek kedvező hatásait – közölte Rétvári Bence.

Az államtitkár arról biztosította a jobbikos képviselőt, hogy továbbra is közpolitikai célkitűzés marad a dohányzás hosszú távú visszaszorításának megalapozása a köznevelési intézményekben és az aktív korú lakosság körében, a prevenciót és a leszokást támogató, tényeken alapuló intézkedésekkel.

Rétvári Bence jelezte: a keringési betegségek megelőzését célzó komplex program része a dohányzásra való rászokás megelőzése, valamint a leszokás támogatása.

MTI