Fotó: NASA
Hirdetés

A nevet Alexander Mather hetedikes virginiai diák adta, aki az elnevezésre tavaly kiírt országos pályázatot megnyerte.

Az űreszközt, amelyet idén júliusban indítanak útra és jövő februárban érkezik a vörös bolygóhoz, eddig csupán Mars 2020-nak hívták. A névadási versenyre 28 ezren küldtek be javaslatot.

Thomas Zurbuchen, a NASA tudományos missziókkal foglalkozó igazgatóságának illetékese egy közleményében azt írta, hogy a névadással Mathernak sikerült „a legjobban eltalálnia a marsi küldetés szellemiségét”.

Hozzátette, mint minden korábbi küldetésnél, ez a marsjáró is számos kihívással néz majd szembe, és várakozásaik szerint „elképesztő felfedezéseket tesz majd”. Már most számos akadályt leküzdött azzal, hogy eljutottak az indítás végrehajtása előtti folyamathoz. Az Állhatatosság feladata a korábbi marsi mikroorganizmusok feltárása lesz. Az előző hasonló járműveknek, a Sojournernek, a Spiritnek, au Opportunitynek és a Curiositynek is iskoláskorú gyerekek adtak nevet.

A floridai Cape Canaveralból történő felbocsátásra meghívják a névadó diákot is.