Fotó: feil.hu (illusztráció)
Hirdetés

Az Artidia márka tervezése három éve kezdődött, idén bemutatják a szomszédos országokban, és el szeretnék érni, hogy egész Európában kapható legyen. A mesterséges gyémántból készült ékszerek forgalma folyamatosan bővül, világszerte több száz cég készít már mesterséges gyémánttal ékszereket – indokolta a cég az ékszermárka megalkotását.

Hozzátették, hogy természetes gyémántot még mindig többen vesznek, de a fiatalabb korosztályhoz tartozó, tudatos vásárlók kedvelik a mesterségesen előállított változatot. A Robert Feil Diamond saját felmérése szerint a vevők és az érdeklődők háromnegyede érdeklődve fogadja az új terméket, többek között fenntarthatósági szempontok miatt.

Az Artidia megalkotója szerint a nemzetközi ékszerpiacon évek óta látható, hogy a vásárlók előnyben részesítik az etikus forrásból származó drágaköveket. Feil Róbert az MTI kérdésére kifejtette, hogy a laboratóriumi gyémántok eredete garantált, ékszereikbe is nemzetközileg elismert jelzésű köveket foglalnak. Nem állítható, hogy a bányászott gyémánt nem etikus termék, de a forrása és az útja nehezebben ellenőrizhető – hangsúlyozta.

További előnyként említette, hogy a természetes és a szintetikus között nagyítóval sem találni eltérést, fizikai és kémiai jellemzőik teljesen azonosak. A laboratóriumban készülő változat nem azonos a gyémántutánzattal, amely kevésbé kemény, mások az optikai jellemzőik, és idővel megfakul. Bár az ékszervásárlóknál nem az ár a legfontosabb szempont, a mesterséges gyémánt mellett szól az is, hogy a természeteshez képest körülbelül feleannyiba kerül. Egy 0,2 grammos, vagyis 1 karátos, gyűrűbe való gyémánt darabjáért ma körülbelül 3,2 millió forintot kell fizetni, laboratóriumiból ugyanez 1,6 millió forintért kapható.

Korábban írtuk

Feil Róbert hozzátette, hogy a nyers gyémánt kitermelési mennyisége 2005 és 2020 között évi 177 millió karátról 111 millió karátra esett vissza. A termelést néhány nagyobb társaság uralja, közülük kettő, az Alrosa és a De Beers csaknem 50 százalékot fed le. A kibányászott gyémánt majdnem fele ipari felhasználásban hasznosul, és csupán az ötödéből lesz drágakő minőségű csiszolt kő. Iparági előrejelzések szerint a kínálat várhatóan csökkenni fog, a szintetikus gyémántoké ugyanakkor jelentős bővülés előtt állhat.

A szegedi központú Robert Feil Diamond Kft. 2018-ban jött létre. Utolsó beszámolójuk szerint az árbevétel 2019-ben és 2020-ban is meghaladta a 64 millió forintot, az adózott eredmény 12,7 millió, illetve 3,7 millió forint körül alakult. A céges honlap szerint a Feil márka 2010-ben jött létre családi vállalkozásból.