Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)
Hirdetés

Hao Hao és társa, Hszing Huj 2014-ben az óriáspanda-kutatóprogram keretében érkezett a belgiumi Brugulette-ben lévő állatparkba a csengtui óriáspanda-központból.

Az ikrek csütörtökön születettek, az év nyolcadik hónapjának nyolcadik napján – közölte az állatpark, emlékeztetve arra, hogy a nyolcas szám szerencsét hoz a kínai kultúrában.

Hao Haonak 2016-ben már született kölyke, Tien Pao. A külföldön született kölyköket a kölcsönszerződés értelmében két-három éven belül Kínába szállítják.

Az illetékesek tájékoztatása szerint a mai napig már 11 fogságban született óriáspandát vezettek vissza a vadonba Kínában, közülük kilenc még mindig él.

Az óriáspanda a világ egyik legveszélyeztetettebb faja, vadon mintegy kétezer él főként Sanszi és Szecsuán kínai tartományok területén. Fogságban világszerte tavaly 548 élt.