Sztárkonyha: „Nagy bohóc lesz belőled, fiam!” – beszélgetés Reviczky Gáborral

– 1976-óta szerepelek rendszeresen filmekben, és nekem egyetlen egy jelenet okoz nehézséget, amikor színlelni kell a jóízű evést, miközben valami ehetetlen ételt tesznek elém. Ráadásul számtalanszor kell felvennünk a „nagy zabálást”… Ön is hasonlóan érez, vagy mint híres színművésznek, önnek minden jelenethez finom ételt tálalnak fel?

– Az ilyen jeleneteket mi sem szeretjük. A mi kis falunk című produkcióban kell sokszor ennünk. A „fiammal”, Udvaros Dorottyával többször étkezünk a filmben. Amikor Csuja Imrével találkozom, akkor ő szinte állandóan eszik vagy iszik. 

– Ilyen esetekben valóban ehető ételt tálalnak fel önöknek? 

– Hogyne, persze! Ezek általában hideg élelmiszerek: kenyér, felvágottak, paprika, ilyesmik. De volt egy pár olyan jelenetünk, amikor kifejezetten ebédre vagy vacsorára hívtak, vagy ebédidőben jött haza a „fiam”. 

–Kapott olyan ételt, amit visszautasított?

– Ez főleg a büfékben fordul elő, hogy nem sikeredik finomra az étel, elsősorban a levesek. Például az egyik kereskedelmi tévé sorozatában egy nagyon híres étterem séfje főzött nekünk, de egy idő múlva annyira leromlottak az ételei minősége, hogy el kellett küldeni a produkcióból. Őt viszont egy új gárda váltotta le, amelyik kiváló ételeket készített. Az ember alig várta, hogy elérkezzen az ebédszünet! 

– A színházi munka mennyire befolyásolja a napi étrendjét?

– A próbák alatt óhatatlan, hogy a szünetekben bekapjunk valamilyen szendvicset. Tulajdonképpen ez már feltételes reflexszé vált, hogy amikor az ember belép a színházba és meglátja a büfét, azonnal kér egy szendvicset, mert éhes lesz a látványától. Amúgy nem ennék, de ott van előttem és kínálja magát.

– Azt mindenki tudja, hogy ön szinte kínosan pontos ember és ráadásul tudományos alapon közelít az ételekhez is. Az a hír igaz, hogy a büféseket leszoktatta a margarin használatáról?

– A margarin rendkívül egészségtelen étel. Ezt elmagyaráztam a büféseknek, úgyhogy most már vajjal kenik meg a kenyeret.

– Mikor határozta el, hogy színész lesz?

– Konkrétan hetedikes általános iskolás koromban, amikor egy mesejátékot állítottunk színpadra a ballagó nyolcadikos iskolatársainknak. A Fajankó mesében én Tudákos Ákost jelenítettem meg, a társam pedig Okos Domokos volt.

– Ekkor tetszett meg önnek a világot jelentő deszkákon játszani?

– Igen! Az történt ugyanis, hogy egy hatalmas kultúrházban léptünk fel, és a darab végét követően a legalább hatvan méterre lévő öltözőbe vonultunk vissza, mire az ügyelő lélekszakadva futott be hozzánk azzal, hogy azonnal menjünk vissza, mert a közönség még mindig tapsol és követelnek bennünket. Soha ekkora sikerem nem volt, még profi színészként sem!

– Tehát már gyermekkorában szeretett szerepelni?

– Igen, mindig szerettem bohóckodni! Már első osztályos koromban, az első félév végén azzal búcsúzott el tőlem az osztályfőnököm, hogy „nagy bohóc lesz belőled, fiam!”

– Mi a legnehezebb feladat ebben a szakmában?

– A színészt a pillanat művészének szokás nevezni és akkor igazán jó színész valaki, ha önmaga tud lenni a színpadon. Amikor játéka közben a nézőtéren a légy zümmögését is meg lehet hallani, olyan feszülten figyel a közönség. Vagy például amikor egy megrendítő monológot ad elő, és közben hallja a papírzsebkendők zörgését, mert mindenki könnyezik. Ezt elérni a legnehezebb.

– Hogyan kerülhet ilyen állapotba, miként szellemülhet át a színész?

– Ha az ember főszerepet játszik, akkor viszonylag könnyen kerül ebbe a szellemi-lelki állapotba. Ebből a szempontból az epizódszerepek a legnehezebbek. Ezt az állapotot elérni igen nehéz ilyenkor. Viszont azt a trükköt szoktam alkalmazni, hogy nem törekszem mindenáron erre, mert aki erőlködik, sosem kerül ebbe az állapotba, sosem szellemül át. Hagyni kell a dolgokat maguktól menni.

– Azt hallottam önről, hogy nagy kávéfogyasztó, amely szokása a színpadi előadását is befolyásolhatja. Igaz ez?

 Délelőtt öt csésze kávét iszom meg és az elődadás előtt, pontban háromnegyed hatkor is elfogyasztok egyet. Azért iszom ekkor, mert ha később teszem, akkor össze-vissza beszélek, mert szétszórt leszek tőle. 

– Ön néhány éve okleveles kávékóstoló mester lett, és ha jól tudom, egy barista barátja különleges kávét készít önnek?

– Igen, Eitzenberger Balázs barátom gyárt nekem 83 pontos kávét. Az eljárás közben a Balázs-féle kávét mindössze néhány másodpercig éri a levegő, hogy ne veszítsen az aromájából. A pörkölés után ledarálja, majd azonnal megy a kapszulázó gépbe. Én is kapszulákban kapom tőle a kávét, amiből azért iszom meg délelőtt öt csészével, mert addig nem térek észhez teljesen.

– Kiváló szakács hírében áll és megszállott sporthorgász is. E kettőt, vagyis a főzési tudományát, illetve a zsákmányolt halakat gyakorta összekapcsolja. Miket főz a halakból? 

– Míg klasszikus esetben a főzés a vásárlással kezdődik, a halvacsora a horgászszerencsén múlik, ehhez pedig ismerni kell a természetet, sőt nem túlzok, ha azt mondom, hogy egyesülni kell a vadvízzel és az azt körülvevő környezettel, nem feledkezve el az időjárásról, az évszakról, az napszakról… Egyébként számtalan módon tudom felhasználni a halakat, például nagyon szeretjük a halászlevelet, a beszélgetésünk végén részletesen lediktálom majd az egyik kedvencemet, a tőkehallal töltött kovászolt káposztámat.

– Mi a titka a Reviczky-féle halászlének?

– A halászlevelet bunyevác bográcsban főzöm, amit a bajai piacon vásároltam. A szája szűk, lefelé pedig szélesedik és rézből készült, mert a halászlének nagy hőre van szüksége, negyven percig lobognia kell! Mivel a bogrács belseje ónozva van, csak főzni szabad benne, sütni szigorúan tilos, mert az ónréteg megolvadhat benne és ez a nehézfém súlyos mérgezést okozhat! Ha a halászlevet passzírozva készítem, a hal előkészítésekor kivágom az ipszilon szálkáit, mégpedig hússal együtt, amely húsdarabkák nem vesznek kárba, hiszen passzírozáskor felhasználom őket. Viszont ily módon nem marad szálka a pontyszeletekben! Ezt az eljárást Magyarországon kizárólag a Mátyás Pince Étteremben tapasztaltam.

– Gyakran főz ilyen halászlevet?

– Mi ezt a fajtát nemigen szoktuk enni, inkább dunai halászlevelet készítünk, mert nem kell annyit bíbelődni a passzírozással. Ebben az esetben a hal előkészítésekor másfél milliméterenként nagyon éles filéző késsel átvágom a szálkákat.

– Sütni nem szokta a halat?

 Sütéskor is átvágom a szálkákat, amelyek a forró zsírban felrobbannak. Egyébként a haldarabokat tűzforró mangalicazsírba helyezem, majd kis idő múlva takarékra állítom a tüzet. A boltokban lehet kimondottan halfűszereket venni, azokkal ízesítem.

– Sokan füstölve is szeretik a halat. Ön is szokta füstölni?

– De még mennyire! A kősüllőt szoktam. Kiváló, rozsdamentes zárt füstölőedényben készítem el. Egy-két kiskanálnyi, többféle gyümölcsfa-forgácsot teszek a tálcára, amit alulról spirituszégővel forrósítok fel. Egyébként azért szeretek füstölni, mert így egy süllővel jóllakatom a családot. Ha sütöm, a hal összezsugorodik és húsz perc múlva már éhesek vagyunk.

– Arról szóltunk már, hogy tudományosan közelíti meg a főzést, és kiváló szakemberek ismereteit hasznosítja az ételek és az italok esetében is. Más példákat is tud mondani?

Hogyne! Kimondottan halászléhez készített paprikát használok, amit Akasztóról szerzek be, a disznóhúsért és zsírért Délegyházáig utazom, a legfinomabb tejtermékeket Szuhafőn veszem, ahol Jersey tehén tejéből készülnek a finomságok, a tanyasi csirkét és kakast szintén a délegyházi hentesemtől veszem meg. Továbbá a különleges főzési, sütési eljárásokat is szívesen gyűjtöm. Végül engedjen meg egy fontos gondolatot kérdés nélkül: a kedves feleségem százszor jobban főz, mint én.