A miniszter emlékeztetett, hogy Magyarországon az előzetes becslések szerint idén körülbelül 125 ezer tonna görögdinnye és csaknem 10 ezer tonna sárgadinnye termésre lehet számítani. Hozzátette, hogy idén 1087 termelő 2821 hektáron termeszt görögdinnyét, ez 14 százalékkal több, mint a múlt évben. Sárgadinnyét 252 fő termeszt 451 hektáron, ami 29 százalékkal több termőterületet jelent, mint tavaly.

Hirdetés

Nagy István kiemelte, hogy idén nem sújtotta fagy a termést, így annak kiváló a minősége. Mennyisége pedig elegendő ahhoz, hogy az áruházláncok ellátottsága biztosítva legyen, vagyis idén is döntő részben magyar dinnyét lehet vásárolni az üzletekben és nem kell áruhiánytól tartani.

„Ha tudatos vásárlók akarunk lenni, fogyasszunk és vásároljunk hazai szezonális gyümölcsöket, mert az a termőföldtől az asztalig ellenőrzött és biztonságos termék. A hazai termékek választásával nem csak a magyar gazdák és családok megélhetését, hanem az egész nemzetgazdaságot is támogatjuk” – fogalmazott a miniszter.

A miniszter kitért arra is, hogy a klímaváltozás miatt egészen szeptemberig élvezhető a magyar dinnye, a Lőrinc napi szezonzárás már a múlté.

Korábban írtuk

A dinnye nemcsak finom, hanem egészséges is. Beltartalmi értéke kiváló, alacsony a kalória- és zsírtartalma, vitaminokkal és ásványi anyagokkal van tele. A sárga- és görögdinnye többek között A, C, B6 és E-vitamint, illetve vasat és foszfort tartalmaz. Víztartalma pedig kiválóan hidratál, ami a szervezet számára is kimondottan előnyös a nagy melegben. Antioxidáns tartalma hozzájárul a szív egészségéhez – részletezte a miniszter a tárca közleményében.