De az is fontos, hogy ez ne csak fellángolás legyen, hanem a sport az évek múlásával is mindennapjaik része maradjon, függetlenül az eredményektől: akkor is, ha olimpiára készülnek és akkor is, ha az életük úgy alakul, hogy tanulás vagy munka mellett tudnak csak mozogni, sportolni.

Hirdetés

Mindez nem magától értetődő, hiszen a fiatalokat ezernyi hívás, ajánlat éri a külvilágból, az online terekből. Arról kell meggyőzni őket, hogy a virtuális kapcsolatok helyett válasszák az igazi közösségeket, építsenek valódi emberi kapcsolatokat: legyen az az edzőjük, csapattársuk, sporttársuk.

A magyar sport világraszóló eredményeit ismerjük. Ezek a sikerek arra is köteleznek minket, hogy ne csak a múltunk és a jelenünk, de a jövőnk is ugyanilyen fényes és ha lehet még fényesebb legyen. Ezért kell mindent megtenni az utánpótlás támogatásáért, az új csillagok felkutatásáért. A magyar sportirányítás minden olyan programot támogat, amely bemutatkozási lehetőséget biztosít a tehetséges fiatal sportolóknak, különösen, ha nemzetközi szinten adhatnak számot tudásukról, felkészültségükről.

Nemzetközi utánpótlásversenyek hazánkban

Az utánpótlás-korosztály tagjai hazánkban idén több mint egy tucat nemzetközi sporteseményen vehettek részt. A sort a januári, a BOK Csarnokban rendezett Junior Férfi és Női Kard Egyéni és Csapat Világkupa nyitotta, májusban pedig a Ludovika Arénában, az U23-as vívó Európa-bajnokságon léphettek pástra reménységeink. Ez volt az első alkalom, hogy Budapest adhatott otthont a U23-as Európa Bajnokságnak, amely kiemelt helyet foglal el az Európai Vívó Szövetség korosztályos versenyei között.

Korábban írtuk

A nyár a táncsporttal, a júniusi WRRC Junior páros formációs Európa-bajnoksággal és formációs világkupával indult, amelyen fiataljaink jó pár arany- és ezüstérmet gyűjtöttek. Szintén júniusban, a festői Leveleki-tónál zajlott a JET-SKI Európa és Junior Világbajnoksági futam.

Júliusban a Nemzetközi Lovas Szövetség Díjlovagló U25-ös Európa-bajnokságára került sor, ahol „fiatal lovas” és az U25-ös kategóriában indultak versenyzőink, ezután pedig röplabdázóink vehettek részt az Európai Röplabda Konföderáció U17-es leány kontinens viadalán.

Szintén ebben a hónapban rendezték a judo Junior Európa Kupát, amely kiemelkedő állomása a világranglista-pontok megszerzését lehetővé tevő sorozatnak. Júliusban még egy nemzetközi utánpótlás-sporteseményre is sor került a küzdősportokban: az U15-ös birkózó Európa-bajnokságra Kaposváron.

Augusztus első eseménye a szintén a röplabdáé volt: Magyarország Horvátországgal közösen rendezte meg a FIVB U19-es Női Világbajnokságot, amelynek magyar helyszíne Szeged volt, ezzel segítve a nemzetközi mezőnyhöz való felzárkózást és utánpótlás-válogatottjaink minél magasabb szintű versenyeztetését.

A hónap közepén a bringások mérhették össze tudásukat a Nation’s Cup Hungary – Ifjúsági Világkupán. A kétnapos, három szakaszból álló megmérettetésen több mint száz versenyző indult a világbajnoki erősségű, a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség kiemelt eseményeket tartalmazó nemzetközi versenynaptárában is szereplő viadalon.

A szeptember a korcsolyáé volt, Budapest fogadta a ISU Műkorcsolya és Jégtánc Junior Grand Prix mezőnyét a Vasas Jégcentrumban.

Októberben az erőemelők küzdhettek az utánpótlás Európa-bajnokságon, szintén Budapesten. Novemberben az ifjú karatékák gyűltek össze a Hungarian Open Grand Prix-n, ahol több mint 850 versenyző lépett tatamira Szigetszentmiklóson.

Jön az U20-as jégkorong-világbajnokság

Az év záró eseménye decemberben, a Tüskecsarnokban zajló U20-as divízió 1/A jégkorong-világbajnokság, amelyen a magyar juniorok a kazah, az osztrák, a japán, a dán és a francia együttessel mérkőznek. Ilyen rangos hazai esemény a férfi utánpótlásban nem volt az elmúlt időszakban. A válogatott elsődleges célja a bent maradás, vagyis az, hogy továbbra is a világ legjobb 16 csapata között szerepelhessen. Ebben a korosztályban 2019 decemberében jutottak fel a mieink és azóta is az elit mögötti második vonal tagjai, tavaly ráadásul két meccset is megnyerve a negyedik helyen végeztek – most a magyar szurkolók segítségével lehetne megismételni e történelmi tettet.

A sportirányítás célja, hogy a sportesemények élményei örökre velünk maradjanak és ne csak a sportolókat, hanem mindenkit sportolásra ösztönözzenek, hogy Magyarország ne csak kiemelkedő eredményekkel rendelkező sportnemzet, de sportoló nemzet is legyen, ahol a mozgás a mindennapok szerves része. Ma az internetnek, az okostelefonoknak és a különböző egyéb eszközöknek köszönhetően a fiataloknak végtelen számú lehetőségük van arra, hogy szabadidejükben ki se mozduljanak otthonról. Ezért még nagyobb szó, ha valaki mégis a sportolást választja, ha hidegben, melegben, hajnalban vagy este erőt vesz magán, leküzdi a fáradtságát és újra elmegy edzeni. A lehetőségek adottak, érdemes élni velük.