Fotó: MTI/Illyés Tibor
Hirdetés

A világbajnok, ezzel olimpiai kvótás magyar együttes javarészt fiatal tehetségekkel szerepel a kontinensviadalon, így már az meglepetés volt, hogy csoportelsőként rögtön a nyolc közé jutott, ahol aztán az olimpiai bajnok szerbeket búcsúztatta ötméteresekkel. A 2022-es, spliti finálé „visszavágóján” már nem sikerült újabb bravúrt elérni, a hazaiak végig vezetve diadalmaskodtak.

Sikerével a házigazda sorozatban hatodszor játszhat finálét Eb-n. Az együttes hazai medencében korábban mindkét alkalommal aranyérmet szerzett.

A legutóbbi Eb-n második magyarok a keddi zárónapon 16.30 órától a csoportkörben legyőzött olaszokkal találkoznak a bronzmérkőzésen. A horvát-spanyol finálé pedig nemcsak az Európa-bajnoki címről, hanem az ötkarikás indulási jogról is dönt majd.

A második elődöntő kezdetére teljesen megtelt a Mladost uszoda, amelyben most először nem a magyar szurkolók voltak túlsúlyban tekintve, hogy a hazai csapat volt az ellenfél. Varga Zsolt szövetségi kapitány ezúttal Szeghalmi Zsombor mellett Molnár Eriket hagyta ki a 15 fős keretből, így utóbbi helyére visszakerült a betegsége után meggyógyult Hárai Balázs.

Korábban írtuk

Gyapjas azonnal egy védéssel mutatkozott be a kapuban, de a horvátok az első emberelőnyüket kihasználták éppen úgy, ahogy a következő támadásnál a magyarok is a sajátjukat Fekete révén. Ezt követően a kapusok percei következtek, de egy remek bejátszás után Vukicevic már nem hibázott. A magyar csapat az első akció sikere után nemcsak egyenlő létszámban, de fórból és megúszásból sem tudott betalálni, mígnem Vigvári Vince egy pimasz ejtéssel bevette Bijac kapuját.

A folytatásban a mezőny legfiatalabb játékosa, Varga Vince hozta el a labdát, de nem sikerült átvenni a vezetést, míg hátul a felső léc segítette ki Gyapjast. A második negyed második horvát emberelőnyét azonban már nem sikerült kivédekezni, így harmadszor is a hazaiak vezettek, sőt, ahhoz Gyapjas hatalmas bravúrja kellett, hogy ne húzzanak el kettővel. A horvát blokkok olyannyira remekül működtek ebben a periódusban, hogy a center Hárairól hiába kapta a fórokat a magyar együttes, a lövések többnyire még így sem jutottak el a kapuig, ha mégis, akkor Bijac védett. A kihagyott lehetőségek megbosszulták magukat, amikor a nagyszünet előtt kétgólos előnyre tettek szert a horvátok.

A térfélcserét követően Vigvári Vendel is megnyerte a ráúszást, ráadásul ezúttal a játékrész első előnyéből Nagy Ádám be is talált. Az egyenlítés viszont nem jött össze, mert Vigvári Vendel ejtése a keresztlécen csattant. Mindkét oldalon kihagyott emberelőnyök következtek, de a kulcsfontosságú gólokat ezúttal is a horvátok szerezték két ötméteresből, viszont előbb Nagy Ádám pontos bombája jelentette a választ, majd Vigvári Vince lövése. Az utolsó szünet előtti percekben még egy gólváltás történt, így Fekete is feliratkozott a duplázók közé. Az utolsó másodpercekben sikerült kivédekezni egy kettős emberhátrányt, ezért a magyarok csak minimális hátrányban várták az utolsó felvonást.

A záró nyolc perc első horvát támadása végsőkig kijátszott emberelőnyös gólt hozott, ahogy a második is, azaz a házigazda 6:30 perccel a vége előtt először vezetett három találattal. A magyarok sokáig nem tudták kihasználni a fórjaikat, mígnem Varga Zsolt szakvezető időkérése után Nagy Ádám már nem hibázott. Ennek ellenére bő három perccel a vége előtt Butic megúszásból lőtt gólja az érdemi kérdések lezárását jelentette. A végén még Vrlic és Vigvári Vince is betalált, azaz a háromgólos különbség nem csökkent a végső dudaszóig.