A legnagyobb nemzetközi médiumok napokkal a magyar prezentáció után is kifejezetten pozitívan írtak a 2024-es budapesti olimpiai és paralimpiai pályázatról.

Fotó: mti, archív, illusztráció
Fotó: MTI, archív, illusztráció

Budapest kedden prezentációval és filmvetítéssel mutatta be elképzeléseit a Nemzeti Olimpiai Bizottságok Szövetségének (ANOC) dohai közgyűlésén, ami több mint tízezer sajtómegjelenést generált világszerte, ezek pedig több milliárd olvasót, hallgatót, nézőt értek el, és pozitívan említették Budapestet és Magyarországot – tájékoztatta a Budapest 2024 pénteken az MTI-t.
    
A Washington Post a magyar pályázatot vezető Fürjes Balázs előadását idézte: „A budapesti olimpia azt üzenné, hogy a játékok megrendezése nemcsak a megavárosok kiváltsága, hanem a közepes méretű városok számára is elérhető.” A New York Times beszámolójában megemlítette: Budapest még sohasem rendezett olimpiát, sikere azonban megnyitná a kapukat a közepes méretű világvárosok előtt.
    
A francia média is kiemelten foglalkozik Budapesttel. Az egyik legbefolyásosabb napilapként számon tartott Le Figaro a címében úgy fogalmazott, „Budapest a legnagyobbak és leggazdagabbak alternatívája szeretne lenni”, míg a Libération szintén Fürjes Balázst idézte, kiemelve: „Budapest a megfelelő város a megfelelő időben”. A L’Express Mizsér Attilára, a Budapest 2024 sportigazgatójára hivatkozva azt írta, Budapest „új lendületet szeretne hozni az olimpiai mozgalomnak”. A L’Equipe sportnapilap szerint Budapest pozitív értelemben kitűnt azzal, hogy a sikeres prezentáción négy jelenlegi és korábbi sportoló is felszólalt, köztük egy paralimpikon.
    
Nem csupán a rivális Los Angeles és Párizs nemzeti sajtója számolt be pozitívan Budapestről és a magyar olimpiai pályázatról. A BBC brit közszolgálati médium exkluzív interjút készített Fürjes Balázzsal, aki rámutatott: „Ha azt kérdezik, hogy Budapest esélytelen-e, az a válaszom, hogy egyáltalán nem. Ha azt kérdezik, hogy Budapest különbözik-e, azt felelem: mindenképpen! A 2024-ért folytatott küzdelemben Budapest valódi alternatíva.” A szintén brit Daily Mail napilap tudósításában felhívta rá a figyelmet, Budapest „valami mást kínál”, és a rendezésben főszerep jutna a belvárosnak.
    
A legolvasottabb spanyol sportlap, a Marca hangsúlyozta: az olimpiai versenyhelyszínek között mindössze tizenkét perc lenne az átlagos utazási idő, és csupán három állandó létesítményt kellene felépíteni kizárólag az olimpiarendezés miatt.
    
Az al-Dzsazíra pánarab hírtelevíziónak nyilatkozva Fürjes Balázs emlékeztetett rá: korábban Antwerpen, Helsinki, Stockholm és Barcelona egyaránt rendkívül sikeres olimpiának adott otthont, és itt az ideje, hogy a NOB visszatérjen a gyökereihez, melyhez „Budapest valódi alternatívát” kínál.
    
A Gulf Times, Katar legnagyobb példányszámú angol nyelvű napilapja címében azt kérdezte, Budapestnek helye van-e az olimpiarendezésért vívott csatában, majd arra a megállapításra jutott: „Számos érv szól amellett, hogy a város akár meg is nyerheti a versenyfutást.”
    
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság jövő év szeptemberében, Limában dönt a 2024-es játékok házigazdájáról.

(MTI)