Köszöntőbeszédében Novák Katalin elmondta: ünnepelni gyűltek össze, hiszen a csapat tagjai esküt tesznek, azt vállalva, hogy becsületesen, töretlen akarattal, a legjobb tudásuk szerint készülnek a speciális olimpiára. Azt is ígérik, hogy a szívüket a hazájuk iránti tisztelet, szeretet hatja át a versenyen, valamint arra is esküt tesznek, hogy a fair play szellemében versenyeznek majd – fűzte hozzá.

Hirdetés

„Önök példaképpé válnak számunkra (…). Tanulhatunk önöktől tiszteletet, alázatot, becsületet, kitartást és versenyszellemet és azt is, hogyan kell küzdeni” – szólt a csapat tagjaihoz a köztársasági elnök. Novák Katalin köszönetet mondott a sportolókat támogató szülőknek, a felkészülést segítő edzőknek, vállalkozásoknak és cégeknek, valamint a sportszervezőknek.

Az eskü zárógondolataira emlékeztetve – „Engedd, hogy győzzek, de ha nem győzhetek, hadd küzdjek bátran!” – azt mondta a résztvevőknek, a győzelem szándékával menjenek, nyerjék meg a saját versenyszámukban az olimpiát, „számítunk rájuk”.

Az államfő hozzátette, hogy személyesen is megtekinti majd a berlini speciális olimpia megnyitóját, és bátorítást nyújt a szurkolók padjaiból is. Lengyel Lajos, a Magyar Speciális Olimpiai Szövetség elnöke elmondta, hogy júniusban 76 magyar versenyzőjük 15 sportágban méreti meg magát.

A speciális olimpiára csaknem 200 országból mintegy hétezer versenyző érkezik – tette hozzá. Lengyel Lajos kiemelte, Novák Katalin az első köztársasági elnök, aki elkíséri őket a versenyre, és június 17-én a csapat élén vonul majd a stadionban.

A szövetség elnöke emellett megköszönte, hogy a köztársasági elnök vállalta a fogyatékossággal élők, a szegények, az elesettek támogatását. Lengyel Lajos arról is szólt, hogy a berlini magyar nagykövetségen fotókiállítás lesz, amely a speciális olimpia több mint 30 évét mutatja be.

A mintegy 110 fős delegáció tagjai között a sportolók, edzők és sportvezetők mellett a hazai sportélet kiemelkedő szereplői is jelen voltak.

Az ünnepségen részt vett Berki Krisztián, Lipták Viktória, Varga Máté és Gyurta Dániel, továbbá Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke és Fürjes Balázs, a 2023-as budapesti atlétikai világbajnokság szervezését és lebonyolítását irányító testület társelnöke is.

Korábban írtuk