A félprofi szigetországi együttes múlt héten hazai pályán ugyanúgy 0-0-s döntetlent játszott a skandináv riválisával, mint az első fordulóban a magyar bajnokkal. A visszavágó viszont sokkal izgalmasabb és fordulatosabb volt, ugyanis amíg a Ferencvárost idegenben 3-0-ra legyőzte a Klaksvík, addig Göteborgban a három szerzett gól „csak” 11-esekre volt elég. A története legnagyobb sikerét elérő klub ugyan vezetést szerzett, de a Häcken a második félidő elejére fordítani tudott. A svédek öröme nem tartott sokáig, mert a Groupama Arénában is kétszer eredményes Arni Frederiksberg második találatával egyenlített a Klaksvík.

Hirdetés

A hosszabbításban megint a hazaiak szereztek vezetést, azonban a feröeri gárda ismét egyenlíteni tudott, az idegek csatáját pedig 4-3-ra megnyerte, így újabb bombameglepetést okozva bejutott a BL-selejtező harmadik körébe, ahol a norvég Molde lesz az ellenfele.

A Klaksvík a mostani továbbjutásával már biztos, hogy csoportkörös lesz valamelyik kupasorozatban, mert ha alulmaradna a következő két párharcában, akkor is a Konferencia-liga főtábláján szerepelhet ősszel.

Korábban írtuk