Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt
Szoboszlai Dominik, Ádám Martin és Sallai Roland (b-j) a labdarúgó Európa-bajnoki selejtezők G csoportjában játszott Magyarország-Bulgária mérkőzésen a Puskás Arénában 2023. március 27-én.
Hirdetés

„Két hete a vádlim sérült meg az első félidő elején, az ápolás után éreztem, ez nem lesz az igazi, ezért cserét kértem, nehogy komolyabb sérülést szenvedjek” – mondta az M1 aktuális csatornának az Ulsan Hyundai csatára, aki azért volt kicsit bosszús, mert éppen akkor voltak kint nála a szülei.

A 28 éves támadó elárulta, most már százszázalékos állapotban van, pénteken együtt edzett társaival, de szombaton még nem kapott lehetőséget. Szerinte a formája nem ment rá a rövid kihagyásra.

Ádám Martin arról is beszélt, nem aggódik, hogy első idényéhez képest eddig kevesebb lehetőséget kapott, mint fogalmazott, a másik csatár gólt rúgott, amikor lehetőséget kapott, ezért bennmaradt a csapatban. Hozzátette, sok mérkőzés áll előttük, ezért biztos lesz lehetősége bizonyítani.

„Meg szeretnénk védeni a címünket. Jól indultunk, de a legutóbbi két meccs nem sikerült” – mondta Ádám Martin arra utalva, hogy a dél-koreai bajnokságban éllovas Ulsan Hyundai első hat mérkőzését megnyerte, utána viszont egy-egy vereség és döntetlen következett.

A válogatott kapcsán kifejtette, úgy kezdték az Európa-bajnoki selejtezősorozatot, ahogy szerették volna. Megjegyezte, a Bulgária ellen 3-0-ra megnyert nyitányon olyan első félidőt produkáltak, amely minden szempontból rendben volt.

„Ez csak egy meccs volt, még sok van hátra, hogy elérjük a célt, az Eb-részvételt” – zárta szavait Ádám Martin.

Korábban írtuk