Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Takács Boglárka a nõi 200 méteres síkfutás selejtezõje után a budapesti atlétikai világbajnokságon a Nemzeti Atlétikai Központban
Hirdetés

A női sprinterek szerda délelőtti versenyzését másfél nappal előzte meg a 100 m elődöntője és fináléja, azaz ennyi ideje volt pihenni többek között a klasszikus távon győztes Sha’Carri Richardsonnak és Takácsnak is, aki első magyarként futhatott 100 métert vb-n és jutott el az elődöntőig.

A BHSE sprintere nem csupán a 100, hanem a 200 méter országos csúcsát is megjavította idén, és a június elején elért 22.77 másodperces rekordja alapján lehetett bizakodni abban, hogy ennek megközelítésével a félkörös távon sem az előfutam lesz számára a végállomás.

A szám másik magyarjának, a mindössze 18 éves Sulyán Alexának erre lényegesen kevesebb esélye volt. A gödöllői vágtázó ugyanakkor nem véletlenül kapott lehetőséget a bizonyításra, ugyanis az U20-as magyar csúcsot 23.12 mp-re javította júniusban, három hete pedig ezüstérmet nyert az U20-as Európa-bajnokságon.

A futamokból az első három és a további hat legjobb idő tulajdonosa jutott tovább, a két magyar közül előbb Sulyán szerepelt. A fiatal atléta a harmadik futamban térdelt rajtgépbe, melyből jól robbant ki, a kanyart jól futotta meg, az utolsó ötven méterre viszont már kevesebb ereje maradt és végül 23.47 mp-cel a hatodikként ért célba.

Korábban írtuk

Az ötödik futamban következett Takács Boglárka, aki a kettes pályán futott. Németh Roland tanítványa a kanyarban jól mozgott, bár a hármason sprintelő jamaicai Kevona Davis elfutott tőle, a célegyenesbe fordulva viszont nem volt messze a harmadiktól, akit azonban nem tudott megközelíteni és végül 23.24 másodperccel a negyedik lett. Már ekkor biztossá vált, hogy idővel sem léphet majd tovább.

Szilágyi Réka kiesett női gerelyhajításban szerdán a budapesti atlétikai világbajnokságon.

A tavalyi Eb-n negyedik Szilágyi az első csoportban kapott helyet. A selejtező szintet 61,50 méterben határozták meg, illetve a legjobb 12 került a döntőben. Szilágyi egyéni csúcsa (62,45) jobb ennél, ám idén még csak 57,06 méterig jutott. A debreceni atléta elsőre 56,21 métert ért el és a folytatásba ezen nem tudott javítani, 54,14 méter következett, majd utolsó dobását már le se mérette.

„A körülmények adottak voltak egy nagy dobáshoz, és nagyon jó volt itthon versenyezni, de elragadott a hév, és egy kicsit nagyobbat akartam dobni, mert jó formában éreztem magamat. Ez sajnos átment kapkodásba és ennek ez lett az eredménye” – mondta az MTI-nek Szilágyi Réka, majd hozzátette az utolsó rohamnál megtört a ritmusa, ezért nem sikerült túl jól a harmadik kísérlete.