Hirdetés

A 77 sportolót összefogó magyar nemzeti csapat az államfő vezetésével vonul fel a berlini olimpiai stadionban rendezett szombat esti megnyitó ünnepségen. Novák Katalin az első köztársasági elnök, aki elkíséri a mindenkori magyar speciális olimpia csapatot a versenyre.

Novák Katalin a látogatás első programjaként megnyitotta a német főváros legfontosabb jelképei között számon tartott Brandenburgi kapu tőszomszédságában álló magyar nagykövetség új kiállítását, amely két fotóművész, Soós György és a Magyarországon élő kínai Wei Xiang – az 1989 óta működő Magyar Speciális Olimpia Szövetség (MSOSZ) egyik legnagyobb támogatója – munkái alapján mutatja be a mozgalom történetét.

Lengyel Lajos, az MSOSZ elnöke a kiállítás megnyitóján kiemelte, hogy a köztársasági elnök személyes jelenléte, buzdítása nagy ösztönző erő a sportolóknak, és „érmek halmazával” hálálják majd meg.

Hozzátette: Novák Katalin kiállása a speciális olimpiai mozgalom mellett is azt mutatja, hogy nem „szólam” volt, hanem „a gyakorlatban is valóssággá vált” az államfő azon ígérete, hogy a segítségre szorulók, elesettek, fogyatékossággal élők pártját fogja.

Az amerikai Kennedy család által 1968-ban elindított olimpiai mozgalom küldetése, hogy rendszeres edzési és versenyzési lehetőséget biztosítson olimpiai sportágakban értelmi fogyatékos embereknek.

Magyarországon ezernél is több igazolt sportoló tartozik a mozgalomhoz, amely minden negyedik évben tartja meg legnagyobb szabású nemzetközi találkozóját és versenyét, a speciális olimpiát.

Berlinben, a mozgalom 16. nyári játékain csaknem 200 országból mintegy hétezren vesznek részt. A versenyzők 26 sportágban mérik össze tudásukat a június 25-ig tartó eseményen, magyar sportolók 15 sportágban indulnak.

Korábban írtuk