A klub már korábban beszámolt róla, hogy a francia Marseille-hez szerződő Angyal Dániel, Manhercz Krisztián kettős mellett Bundschuh Erik, Burián Gergő, Csacsovszky Erik, Dala Döme, Lévai Márton és Szűcs Dániel is távozik az OSC-től.

Hirdetés

A vlv.hu pedig Marco Rossi fiával, a Bresciánál nevelkedő, a Posillipóban, az Aquachiaránál és 2019 óta az Ortigiánál szereplő 30 éves Simone Rossival készített interjút – ismerteti a nemzetisport.hu.

– Meglepetés volt az OSC hívása, úgy gondoltam, hogy az Ortigiánál folytatom, még akkor is, ha ez az év nagyon nehéz és áldozatokkal teli volt, de az ötlet, hogy a vízilabda Premier League-jében játsszak, azonnal felkeltette az érdeklődésemet

– kezdett bele Simone Rossi, aki szeretne valamilyen címet nyerni az újbudaiakkal, s úgy véli, az ob I a legjobbak közé tartozik, hiszen sok topcsapat van, melyek kiváló vízilabdát játszanak. Simone Rossit természetesen édesapja véleményéről is kérdezték Budapestre igazolása kapcsán.

– Néhány éve nevetve mondtam apámnak: ha egy kicsit erősebb lettem volna a saját sportágamban, talán eljöhettem volna veled Budapestre vízilabdázni! És íme, a sors néha csodálatos dolgokra képes! Nyilvánvalóan befolyásolt a döntésemben az is, hogy közelebb lehessek apámhoz. Ő már tíz éve van Magyarországon, és ahányszor látom őt énekelni a magyar himnuszt, kiráz a hideg… Olaszok vagyunk, de Magyarország befogadott minket és ezért örökké hálásak leszünk. Most élőben nézhet majd engem, én pedig a magyar labdarúgó-válogatottat! Ez tökéletes! És még csak annyit: Hajrá, OSC! Hajrá, magyarok!

– tette hozzá a 30 éves vízilabdázó.

A nemzetisport.hu cikkét ITT olvashatják.

Korábban írtuk