Fotó: shutterstock
Hirdetés

A csapatot szállító repülőgép helyi idő szerint hajnali 3 órakor landolt Buenos Airesben, s elsőként – a vb-trófeával a kezében, nyakában az éremmel – Lionel Messi szállt ki belőle, oldalán a szövetségi kapitány Lionel Scalonival. A játékosokat vörös szőnyeg várta a légikikötőben.

Az éjszakai időpont ellenére szurkolók ezrei tolongtak a helyszínen, hogy egy pillantást vethessenek a vb-hősökre, akik a vasárnapi döntőben 11-esekkel győzték le a 2018-ban bajnok franciákat. Argentína 36 év után nyert ismét futball-világbajnokságot.

Az együttest a La Mosca rockbanda is köszöntötte, amely eljátszotta a Mucachos (Férfiak) című számot, Katarban ez volt az argentinok vb-himnusza. A helyi szövetség közlése szerint a csapat kedden délelőtt a főváros szívében ünnepli majd a diadalt, ahol a vasárnapi finálé után is milliós tömeg gyűlt össze. Alberto Fernández elnök munkaszüneti napot hirdetett, hogy az ország szabadon ünnepelhesse a győzelmet.

Korábban írtuk