A Krynica Zdrójban zajló viadalon a magyar csapat az ukránok és a lengyelek legyőzésével kezdett, a negyeddöntőben viszont 4-3-ra elveszítette a németek elleni fordulatos csatát.

Hirdetés

Az éremszerzés reménye ezzel viszont még nem vált semmivé a válogatott számára, a bronzéremig vezető úton a portugálok elleni vigaszági meccsen kellett volna az első lépést megtenni.

Az összecsapás Czerlau Jennifer (+70 kg) vereségével kezdődött, miután három intést is összeszedett a Carolina Salgueiro Bento elleni mérkőzésén. A hátrányt aztán Cirjenics Miklós (+90 kg) a Diogo Querido Brites elleni ippongyőzelemmel ledolgozta, majd Pupp Réka (57 kg) Ana Catarina Gordo Agulhas feletti, szintén ipponnal elért győzelme már magyar előnyt eredményezett.

A folytatás viszont nem sikerült, mivel Szegedi Dániel kikapott Joao Pedro Lobato Crisostomótól, majd Gercsák Szabinát Tais Bianca Vasconcelos de Pina győzte le.

Korábban írtuk

A hatodik mérkőzésen Gőz Roland győzelmi kényszerben lépett tatamira, de elbírta a nyomást és legyőzte Diogo Alexandre Luist. A mindent eldöntő meccsen viszont Diogo Querido Brites visszavágott Cirjenics Miklósnak, így a portugálok jutottak a bronzmérkőzésbe, a magyar csapat pedig a hetedik hellyel fejezte be szereplését.

A 2018-as jekatyerinburgi első vegyes csapat Eb-n a fiatal magyar alakulat kikapott az ukránoktól az első fordulóban. A 2019-es minszki Európa Játékokon a magyar együttes helyezetlenül zárt, miután kikapott a fehéroroszoktól. Az Ufában lebonyolított 2021-es oroszországi Eb-ről a magyarok sérülés és betegségek miatt lemaradtak. Tavaly novemberben, a franciaországi Mulhouse-ban viszont ötödikek lettek.

Eredmények
a 32 között:
Magyarország-Ukrajna 4-1
nyolcaddöntő:
Magyarország-Lengyelország 4-1
negyeddöntő:
Németország-Magyarország 4-3
vigaszág:
Portugália-Magyarország 4-3