A klub első embere szombaton, a Kisvárda elleni találkozót megelőzően nyilatkozott az M4 Sportnak.

Hirdetés

„Pont úgy örülök neki, mint az elsőnek. Nem lehet megszokni ezt az érzést, mert Magyarország legjobb csapatának lenni az nagyon felemelő dolog” – mondta Kubatov Gábor. „Sok szempontból nehéz év volt, mert mégiscsak egy nemzetközi kupában kellett játszanunk, ahol persze sikerrel szerepeltünk, de azért a magyar bajnokságban is részt kellett venni, és nagyon sokat tanultunk ebben az évben ezekből a meccsekből.”

Az FTC elnöke elmondta, a klubnál hagyományosan télen próbálták erősíteni már a következő idényre előre gondolkodva a csapatot, véleménye szerint ez most kicsit lehetett volna jobb is, ugyanakkor a „jóisten segít, mert egy Lisztes Krisztiánt adott nekünk, akivel azt látom, előre léptünk”.

Kubatov Gábor a szakmai stábból külön dicsérte Hajnal Tamás sportigazgatót, aki „a szorgalmával és a megbízható munkájával” emelkedett ki.

Korábban írtuk

Az elnök szerint a tavaszi formaingadozásnak az is volt az egyik oka, hogy a gárda viszonylag szoros mérkőzéseken búcsúzott tavasszal a nemzetközi kupától – a Ferencváros az azóta már elődöntős Bayer Leverkusennel szemben esett ki a 16 között az Európa-ligában -, és ezt sokan csalódásként élték meg, „de megint tanultunk valamit”.