Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt
Hirdetés

Az immár magyar állampolgár Marco Rossi szövetségi kapitány együttese Varga Barnabás találatával 21 perc után szerzett vezetést, majd Strahinja Pavlovic fejesével a 33. percben egyenlítettek a vendégek, akik nem örülhettek sokáig, mert egy perccel később Sallai Roland bombagóljával ismét a hazaiaknál volt az előny. A második félidő is élvezetes futballt hozott, de gólt nem, így a mieink három ponttal elhúztak a második szerbektől és öttel a harmadik montenegróiaktól.

Az immár kilenc mérkőzés óta veretlen nemzeti együttes a mostani sikernek köszönhetően kedden Kaunasban már úgy lép pályára, hogy ha legyőzi Litvániát, akkor bebiztosítja sorozatban harmadik Eb-részvételét, és az 1986-os világbajnokság óta először egyenes ágon, pótselejtező nélkül jut ki egy világversenyre.


Eb-selejtező, G csoport, 7. forduló:
Magyarország-Szerbia 2-1 (2-1)
Puskás Aréna, 58 215 néző, v.: Francois Letexier (francia)
gólszerzők: Varga B. (21.), Sallai (34.), illetve Pavlovic (33.)

kiállítva: Kalmár (a lefújás után, második sárga lappal)

Magyarország: Dibusz – Fiola (Botka, 74.), Lang, Szalai A. – Nego (Bolla, 62.), Nagy Á., Styles (Kalmár, 62.), Kerkez – Sallai (Kata, 74.), Szoboszlai – Varga B. (Ádám, 84.)
Szerbia: V. Milinkovic-Savic – Erakovic (Tadic, a szünetben), Milenkovic, Pavlovic – Zivkovic (Radonjic, 75.), Gudelj, S. Milinkovic-Savic, Terzic (Kostic, a szünetben) – Lukic (Ratkov, 84.), Mitrovic, Gacinovic (Djuricic, 67.)

21. perc: Sallai Roland indította a jobb szélen Negót, aki betört a büntetőterületre, majd középre gurított Varga Barnabáshoz, a ferencvárosi támadó pedig közelről a jobb alsó sarokba lőtt (1-0).
33. perc: jobb oldali szerb szöglet után Pavlovic csúsztatott a jobb alsó sarokba (1-1).
34. perc: Nego a középkezdés után, egy hosszú indítást megmentve indult meg a jobb oldalon, Sallaihoz emelt, aki egy pattanás után 20 méterről a jobb felső sarokba bombázott (2-1).

Korábban írtuk

Telt ház és fantasztikus hangulat fogadta a kivonuló csapatokat. A magyar szurkolók az egyik kapu mögötti részt mind a három szinten piros-fehér-zöldbe borították, emellett felhúzták Rózsa Sándor arcképét és a híres betyár egyik (neki tulajdonított) mondásával üzentek a válogatottnak: „ha mindönki úgy tösz, ahogy tönni köll, akkó mindön úgy lösz, ahogy lönni köll”.

Az első öt percben egyértelműen Marco Rossi szövetségi kapitány tanítványai voltak kezdeményezőbbek, a magyar csapat támadólag lépett fel, próbálta irányítani a játékot, de később kiegyenlítetté vált a találkozó és többnyire a két büntetőterület között zajlott a játék. Az első igazán veszélyes akciót negyedóra elteltével a szerbek vezették, a magyar ellentámadásnál pedig Szoboszlai csinált bolondot a védőjéből, azonban Nego 16 méteres lövését blokkolták.

A szögletből aztán ismét a vendégek vittek végig egy gyors kontrát, két támadó vezette a labdát egy magyar védőre, de végül Dibusz Dénes lefülelte Zivkovic kulcspasszát.

Amit a szerbek nem tudtak gólra váltani, azt néhány perccel később a magyarok igen: Nego passza pontos volt, a ferencvárosi Varga Barnabás pedig ebben az idényben immár 19. alkalommal talált be. A góltól még jobban felbátorodott a magyar csapat, amely ebben a periódusban uralta a játékot, volt is néhány ígéretes akciója, de nem sikerült növelnie az előnyét.

Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt
A gólszerzõ Sallai Roland (b2) a labdarúgó Európa-bajnoki selejtezõk hetedik fordulójában, a G csoportban játszott Magyarország–Szerbia mérkõzésen a Puskás Arénában 2023. október 14-én. Balról Loic Nego

Bár a vendégek kissé váratlanul szögletből egyenlítettek, örömük alig egy percig tartott, mert Sallai Roland bombagólja visszaállította a két csapat közti egygólos különbséget. A szünetig hátralévő bő tíz percben többet volt a labda a szerbeknél, de ismét mezőnyjátékkal telt az idő komoly helyzet nélkül.

Térfélcserét követően hatalmas lendülettel vetették magukat a küzdelembe a szerbek, akik beszorították a magyar csapatot. A fölényük kétszer is góllá érett, de mindkét találatot érvénytelenítette a bíró les miatt, így a mieink megúszták az első tíz percet, utána pedig kiszabadultak a szorításból.

Bár a folytatásban is többet birtokolták a labdát a vendégek, fölényük korántsem volt már annyira nyomasztó, sőt, a veszélyes magyar kontrák egyikének végén Varga Barnabás a keresztlécre fejelte a labdát. Az ismét megélénkülő mérkőzésen a szerbek is közel kerültek az egyenlítéshez, ugyanis egy támadáson belül Tadic és Pavlovic is a bal kapufát találta telibe. A lüktető és élvezetes csata Bolla ziccerével folytatódott, de Sallai remek passza után a Servette futballistája eltévesztette a bal alsó sarkot.

Az utolsó negyedórában a magyar nemzeti együttes már próbálta tördelni a játékot, hogy megőrizze előnyét a lefújásig, de ha lehetősége volt, ugyanúgy támadásba lendült, ezekben pedig nagyobb veszély volt, mint a szerb akciókban. A hatperces hosszabbításban kissé beszorult a magyar válogatott, de kivédekezte a hátralévő időt, így az Eb-részvétel kiharcolásának küszöbére ért.

A lefújás pillanatában a két csapat játékosai még összeakaszkodtak – Kalmár második sárgával piros lapot is kapott –, de miután szétválasztották a feleket, a magyar futballisták és a szurkolók érezhetően már-már a kijutást ünnepelték együtt.


A csoport állása:
1. MAGYARORSZÁG 5 4 1 – 9- 2 13 pont
2. Szerbia 6 3 1 2 10- 6 10
3. Montenegró 5 2 2 1 5- 5 8
4. Litvánia 6 1 2 3 6-10 5
5. Bulgária 6 – 2 4 3-10 2