Hirdetés

A Fairness in Women’s Sports Actet (Tisztesség a női sportban törvény) megszavazta a republikánus többségű szövetségi állami törvényhozás, és törvényerőre emelkedett, miután a demokrata John Bel Edwards kormányzó vonakodva bár, de beleegyezett, hogy nem vétózza meg azt.

„Akár szándékos volt, akár nem, mégiscsak azt üzenik néhány fiatalnak, hogy nem lehetnek azok, akinek hiszik magukat” – mondta Edwards hétfőn. – „Ezt rendkívül aggasztónak találom. Hiszem, hogy ennél csinálhatnánk jobban is.”

A törvény szerint a férfiaknak veleszületett fizikai fölénye van a nőkkel szemben, úgy, mint az „erő, gyorsaság és állóképesség”. A törvény támogatói szerint továbbá a sokat emlegetett hormonterápia alig vagy egyáltalán nem csökkenti ezeket az előnyöket.

Az LMBTQ-pártiak természetesen elítélték a törvényt, mondván, hogy az transzfób.

Korábban írtuk

„A [törvény] közvetlen támadás a transznemű fiatalok ellen, akik mindent megtesznek azért, hogy egyszerűen csak gyerekek lehessenek, beilleszkedhessenek a társaik közé, és együtt játszhassanak velük” – írta közleményében a Human Rights Campaign elnevezésű ngo.

(forrás)