Hirdetés

A 44 éves magyar szakember Thomas Tuchel vezetőedző eltiltása miatt „meccselt” a BL-nyitófordulójában.

„Kicsit feszülten, sok hibával kezdtük a mérkőzést, de húsz perc után megnyugodtunk, folyamatosan fejlődtünk és a második félidő már abszolút a miénk volt. Még mindig vannak hullámvölgyek a játékunkban, nem tudunk kilencven percen keresztül jól teljesíteni, ezek egyre kisebb szakaszok, de ilyenkor van, hogy góllal büntet az ellenfél” – értékelt Münchenben Lőw Zsolt az M4 Sport helyszíni stábjának.

A magyar tréner elmondta, kívülről ugyan „édes tehernek” tűnhet egy ekkora klubnál dolgozni, de amikor az ember a saját bőrén érzi, hogy itt bizony minden mérkőzésen a győzelmet és a jó teljesítményt várják el, akkor az hatalmas nyomást jelent. „Persze, aki ezen a szinten vállal munkát, annak együtt kell tudni élni ezzel” – fűzte hozzá Lőw Zsolt, aki a Paris Saint-Germainnel a fináléig menetelt, a Chelsea-vel pedig elnyerte a trófeát Tuchel segítőjeként a BL-ben, ahol véleménye szerint nagyon fontos a jó rajt.

A magyar tréner megjegyezte, hazudna ha azt mondaná, ez is csak egy meccs volt a sok közül:

„Hosszú évek kitartó munkája van emögött, lassan tizenkét éve vagyok az edzői pályán, az a rengeteg tapasztalat, amit gyűjtöttem, ilyen szituációban jól hasznosítható. Ott állni az oldalvonal szélén, beszélni az öltözőben, folyamatosan döntéseket hozni, ennek súlya van”

– mondta Lőw Zsolt, aki edzői karrierjével kapcsolatban megjegyezte, az osztrák harmadosztályból indulva rengeteg munkával és alázattal, és természetesen egy csipetnyi szerencsével érte el azt, ahol most tart.

„Keményen megdolgoztam azért, hogy ma én állhattam az oldalvonal mellett.”

Korábban írtuk