Fotó: MTI/Illyés Tibor
Marco Rossi, a magyar válogatott szövetségi kapitánya nyilatkozik a sajtónak a labdarúgó Európa-bajnoki selejtező G csoportjában játszott Litvánia – Magyarország mérkőzés után a kaunasi Dariaus ir Giréno Stadionban 2023. október 17-én

Hirdetés

„Az én ötletem volt, hogy Szoboszlai hátrébb futballozzon, de nem jött be. Olyan, mintha teljesen kihagytuk volna az első félidőt, nagy területet hagytunk az ellenfélnek, amely ezt ki is használta. A szünetben végrehajtott változtatások beváltak, teljesen megváltozott a meccs képe, többször áttörtük a rivális védelmét, így sok helyzetünk volt, de a litván kapus remekül védett, így nem sikerült nyerni”

– értékelte az ellentétes félidőket az MTI érdeklődésére a szakvezető, aki kiemelte, fizikálisan nagyon megszenvedte ezt a meccset a csapata.

A tréner hozzátette, egyetlen cserét hajtott végre a kezdőcsapatban a három nappal ezelőtti találkozóhoz képest, illetve Szoboszlai hátrébb került, ami nem működött, és ezért felelősséget vállal, de szerinte nem ez volt a fő oka a gyengébb első félidei teljesítménynek. Megjegyezte, legközelebb nem követi el ezt a hibát, de akár hét-nyolc játékost is lecserélhetett volna a szünetben.

„Nem vagyunk boldogok, mert nyerni akartunk. Viszont lépésről lépésre haladunk, és jó úton járunk. A fejlődés sosem egyenletes és egyenes vonalú, mindig vannak benne döccenők. Meg kell értenünk, amíg matematikailag nem biztosítjuk be a részvételünket, addig nem jutottunk ki az Európa-bajnokságra”

– fogalmazott Rossi, aki az ellenfélről szólva kifejtette, kihasználta fizikális adottságait és kifejezetten agresszív és jó futballt játszott.

Az 59 éves szakember a nemzeti együttes tartásáról, hogy kétgólos hátrányból egyenlíteni tudott, úgy vélekedett, mindig is jellemezte együttesét a „soha fel nem adás.” Kiemelte még a védelmet, mert a térdsérülése miatt harcképtelen Willi Orbán hiányát nagy érvágásnak tartja, ugyanakkor szerinte a hátsó alakzat mindhárom tagja a legjobbak között volt ezen az összecsapáson.


„Elégedett vagyok, mert a csoport legerősebb csapatával játszottunk. Az első félidőben remekül futballoztunk, 2-0-ra vezettünk, de a szünet után a magyarok mindent bevetettek, megmutatták, milyen erős együttesük van, így nem tudtuk ugyanazt nyújtani, mint az első 45 percben. Összességében elégedett lehetek a teljesítménnyel, a mutatott játékkal, a labda nélküli agresszivitással. Igazságos eredmény született” – értékelt Edgaras Jankauskas litván szakvezető, aki Szoboszlai pozícióváltásával kapcsolatban azt mondta, ő egy szabad labdaművész, de sikerült olyan szorosan őrizni, hogy nem volt területe kibontakozni. Hozzátette, a magyar futball büszke lehet arra, hogy ilyen játékosa van.

Korábban írtuk