A NOB elnöke egy kerekasztal-beszélgetésen szólt erről, amelyről az insidethegames.biz számolt be. Az ülésre az indiai Mumbaiban kerül sor október 15-17-én, a NOB végrehajtó testületének október 12-13-i tanácskozását követően.

Hirdetés

„Kellő időt szánunk rá, a lehető legbiztosabbnak kell lennünk abban, hogy a megfelelő döntést hozzuk” – idézte a portál a német sportdiplomatát.

Bach helyeselte, hogy addig is az orosz és fehérorosz sportolók – egyénileg, és szigorúan semleges színekben – versenyezhessenek a nemzetközi viadalokon mindaddig, amíg nem támogatják az ukrajnai háborút, és nem állnak kapcsolatban a hadsereggel. A NOB-elnök hangsúlyozta, hogy a versenyzők nem bűnhődhetnek országuk politikája miatt.

„Küldetésünk, hogy a világ összes sportolóját békés versenyben egyesítsük” – mondta Bach. – „A mi felelősségünk, hogy nem büntetjük meg őket kormányaik tetteiért.”

Korábban írtuk