Hirdetés

A normálsúlyúaknál Pétervári-Molnár Bendegúz egypárban, Simon Béla és Juhász Adrián a kormányos nélküli ketteseknél, míg Pető Zsolt a paraevezősök PR1 kategóriájában szerezhet kvótát a jövő évi párizsi játékokra.

„Az olimpiai számokban ez a két hajóegység Magyarországon a csúcs. Bendegúz számában lesz a legtöbb induló, de fizikálisan is ő van a legjobb állapotban. Náluk kilenc kvótát osztanak az első körben, és ő is benne van abban a legjobb húsz versenyzőben, aki bármikor megszerezheti az indulási jogot” – mondta az MTI-nek Lőrincz Attila szövetségi kapitány, majd hozzátette: a szerencse és a taktika is hatalmas szerepet fog játszani a kvótaszerzésben, mivel sok múlik majd a sorsoláson és a rutinos versenyzésen.

A sportvezető szerint a Simon-Juhász kettős jobb állapotban van, mint tavaly volt, és ha meg tudják közelíteni a júliusi országos bajnokságon elért idejüket (6:19.14 perc), akkor esélyesek lehetnek a 11 párizsi hely egyikére.

Az ötkarikás programban nem szereplő versenyszámokban a kétszeres Európa-bajnok Galambos Péter könnyűsúlyú egypárban, illetve a szintén kontinensbajnok, tavaly vb-2. Furkó Kálmán, Szabó Bence duó a könnyűsúlyú ketteseknél éremesélyesként utazik a szerb fővárosba.

„Egyetértek Galambos Péter nyilatkozatával, mi is nagyon szeretnénk, ha fel tudna állni a dobogóra” – utalt Lőrincz az MTK Budapest honlapján csütörtökön megjelent Galambos-interjúra, melyben az éremlatolgatás mellett a 36 éves evezős azt is elárulta, hogy benevezett a vb után októberben sorra kerülő Spar Budapest Maratonra.

„A ketteseknél reális elvárás lehet a második hely, de nem szeretnék nyomást helyezni rájuk” – tette hozzá a kapitány, majd kiemelte, hogy mindkét könnyűsúlyú egység kifejezetten jól teljesít rossz körülmények között, és az idei eredményeik alapján minden lehetőségük megvan odaérni a dobogóra.

Korábban írtuk