A tárcavezető azt közölte, mielőtt útnak indult volna Minszkbe, hogy a labdarúgó Konferencia-liga esti csoportmeccsén 530 magyar drukkerre számítanak a szervezők, akik közül 190-en bérelt repülőgéppel érkeznek, míg a többiek egyénileg oldják meg a kijutást. „Egy konzul kollégám már a Liege-i repülőtéren fogja várni a magyar szurkolókat. Négy konzul kollégám pedig a stadionban fog szolgálatot teljesíteni” – tudatta.

Hirdetés

Szijjártó Péter tájékoztatása szerint, ha bármilyen ügyes-bajos dolguk van, vagy segítségre szorulnak a szurkolók, akkor a diplomatákat a +32 490 01 42 87-es ügyeleti telefonszámon lehet elérni. A miniszter aláhúzta: a vendégszurkolók a stadion melletti vendégparkolóban kell, hogy gyülekezzenek, ahol majd a vouchereikért cserébe megkapják a mérkőzésre szóló jegyeket.

Reméljük, az egyetlen bosszúság a mérkőzés kapcsán az marad, hogy a csapatot szállító repülőgép tegnap később indult és később is érkezett, de reméljük, hogy ezentúl már csak jó hírekről tudunk beszámolni” – fogalmazott. „Az odautazóknak biztonságos megérkezést és jó szurkolást kívánok!” – jelentette ki.

Korábban írtuk