Fotó: MTI/EPA-PAP/Zbigniew Meissner
Vojvoda Dávid (k) és Karahodzic Kemal, valamint a portugál Rafael Lisboa (b) a férfi kosárlabda olimpiai előselejtező B csoportjának második fordulójában játszott Magyarország-Portugália mérkőzésen a lengyelországi Gliwicében 2023. augusztus 14-én

Ivkovics Sztojan szövetségi kapitány együttese vasárnap a házigazdák ellen kezdte meg szereplését, és nagy csatában 83-81-re kikapott, így a reális továbbjutási remények életben tartásához nyernie kellett volna a magyaroknak.

Hirdetés

A második ellenfél Portugália volt, amelyet a nemzetközi szövetség a nyolccsapatos mezőny utolsó helyére tett az előzetes erősorrendjében – a magyarokat hetedikként rangsorolta -, és amely a bosnyákoktól elszenvedett 84-75-ös vereséggel rajtolt Gliwicében. A magyar és a portugál gárda legutóbb az idei vb kvalifikációjában került szembe, és 2021 novemberében, majd 2022 júliusában is az Ivkovics-legénység bizonyult jobbnak.

A hétfői meccs nyitónegyede kiegyenlített küzdelmet hozott a bokasérüléssel küzdő Vojvoda Dávidnak köszönhetően, ugyanis az Alba Fehérvár vezére egymaga 11 pontot szerzett. A folytatásban beindult a vasárnap 24 pontot szóró Perl Zoltán is, ugyanakkor a védekezésbe rendre hibák csúsztak, a triplákat remekül dobó ellenfél sok üres helyzetet dolgozott ki, így nyolc ponttal elhúzott (38-46). A nagyszünetben 42-48 volt az állás.

Fordulás után három perc alatt egyenlítettek a magyarok, majd fej fej mellett haladt a két alakulat, Benke Szilárd pedig bedobta 12. pontját. Az utolsó játékrész 64-67-ről indult, és a jobban lepattanózó rivális csakhamar nyolc pontra meglépett, innen pedig már nem volt visszaút.

A magyarok a nyolccsapatos előselejtező B csoportjában szerdán a favorit bosnyákokkal csapnak össze, és csak az eredmények szerencsés alakulása – azaz körbeverés – esetén marad esélyük a továbbjutásra.

„Elfogytunk a végére, a rotációnk nem volt elég” – nyilatkozta az M4 Sportnak Ivkovics Sztojan. „A tegnapi vereség miatti csalódás benne volt ebben a meccsben, és fizikálisan sem bírtuk. Szerdán a bosnyákok ellen gálameccset várok, és azt, hogy élvezzük a játékot”.

A kvartettekből továbbjutó két-két együttes számára az elődöntőket pénteken rendezik, a döntőre pedig jövő vasárnap kerül sor. A tornagyőztes folytathatja februárban az olimpiai selejtezőben.


Eredmény:

B csoport, 2. forduló:

Portugália-Magyarország 86-74 (22-21, 26-21, 19-23, 19-9)

A pontszerzők: Brito 17, Voytso 13, Sa 11, Delgado 11, Queiroz 8, Relvao 8, Lisboa 6, Ventura 4, Williams 3, Guerreiro 3, Monteiro 2, illetve Vojvoda 16, Benke 14, Perl 13, Keller 10, Karahodzsics 6, Golomán 5, Somogyi 4, Váradi 3, Lukács 3

Korábban írtuk