Fotó: MTI/Derencsényi István
A gyõztes Szabó Szebasztián az 50 méteres férfi gyorsúszás döntõje után a 125. úszó országos bajnokságon Kaposváron 2023. április 20-án.
Hirdetés

„Kicsit nehezen ment az átállás, de szerencsére már nincs probléma. Nagyon várom a versenyt, mert jó lenne már mást is csinálni az edzéseken kívül” – nyilatkozta az MTI-nek a győriek 27 éves versenyzője, akinek 50 méter gyorson már megvan az olimpiai indulást érő ideje, így erre nem kell figyelnie a vb-n.

„Szerencsére jó eredményeim voltak tavaly és már idén is, ebben az évben az olimpiára fókuszálva már maximálisan az ötven gyorsra fektettük a hangsúlyt, persze ettől még fontos lesz a váltó és az ötven pillangó is. Viszont azt eldöntöttem, hogy nem fogok helyezésre, vagy az éremre koncentrálni, nagyon szeretném megjavítani az egyéni csúcsomat, jövőre pedig Párizsban tovább faragni az időből” – mondta a magyar versenyző, aki tavaly a Duna Arénában 21.60 másodperces egyéni legjobbjával negyedik lett a legnépesebb számban, mindössze három századdal maradt el a bronzéremtől.

Szabó hozzátette, úgy érzi, benne lehet akár Takács Krisztián 2009-es országos csúcsának (21.42) a megdöntése, amivel akár a dobogóra is fel lehet férni – tavaly Magyarországon a brit Benjamin Proud 21.32-vel nyert, míg az amerikai Michael Andrew 21.41-gyel lett második, a harmadik francia Maxime Grousset pedig 21.57-et úszott.

„Nagyon-nagyon elégedett lennék egy országos csúccsal” – jelentette ki Szabó, akinek fő számában, 50 méter gyorson jövő pénteken rendezik az előfutamokat és az elődöntőket, míg a fináléra egy nappal később, szombaton, magyar idő szerint 13.09 órakor kerül sor.

A medencés úszóversenyek előfutamait minden napon magyar idő szerint 3.30-tól, míg a döntőket 13.00-tól rendezik, a versenyeket az M4 Sport élőben közvetíti.

Korábban írtuk