Fotó: Gyurta Dániel, Facebook
Hirdetés

A magyar sportdiplomaták Ungváron és környékén előbb megtekintették azokat a sportlétesítményeket, illetve nyíltvízi központokat, amelyeket az úszók és a vízilabdázók használnak. Az Ungvári Nemzeti Egyetem sportuszodájában Gyurta Dániel olimpiai, háromszoros világ-, kétszeres Európa-bajnok úszó és Gór-Nagy Miklós világbajnok vízilabdázó átadták a Dinamó Kárpátaljai Megyei Gyermek- és Ifjúsági Sportiskolának Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériuma, a Magyar Vízilabda Szövetség és az Egri Vízilabda Klub közös adományát: fürdőnadrágokat, labdákat, sapkákat és fülvédőket.

Robert Levickij, a Kárpátaljai Vízisport Szövetség elnöke köszönetet mondott a támogatásért és kifejtette, hogy a koronavírus-járvány, majd az immár több mint ötszáz napja tartó orosz-ukrán háború jelentősen visszavetette a sportéletet. Ezzel együtt nincs elég uszoda, ezért az újjáéledő utánpótlás vízilabda-szakosztály sportolói a kedvező időjárást kihasználva az Ungvár környéki tavakban tartják az edzéseiket.

Gór-Nagy Miklós személyesen is kipróbálta az egykori kőbányában keletkezett tó vizét. Szavai szerint az adomány jó helyre került és elősegíti a helyi fiatalok sportolását, fejlődését.

„Szolidárisak vagyunk az ukrán néppel” – emelte ki a sportdiplomata – „a sport pedig egy tökéletes lehetőség arra, hogy ezt az üzenetet továbbítsa és erősítse”.

Korábban írtuk

A küldöttség megtekintette Ungvár legnagyobb többfunkciós sportcsarnokát, ahol Olekszandr Ledida, az Ungvári Kárpáti női kézilabdaklub és egyben a megyei szakszövetség elnöke elmondta, hogy a háború kitörését követően a létesítményben több hónapig 300-400 belső menekült élt. Jelenleg csupán az egyik terem, valamint egy, a város szélén fekvő sportcsarnok alkalmas edzések megtartására. Az elmúlt idényben az ukrán élvonalbeli Ungvári Kárpáti a Magyar Kézilabda Szövetség engedélyével az NB II-ben szerepelt és a tervek szerint a következő szezonban is ott indul.

Az ungvári látogatás mérlegét megvonva Gyurta Dániel hangsúlyozta, hogy az Ökumenikus Segélyszervezet képviseletében korábban többször megfordult Kárpátalján, de Lvivbe és Kijevbe is eljutott. A folyamatos Ukrajnába eljuttatott magyar segítségnyújtással kapcsolatban megjegyezte, hogy az a helyi közösségek támogatását szolgálja.

A nap második felében Gyurta és Gór-Nagy Beregszászon felkereste a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Főiskolát, ahol megtekintette az intézmény minden igényt kielégítő sportközpontját és az épülő uszodát, valamint tárgyalt az intézmény vezetőivel.