Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt
Hirdetés

A rendkívül sok szabálytalansággal tarkított kemény és harcos összecsapáson mindkét gárda egy kapufáig jutott el. Az FTC ezzel a döntetlennel, öt ponttal a második helyen áll a csoportban.

Dejan Stankovic irányításával továbbra is veretlen a Ferencváros, amely a harmadik számú európai kupasorozat következő fordulójában, november 9-én hazai pályán fogadja a Genket.

Konferencia-liga, F csoport, 3. forduló:
Genk (belga)–Ferencváros 0-0
Genk, v.: Aleksandar Stavrev (északmacedón)
kiállítva: Arokodare(93.)

Genk: Vandevoordt – Munoz, McKenzie, Cuesta, Arteaga – El Khannouss, Galarza, Heynen, Paintsil (Ait El Hadj, 89.) – Baah (Sro, 75.), Zeqiri (Arokodare, 75.).
Ferencváros: Dibusz – Botka (Ben Romdhane, 46.), Cissé (Abena, 46.), S. Mmaee, Ramírez – Sigér, Abu Fani – Makreckis, Zachariassen (Owusu, 65.), Marquinhos – Pesic (Lisztes, 73.).

Korábban írtuk

A hazai szurkolók megadták a módját az összecsapás felvezetésének, óriás-koreográfiával és tűzijátékkal fogadták a csapatokat. Ennek következményeként a játékvezetőnek néhány percre félbe is kellett szakítania a találkozót, Dibusz Dénes kapuja előtt ugyanis jókora füst gomolygott.

Mindkét együttes rendkívül fegyelmezetten és keményen állt bele a meccsbe, sok volt az egy az egy elleni párharc, az ütközés és szabálytalanság. Ebből kifolyólag a kapusoknak szinte semmi dolguk nem akadt, egy-egy veszélyesebb akció alakult ki mindkét oldalon. A 30. percben egy remek szabadrúgás-variáció után megszerezhette volna a vezetést a Ferencváros, de Sigér közeli lövése elakadt a kapusban.

A 42. percben az ex-ferencvárosi Paintsil villant meg, egy csel után gyönyörűen tekert a hosszú sarok felé, Dibusz ujjheggyel beleért a labdába, amely így a felső lécen csattant.

Nagy kimaradt hazai helyzettel indult a második félidő – Zeqiri senkitől sem zavartatva fejelhetett öt méterről, de gyenge volt a megoldása –, amelyben újfent a vendéglátók kezdtek erőteljesebben. A magyar bajnok hosszú percekig csak elvétve jutott el a rivális kapujáig.

A 81. percben viszont centikre volt a Ferencváros a vezetés megszerzésétől, szöglet után a lepattanó labdát Owusu négy méterről a rövid kapufára lőtte, ez volt az egész meccs legnagyobb helyzete.

A hajrában tovább folytatódott a kemény csata – a csereként beállt Arokodare piros lapot is kapott a ráadásban VAR-vizsgálat után Abu Fani megrúgásáért –, de az eredmény nem változott, maradt a gól nélküli döntetlen.

Forrás: UEFA.com