A világranglistán 91. játékos a magyar szövetség honlapján elmondta, az oroszországi verseny helyett karantén vár rá.

Hirdetés

„Belázasodtam, pozitív lett a koronavírustesztem, így hét napig most karanténban leszek. Utána a dubaji WTA 500-ason, majd a guadalajarai versenyen szeretnék indulni. Aztán pedig jön az amerikai etap: Indian Wells és Miami, azokat kifejezetten várom, hiszen mindkettő kedves számomra. Azonban most a legfontosabb, hogy mielőbb meggyógyuljak és újra edzésbe állhassak” – fejtette ki a 23 éves teniszező.

Az Australian Openen ugyancsak főtáblás Bondár Anna viszont ott lesz az oroszországi versenyen.

„A múlt héten én is már itthon edzettem, szerdán indulok Szentpétervárra, ahol selejtezőt játszom. Utána valószínűleg Dubaj és Doha következik” – árulta el terveiről a WTA-rangsor 84. helyezettje.

Korábban írtuk