Fotó: shutterstock.com/Mohammad Bash (illusztráció)
Hirdetés

Az élvonalbeli együttes visszalépését vasárnap jelentették be. Gaziantep tartomány a földrengés epicentrumának közelében található, így ott különösen súlyos károkat okozott a természeti katasztrófa.

„Klubunk a jelenlegi nehéz körülmények között nem tudja folytatni a sporttevékenységet” – áll a klub közleményében.

A döntés bejelentése előtt a Gaziantep 22 mérkőzésen szerzett 25 pontjával a 10. helyet foglalta el a Süper Ligben.

Csütörtökön a Hatayspor lépett vissza a török bajnokság legfelső osztályától, amelyben így 17 csapat maradt. A jelenleg szünetelő idény várhatóan márciusban folytatódik.

A Törökországot és Szíriát hétfőn megrázó, 7,8-as erősségű földrengés és az utórengések halálos áldozatainak száma az ENSZ összesítése szerint már meghaladja a 28 ezret.

Korábban írtuk