2050 – MEGFAGYUNK? MEGSÜLÜNK?
Néhány napi hír a közelmúltból: ciklon tombolt Madagaszkár szigetén, több emberéletet követelve; a kelet-afrikai Eritreában négy egymást követő aszályos év után drámai a helyzet; hóvihar dühöng Isztambulban; az Akropolisz vastag hótakaróba öltözött; Jeruzsálem pálmafái között hógolyóznak a gyermekek, Magyarországon március elején 20 fokkal köszönt be a koratavasz, de két hétre rá szállingózik a hó.
A vita máig sem dőlt el véglegesen arról, hogy csak egy szokásos, a földtörténeti korokból ismert éghajlatváltozás szenvedő alanyai vagyunk, vagy – hatásos közreműködésünkkel – megbomlott a földi klíma egyensúlya, és ijesztő jövő elé nézünk. A természet egyre erőteljesebb jelei azonban arra intenek, hogy a kormányoknak és főleg a katonai vezetésnek a legrosszabb eseményekre kell fölkészülni. Az amerikai Fortune magazin év elején közölte a Pentagon drámai vízióját a klímaváltozást követő politikai káoszról. Az ugyanis világos, hogy – függetlenül attól, hogy pontosan mi is a kiváltó ok – nem csupán egy kezelhető, szokásos természeti jelenségről van szó, hanem az emberi élet minden területét érintő átalakulásról.
Struccpolitika vagy következetes rombolás?
A történelem során már többször alakultak ki olyan helyzetek, amikor a létért való küzdelemben fordultak egymás ellen népek, mert a legnagyobb parancs a túlélés. Járványok okozta regionális átrendeződések, éhínségek, állatállomány és növényzet pusztulása okozta népvándorlások, vizek kiapadásának következményei, elsivatagosodások – mind-mind ismertek már az emberiség történelméből. Ezek a változások ritkán érintették azonban az egész földgolyót, inkább regionális jellegűek voltak. Másrészt bolygónknak akkoriban nem hat-hétmilliárd emberről kellett gondoskodni.
Általánosan elfogadott nézet szerint a globális fölmelegedés inkább a jövő generációit sújtja majd, a Pentagon elemzőinek érdeklődését mégis fölkeltette az éghajlatváltozás és annak nemzetbiztonsági következményei. Az amerikai hadügyi tárca azért kezdett foglalkozni az üggyel, mert az egyre több országot sújtó vízhiány, a hatalmas erdőtüzek és mezőgazdasági területek kiszáradása mellett az orosz és a pakisztáni atomhatalmak destabilizálódása okozta problémák is benne vannak a nem éppen szívderítő képben. Hogy a környezet drámai változása mikor éri el a kritikus küszöböt, azt még klímakutatók sem tudják megjósolni.
A hadügyi tárca nagy öregje, a 82 éves Andrew Marshall, aki házon belüli becenevét – talán nem véletlenül – a Star Wars-sorozat öreg mesteréről, Joda mesterről kapta, régóta nagy erőkkel vizsgáltatja a klímaváltozás lehetséges méreteit és bekövetkezésének időpontját. Ő rendelte a most publikált átfogó tanulmányt is, amelyben a fordulat kezdetét már a közeli jövőre, 2010-re teszik. A tanulmány szerint a globális fölmelegedés következményei az alábbi forgatókönyv szerint zajlanak majd:
1.) Amennyiben az észak-atlanti Golf-áramlat végleg megszűnik, Európa hőmérséklete olyan mértékben lehűl, hogy jéghegyek jelennek meg Portugália partjainál, s a jelenlegi szibériaihoz hasonló hőmérséklet uralkodik majd az egész földrészen.
2.) A Golf-áram leállása csak átmeneti lesz, amely egy „kis jégkorszakot” idéz elő, kemény telekkel, hatalmas viharokkal és kíméletlen szárazsággal.
Afelől nincs kétsége a Pentagonnak, hogy 2020-ig valamilyen drasztikus változás következik, ezért földrészenként a konkrét jóslatokba bocsátkoztak, amelyek természetesen elsősorban az Egyesült Államok nemzetbiztonsági érdekeit tartják szem előtt, de behatóan foglalkozik a többi földrésszel is. A valószínűsített forgatókönyv szerint az évszázad közepéig olyan mértékűvé válik a klímaváltozás, hogy Hollandiát – a többi mélyföldhöz hasonlóan – az óriási tengeri viharok által megmozgatott víz időről időre elönti. Európának a hideg elől dél felé menekülő skandinávok áradatával kell megküzdenie, míg Kínát a malthusi elméletnek megfelelően hatalmas népessége és az élelemhiány teszi majd sebezhetővé. Hazánkra külön nem tér ki az elemzés, de megemlítik a kelet-európai éhínséget, illetve azt, hogy ezekből az országokból népvándorlás indulhat Oroszország felé a nyersanyagokért. Ezzel egyidejűleg Oroszország védelmi célokból indíttatva valószínűleg az egyesülő Európához csatlakozik, ugyanakkor biztonsági okokból Kanada és az Egyesült Államok is egyesül. Az erőforrások védelme érdekében az USA határai, különösen a mexikói, jelentős megerősítésre szorulnak.
A Marshall-tanulmány szerint nem az a kérdés, hogy lesz-e drasztikus változás a közeljövőben, hanem hogy miként lehet bolygónkat felkészíteni rá. Többek között támogatni kell az ezzel kapcsolatos kutatásokat és minden nemzetnek ki kell alakítania saját védelmi stratégiáját a tragikus környezeti változások idejére.
A Pentagon elemzése újra ráirányította a figyelmet az emberi tevékenység környezetromboló hatásaira, főleg az üvegházhatás lehetséges következményeire. A világméretű klímaváltozásról szóló ENSZ-keretmegállapodáshoz csatolt Kiotói Jegyzőkönyvben 1997 decemberében 38 fejlett ipari ország kötelezettséget vállalt arra, hogy a 2008 és 2012 közötti időszakra az 1990-es szinthez képest átlagosan 5,2 százalékkal csökkenti az üvegházhatás kialakulásában szerepet játszó hat gázféleség, mindenekelőtt a szén-dioxid kibocsátását. Az Európai Unió 8, az Egyesült Államok 7, Kanada és Japán pedig 6 százalékos csökkentést vállalt.
Az Egyesült Államok azonban két éve egyoldalúan felmondta a megállapodást. A kiotói vállalás pedig csak akkor lép életbe, ha a csatlakozó országok összkibocsátása eléri a környezetbe kerülő káros gázok 55 százalékát; jelenleg 46-nál tartanak. Oroszország önmagában is az 1990-es kibocsátási szint csaknem egyötödét képviseli, így az ő megerősítésével az USA nélkül is azonnal életbe lépne a jegyzőkönyv. Az Egyesült Államok és Oroszország azonban elnökválasztással, helyi háborúkkal, a lakosság fogyasztásának fenntartásával vagy növelésével, a hadiipar erősítésével van elfoglalva, kisebb gondjuk is nagyobb annál, hogy klímaproblémákkal foglalkozzanak. A Pentagon jelentése remélhetőleg rádöbbenti a kormányokat a veszély közelségére, és talán történik valami előrehaladás.
Melegedő Föld, kihűlő Európa
A XXI. század egyik legnagyobb – és ez nem divatos, bulváros szalagcím, hanem pontos meghatározás – kihívása a globális felmelegedés következtében beálló éghajlatváltozás lesz. Az előrejelzések szerint 2100-ra bolygónk hőmérséklete 5 Celsius-fokkal is emelkedhet. A felmelegedés következtében azonban folyamatosan olvadnak a sarki jégsapkák, nagy mennyiségű édesvizet juttatva az óceánba, ami lecsökkenti annak sótartalmát. Emiatt már az évszázad első felében megtörténhet, hogy a Golf-áramlatot fönntartó cirkuláció leáll, mert a felhígult „könnyű” víz nem süllyed le a tenger fenekére, ahol normális esetben visszafordul és dél felé veszi az irányt. Így a Mexikói-öböl térségéből a Golf által szállított melegvíz nem jut el Európa nyugati és Észak-Amerika keleti partjaihoz.
A tengerben lévő „folyó” leállására már volt példa a Föld történetében. A potsdami klímakutató intézet által megjelentetett elemzés szerint az elmúlt százezer évben húsz esetben állt le ez a nagyon fontos meleget szállító áramlat. Legutóbb éppen a 8000 évvel ezelőtt véget érő jégkorszak hatására. Ha ez ismét bekövetkezik, akkor Skandináviában az átlaghőmérséklet 5-10 Celsius-fokkal, míg Németországban 3-4 fokkal csökkenhet, miközben a Föld átlaghőmérséklete a század végére 1,4-5,8 Celsius-fokkal emelkedhet. A két folyamat tehát nem ellentétes egymással, az egyik regionális jellegű, a másik globális változás.
Hasonló események már előfordultak a holocén földtörténeti korban. A tízezer évvel ezelőtti interglaciális (eljegesedések közötti időszak) korban mintegy 6000 évvel ezelőtt a sarki jégsapkák szinte teljesen eltűntek, a levegő szén-dioxid-koncentrációja pedig elérte az ipari forradalom előtti szintet. A gyakran „klímaoptimumnak” nevezett közép-holocénben Afrika még igen nedves, Észak-Európa pedig melegebb éghajlatú volt, mint napjainkban. Akkor a Föld az északi félgömb nyarának végén került a legközelebb a Naphoz, ez jelenleg a téli időszakra esik. Így akkor az északi félgömb a jelenleginél több napsugárzást kapott nyáron és kevesebbet télen. A közepes földrajzi szélességeken – ahová hazánk is tartozik – 2,5 Celsius-fokkal melegebb volt, Észak-Európában az erdőhatár 500 méterrel magasabbra kúszott, mint ma. Észak-Szibériában a tundra visszahúzódott, és hasonlóan kedvező volt az időjárás az Arab-félszigeten és a Szaharában. A sziklarajzok szavannákhoz hasonló állatvilágról adnak hírt.
Egyiptom ma száraz, forró területén a nagy dinasztiák páratlan szépségű palotái dús növényű kertekkel voltak övezve, az állatok közül nagyragadozók és patások is szép számmal éltek a fáraók földjein. Így nyugodtan fejlődhetett az a hatalmas civilizáció, amely kézműiparban, tudományokban maradandót alkotott. Aztán a klíma változásával lassan mindent betemetett a homok.
A Kárpát-medencében Kr. e. 5000-2000 között a mainál 2-3 Celsius-fokkal volt melegebb és az előző időszakhoz képest több csapadék hullott. Ebben az időszakban az Alföld beerdősült és kialakult az a ligetes sztyeppi növénytakaró, amely egészen a török korig megmaradt.
A múlt éghajlatát tanulmányozó paleoklimatológusok pollen és sarki jégminták elemzéséből azt is kikövetkeztették, hogy a fenti, közép-holocén fölmelegedést számos lehűlési időszak szakította meg. Ezt pedig éppen a fölmelegedés generálta, ugyanis az olvadó gleccserek több száz éven át sok édesvizet juttattak az Atlanti-óceánba, amely az említett módon leállíthatta a melegvizet szállító Golf-áramlatot.
A holocénkori fölmelegedéshez hasonló klímaoptimumot az írott történelmi időkben is találunk. Grönlandi jégminták alapján megállapítható, hogy Kr. e. 800-tól egy hosszabb, melegebb időszak vette kezdetét, amely csúcspontját 1150 és 1300 között érte el. Ez a „kis éghajlati optimumnak” nevezett periódus az utóbbi 2000 év legmelegebb időszaka volt. Hatása nem maradt el a népmozgásokra és a mezőgazdaságra. Erre az időre esik az úgynevezett magyar honfoglalás, nyilván nem véletlenül, hiszen az állatoknak bőséges legelők álltak rendelkezésükre, így az élelem is biztosítva volt eleinknek. A mezőgazdasági művelés határai kitolódtak észak felé, a norvég farmerek az északi szélesség 64. fokán búzát termeltek, Nyugat-Angliában pedig 200 méteres tengerszint feletti magasságban szőlőt műveltek.
Ekkor indult el a vikingek kirajzása is. A hajós nép mozgását megkönnyítette a tengeri jég visszahúzódása és a viharok számának csökkenése. Kereskedőtelepeket hoztak létre Grönlandon (az elnevezés, „zöld föld” is jelzi, hogy a sziget nem mindig volt a jég birodalma), meghonosították a növénytermesztést és az állattenyésztést. Áthajóztak Kanadába, ahol vadszőlőt találtak, ezért „Vinland”-nak nevezték el a fölfedezett területet. Ugyanezen időszakban telepedtek le az eszkimók az északi-sarki Ellersmere-szigeteken.
A kellemes változás nem sokáig tartott, a XIII. században az idő hidegebbre fordult. Grönland és Izland elnéptelenedett, hatalmas viharok pusztítottak az atlanti partokon. A tenger hőmérséklete csökkent, az Alpok gleccserei meghosszabbodtak. Megkezdődött a „kis jégkorszak”, a nyarak hűvösebbek, a telek zordabbak lettek, Európában a növények tenyészidőszaka lerövidült, éhínség és járvány pusztított a földrészen.
Sötét jövő
Chris Thomas, a Leeds Egyetem biológiaprofesszora a Nature című brit tudományos lapban közölt tanulmánya szerint az üvegházhatású gázok olyan szintre emelhetik a légkör hőmérsékletét a XXI. század végére, amilyenre 30 millió éve nem volt példa. Külön erre a célra kifejlesztett számítógép-programjaik segítségével a Föld hat régiójában végeztek vizsgálatot a felmelegedés 1103 növény- és állatfajra gyakorolt hatását illetően, 1990-től. Az eredményt 2050-ig extrapolálták, a már ismert tendenciák alapján meghatározták a pusztulás mértékét.
Az eredmény hátborzongató: a szárazföldi növény- és állatfajok egynegyede kipusztul, amely súlyos csapás lesz főleg a harmadik világra, ahol a lakosság élelmezése már most is nehezen oldható meg.
Az ENSZ által készített jelentés szerint a világ példátlan vízhiánnyal néz szembe, ami az évszázad közepére a Föld kétmilliárd lakóját fogja érinteni. A jelentés becslése szerint az egy főre jutó ivóvízkészlet az elkövetkező 20 évben várhatóan a harmadára csökken. Ma naponta hatezer ötévesnél fiatalabb gyermek hal meg fertőzött ivóvíz okozta betegségben, az össznépességre nézve ez meghaladja az évi 2,2 milliót. A világ lakosságának 40 százaléka nem jut az egészséges élethez nélkülözhetetlen, tiszta vízforráshoz.
Riasztó mérések szerint a Holt-tenger vízszintje olyan ütemben csökken, hogy tíz év múlva kiterjedésének harmadát is elveszítheti, 2050-re pedig eltűnhet a térképről. Ezt meggátolandó csővezetéket terveznek építeni a Vörös- és a Holt-tenger között, ezen pótolnának évente 450 millió köbméter vizet. Ha az „életmentés” megtörtént, magánbefektetőket várnak sótalanító és áramfejlesztő üzemek építéséhez.
Az Oroszország keleti szélén fekvő Vlagyivosztokban már az idén kritikussá vált a vízhiány, naponta 4 órát van csak víz. Már a múlt évben rendkívül leapadtak a várost ellátó tárolók készletei, így tavaly augusztus óta erősen takarékoskodni kell a vízzel. A központi melegvíz-szolgáltatás szünetel, az önkormányzat különleges „vízkommandókat” hoz létre, akik ellenőrzik az illegális melegvíz-felvételt, a leplombált melegvíz-vezetékek önkényes kinyitását.
Bár a Pentagon tanulmánya szerint „kis jégkorszak” készülődik, ugyanakkor tavaly éltük át az elmúlt ötszáz év legforróbb nyarát. A 2003-as forróságban egyébként az Alpok hótakarója három métert olvadt. A Berni Egyetem klímakutatói szerint 2003-hoz képest a második legmelegebb nyár 1757-ben volt, melyet egy hűvösebb periódus követett. A legutóbbi fölmelegedés 1977-től datálható, és ez csúcsosodott ki 2003 forró nyarában. Vajon lesz-e idén folytatás?
Európa a leghidegebb telet 1708 és 1709 fordulóján élte át. A legenyhébb tél 1989 és 1990 fordulóján volt, de az elmúlt 30 év telei általában melegebbek voltak, mint bármely más időközé 1500 óta. A kutatók éghajlati modellje szerint 2070-től minden második nyár ugyanolyan meleg lesz, mint a tavalyi, sőt akár forróbb is lehet.
Hazánkat vajon mennyire érinti a globális fölmelegedés okozta klímaváltozás? Egy biztos, nem maradunk ki belőle. Már most érzékelhető az Alföldet sújtó aszály, vagy a Balaton vízszintjének drámai csökkenése éppen úgy, mint a hirtelen és egyre erősebb folyami áradások. Hogy a megjósolt „kis jégkorszakból” mennyit fogunk megérezni, az ma még bizonytalan, hiszen hazánk 1300 kilométerre fekszik az atlanti partoktól. Azonban ha nem is közvetlenül, de egész Nyugat-Európa klímáját befolyásolja a Golf-áramlat. A lehűlés nem zárja ki a szélsőséges időjárási jelenségeket, a forró nyarakat. Az Országos Meteorológiai Szolgálat hat hónapos előrejelzése alapján március csapadékosabbnak, míg április az átlagosnál melegebbnek, kissé szárazabbnak ígérkezik. A talajvízkészletek lassú növekedése megindult, de a síkvidéki területek átlagában még mindig egy méterrel alacsonyabban helyezkedett el a víztükör januárban, az 1961-1990 közötti időszak januári átlagához képest.
Lehet, hogy a Pentagon által prognosztizált drámai gyorsaságú változások egy kicsit eltúlzottak és főleg pénzszerzési akciónak tűnnek, de a változás esélyét nem szabad lebecsülni. Számolni kell olyan hatással is, amely régóta ismeretlen volt a Földön: háborúk indulhatnak el az élelem, a víz és az energiahordozók megszerzéséért. Ez pedig már nemzetbiztonsági kérdés, amire föl kell készülni.