Az ótestamentumi pogány csillaghitet István, az első vértanú – ünnepe december 26-án volt – veti a zsidó nagytanács bíráinak szemére, ami azt jelenti, hogy ez a bálvány – Szikkut és Kijjún – még az ő korában is élt a zsidóság körében. Szikkút (vagy Szekkút) és Kijjun (vagy Keván) egyaránt a Szaturnusz bolygót jelentette. A próféták, köztük Ámosz, dühödten ostorozták a zsidó népet, amiért saját istenségének és saját bolygójának tekintette a Szaturnuszt mint égi lényt. A zsidóság ősi rituális napja a szombat volt, amely régóta a Szaturnusz védelme alatt állt.

A Szaturnusz és holdjai napjainkban is az űrkutatás sztárbolygóinak számítanak. A gyűrűjéről ismert óriásbolygó megfigyelését már 25 évvel ezelőtt az amerikai Voyager-szondák megkezdték, s gyűrűrendszerében fölfedezték a „küllőknek” nevezett szerkezeteket, amelyek rövid életű képződmények, látszólag a bolygó tengelyforgásával együtt mozognak, létrehozásukban a bolygó mágneses terének lehet szerepe, amely a bolygóval együtt forog. Szakemberek azt várták, hogy a Cassini űrszonda csak 2007 körül tudja megfigyelni a küllőket, de legnagyobb meglepetésükre már 2005 őszén két újabb küllőt rögzített a szonda a gyűrűrendszer árnyékos oldalán, 318 ezer kilométer távolságból. A megfigyelt két képződmény 3500 kilométer hosszú és 100 kilométer széles volt. A küllők fontos célpontnak számítanak a Cassini szonda programjában, mivel szoros kapcsolatban állnak a bolygó mágneses terével.

Nemcsak a bolygó, de holdjai is a figyelem középpontjában állnak. Az ötszázöt kilométer átmérőjű Enceladus nevű holdra 1981-ben terelődött a figyelem, a Voyager-2 űrszonda felvételei alapján. Kiderült, hogy kis mérete ellenére komoly belső aktivitás nyomai látszanak rajta, felszínén fiatalabb területek vannak, amelyek kora csak mintegy 100 millió év. Emellett a Szaturnusz ritka E-gyűrűjében kering, amely az Enceladus térségében a legsűrűbb, tehát logikus, hogy a gyűrű anyaga a Hold felszínéről pótlódik. A Cassini mérései alapján olyan kép körvonalazódik, amely szerint a Holdon több olyan összetevő is megvan, amely az általunk ismert élet kialakulásához szükséges. Meglepő módon a korábban ismertnél fiatalabb vidékek tűntek föl, amelyeket törések borítanak, utóbbiakból pedig vízmolekulák és jégszemecskék repülnek ki az űrbe. Ezek a „tigriskarmolásoknak” nevezett területek környezetüknél melegebbek. A vízmolekulák mellett metán, etán és etilén is előfordul a törésekből származó anyagban. A kutatók szerint valószínű, hogy a törések alatt folyékony víz is van, innen származik az úgynevezett kriovulkáni aktivitás, amelynek keretében anyag hagyja el a holdat. (A kriovulkanizmus abban különbözik a Földön megszokott vulkanizmustól, hogy az előbbi esetben a lávát víz alkotja, a belőle megszilárduló vulkáni „kőzet” pedig vízjég. A kitörések természetesen alacsony hőmérsékleten játszódnak le). Az előbbiek alapján Enceladus a Jupiter Europa nevű holdjára emlékeztet. Utóbbinak a jégkérge alatt globális vízóceán húzódik. Mindenesetre az Enceladus a második legfontosabb égitest lett a Titán hold után, amely ugyancsak az asztrobiológiai kutatások révén lett népszerű égitest.

A Szaturnusz rejtélyes óriásholdját, a Titánt két tűz közé fogták a szakemberek: részben a Huygens-leszállóegység működése, részben a Cassini űrszonda megfigyelései révén. A leszállóegység 3,5 méter/másodperc sebességgel érkezett a Titán felszínére 2004. december 24-én, és ezáltal kisebb mélyedést vájt maga körül. A műszerek adatai szerint áttört egy vékony felszíni kérget, majd sárszerű, laza rétegek fogták fel az űrszondát. A felszín összetétele nem hasonlít a földi viszonyokhoz: anyaga vízjégszemcsékből áll, amelyeket folyékony szénhidrogének „cementálnak” össze, ettől lesz sárszerű az állaga. A felszín alatti néhány centiméteres rétegben lévő folyékony metán azt igazolja, hogy gyakran metánesők árasztják el a felszínt. A Titán világában a metán tölti be azt a szerepet, amit Földünkön a víz. Az egyik legmeglepőbb felfedezés, hogy az óriáshold felszínén egyetlen kráter sem található. Ez azt bizonyítja, hogy felszíne geológiailag fiatal, szakemberek óvatos becslése szerint legfeljebb tízmillió éves.

A metán jelenlétéből már régóta szénhidrogéntavakat feltételeznek az óriásholdon. Bizonyítani azonban nem sikerült, a Cassini sem erősítette meg a feltételezéseket, miközben 2004 októberében 1200 kilométerre haladt el a Titán mellett. Ugyanakkor 2005 júniusában a holdtól 450 ezer kilométer távolságra olyan képeket rögzített a Cassini, amely „tógyanús” alakzatot mutatott; a látkép az Ontario-tóhoz hasonló kiterjedésű. A feltételezett tó a Titán-felhőkkel sűrűn borított déli sarkvidékén terül el, ahol bőséges metánesők várhatók.

Azóta a Titán déli féltekéjén az új radarfelvételek olyan alakzatokat örökítettek meg, amelyek minden korábbinál jobban emlékeztetnek tengerpartokra. Az 1700 km hosszú és 170 km széles, felszabdalt vidéken a világos és sötét területek több helyen öbölszerű formákat alkotnak, a világos területeken pedig csatornákra emlékeztető nyomok is megfigyelhetők. Sajnos még ezek sem elegendőek a vita eldöntéséhez: vannak-e jelenleg folyékony metánfolyók és -tavak az óriáshold felszínén. Elképzelhető, hogy csak időnként és helyenként van folyékony metán a felszínen.

A Cassini űrszonda legközelebb október végén haladt el a Titán mellett, amikor is egy kiterjedt felhőzónát azonosítottak a déli féltekén. A viharfelhők helyzete alapján elképzelhető, hogy azok felszíni vulkánok felett keletkeznek. Két elmélet tartja magát a viharfelhők képződését illetően: az egyik szerint a felhőzónában heves meteorológiai folyamatok zajlanak, és a gyorsan feltűnő viharok a 40 km-es magasságot is elérik. A másik elmélet szerint helyi vulkánkitörésekből származnak a gyorsan fejlődő metánfelhők. Ha a későbbi vizsgálatok a vulkáni eredetet igazolják, akkor a légköri metán utánpótlásának régóta keresett megjelenési formáját sikerült azonosítani a képeken.

Az október végi megközelítés alkalmával a Cassini az addigi legrészletesebb felvételeket készítette a Titánról. A képekből egy nagy felbontású mozaikot állítottak össze a szakemberek. Az új Titán-térképen egyes helyek már elnevezést is kaptak, amelyek akkor válnak hivatalossá, ha a Nemzetközi Csillagászati Unió is elfogadja őket.

A Huygens egy évvel ezelőtt, december 24-én landolt. Az elmúlt egy év alatt a képek és a mérések alapján elég részletes kép bontakozott ki a Titánról. Szelek és villámok uralják a metánban gazdag légkört, amelynek nagy része az idők során elveszett: eredetileg ötször vastagabb lehetett, mint napjainkban. Az első híradásokkal ellentétben úgy tűnik, hogy ma nincs nagy mennyiségű folyékony metán a felszínen, de a közelmúltban sem sok lehetett, amely látványosan formálta a tájat. A Huygens-szonda az egyenetlen és a feltételezések szerint vízjégsziklák alkotta „szárazföld”, valamint egy sötétebb és sík terület határához közel, a sötétebb vidéken landolt. A felszín felett 20 méterre a mérések szerint a légköri metán koncentrációja akkor 4,9 százalék volt; ez az érték 50 százalékos relatív nedvességtartalmat jelent a metánra vonatkozóan. A „tigriskarmolásnak” nevezett területen a szél által összehordott, fagyott vízjégszemcsékből álló, hosszanti homokdűnék lehetnek. A párhuzamos sávok 1-2 kilométerre húzódnak egymástól.

Az eddigi megfigyelések nem igazolták azt a feltételezést, hogy a Titánon a földi értelemben vett élet bármikor kialakult vagy kialakulhatott volna. A megfigyeléseket a Cassini anyaszonda tovább folytatja.