A betegség alattomosan terjed, mára olyan csoportok is veszélyeztetetteké váltak, amelyek régebben kívül estek ezen a körön. A felmérések bizonyítják, hogy a 90-es évek elején még öt AIDS-es férfira jutott egy nő, mára ez az arány olyannyira megváltozott, hogy a nők fertőzöttsége megközelíti a férfiakét. 2001 első felében a franciaországi új HIV-pozitívok 62 százaléka nő volt. A brit közegészségügyi szolgálat adatai szerint az elmúlt egy év alatt 25 százalékkal nőtt a fertőzöttek száma a szigetországban; számuk jelenleg eléri a 41 ezret. Pedig a fent említett országokban a közegészségügyi viszonyok és a felvilágosító munka össze sem vethető a fejlődő országokéval. Valószínűleg a droghasználat terjedése az egyik ok a fertőzöttek számának növekedésében. Kína nem szívesen nyilatkozik meg semmiféle olyan kérdésben, amely „árt” a kommunista eszméknek. Így soha sem lehet tudni, hogy egy természeti katasztrófa során hány ember hal meg vagy éppen hol tartanak a HIV-fertőzöttség terén. Amiről nem beszélnek, az nincs is – vélik. Éppen ezért egyedi esetnek számított, hogy az AIDS világnapja alkalmából – az elmúlt év végén – nyilvánosan szót kapott két AIDS-beteg a pekingi parlament épületében. Az ENSZ becslése szerint Kínában 1,3 milliárd lakosból 1,5 millió a HIV-pozitív. 2010-ig ez a szám akár a 10 milliót is elérheti. Indiában jóval drámaibb a helyzet: 4 millióra tehető a fertőzöttek száma. Szakértők szerint a kontinensnyi országban olyan gyorsan terjed a kór, hogy 2010-re a fertőzöttek száma elérheti a 10 milliót és ezzel India a legfertőzöttebb országgá válna. Általában Ázsiában nagyon terjed a kór, gyorsabban, mint korábban gondolták. Vietnamban 60 ezernél több a fertőzöttek száma, különösen a fiatalok közt terjed. Thaiföldön a HIV-pozitívok 900 ezren vannak.

A világ népességét tekintve az ENSZ AIDS-programjának adatai szerint a fertőzöttek száma 2 év alatt 6 millióval emelkedett és jelenleg meghaladja a 40 millió főt. A következő 20 évben 70 millió ember halhat meg AIDS-betegségben. Az összes fertőzöttek közül 2,7 millió a 15 éven aluli gyermek, 17,6 millió a nő és közel 20 millió a férfi. Külön gondot jelent az AIDS-árvák számának drámai növekedése, amely 2002-ben elérte a 14 millió főt.

Külön figyelmet igényel Afrika, ahonnan – jelenlegi tudásunk szerint – a betegség elindult. 2001-ben csak Afrikában 2,2 milliónyian haltak bele AIDS-betegségbe. A HIV-vírussal fertőzöttek közül 28,1 milliónyian élnek a Szaharától délre, ahol a 15-49 év közötti lakosság 9 százaléka hordja magában a gyilkos kórt. Tragikus mérleg, hogy az 1988 előtti afrikai fertőzések több mint felét a nem fertőtlenített fecskendők okozták, ehhez társult az orvosi eszközök fertőtlenítés nélküli használata. A WHO jelentése szerint 5 százalékát a fertőzéseknek még mindig az újrahasznált injekciós tűk okozzák. Sajnos ez a szokás még Európában is dívik, gondoljunk Románia leromlott egészségügyi helyzetére.

A fentiekre tekintettel érthető, hogy minél többet szeretnének megtudni a szakemberek a vírus természetéről, terjedéséről, szaporodásáról. Amerikai kutatók nemrég lefényképezték a HIV-vírus sejten belüli első „lépéseit”. A betegséget okozó vírusok célja a sejtmag elérése a sejten belül, hogy aztán a megtámadott sejt magjában átprogramozzák áldozatuk genetikai állományát. Bizonyítást nyert, hogy a támadó vírusok a sejt saját molekuláris infrastruktúráját használják az invázióhoz. Bejutva a sejtbe olyan fehérjemolekulákhoz kapcsolódnak, amelyek a sejt belső vázát alkotó, hosszúkás, megnyúlt fehérjeláncokból álló szerkezeteken mozognak. Ezen a „molekuláris szupersztrádán” jutnak el a vírusok a sejtmembrántól a sejtmagig. A utat mintegy 2-4 óra alatt teszik meg. Az eredmények ismeretében új gyógyszerek kifejlesztése válhat sikeressé.

Új megoldásról adtak hírt a HIV-vírus terjedése ellen. Amerikai és brit kutatók fölfedezték, hogy egy mikrobicid (mikroorganizmus elölésére képes kémiai anyag) meggátolhatja a vírus terjedését. Ez a módszer különösen azoknak a nőknek jelent segítséget, akiknek a partnere elutasítja a kondom használatát. A hatásos anyagot krémek, habok formájában vagy pesszáriummal juttatnák el a együttlét előtt a hüvelybe, ahol a hatóanyag megakadályozná, hogy a HIV-vírus megtámadja a sérülékeny sejteket. Jelenleg 60 mikrobicidet vizsgálnak ebből a szempontból. A felmérések azt mutatják, hogy nemcsak a fejlődő országokban lenne igény a készítményekre, hanem a fejlett országokban is örömmel fogadnák, mivel egyre nő a fertőzöttek körében a nők aránya.

Komoly problémát okoz a HIV-vírus kimutatása szűrés alkalmával, különösen, ha néha gyorsan kell eredményre jutni. Az Egyesült Államokban nemrég engedélyezték egy új, rekordgyorsaságú teszt alkalmazását. Az eljárással 20 perc alatt kapnak előzetes információkat a HIV-vírus jelenlétéről; az eredmény igen megbízhatónak bizonyult. Az OraQuick gyorsteszt a HIV-1-vírus kimutatására szolgál; a vérben keletkező vírus elleni antitesteket jelzi. A teszt érzékenysége 96,6 százalékos, pontossága mintegy 100 százalékos. Természetesen a végső diagnózishoz megerősítő vizsgálatokat kell végezni. Bánhegyi Dénes, a Szent László Kórház főorvosa szerint a HIV-gyorstesztek harmadik generációja valóban igen megbízható, de ezek használata világszerte igen korlátozott. A Egyesült Államokban például katasztrófa-helyzetekre készített forgatókönyvekben szerepelnek. Hazánkban a gyakorlatban kizárólag a szaruhártya-átültetéseknél használnak gyorstesztet, mert ott az eljárás nem teszi lehetővé, hogy többnapos vizsgálatokra várjanak. Fizetség ellenében azonban bárki kérhet gyorstesztet, amelynek eredménye 1-2 órán belül elkészül (egy teszt mintegy 10 ezer forint).

Ez év elején az Egyesült Államokban több kórházban megkezdődtek az embereken folytatott vizsgálatok egy olyan HIV elleni vakcinával, amely állatkísérletek során hatékonynak bizonyult. A kísérleteket húsz, önként jelentkezett HIV-fertőzött személyen végezték. Az oltóanyag két részből áll: az egyik része egy DNS-szekvencia, amely a vírus három génjét hordozza, a másik része egy ártalmatlan vírus, amelyet a 60-as években alkalmaztak már himlő ellen. A DNS-résszel beindítják a szervezet immunválaszát a HIV-vírus ellen, a második összetevő csak intenzívebb munkára serkenti a szervezetet, tehát egyfajta gyorsítófokozatként működik. Egy ilyen védőoltás lehetővé tenné, hogy a fertőzés után ne alakuljon ki magas vírusszint a vérben, így a szervezet saját immunrendszere nem szenvedne jelentős károsodást. A HIV elleni védőoltás az egyetlen járható út az AIDS elleni küzdelemben, mert éppen a fejlődő országok nem tudják megfizetni a jelenleg alkalmazott drága gyógyszereket.

Hiú reményeket azért nem kell most sem táplálni, mert az első emberen tesztelt oltóanyag – az AidsVax – nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Három év alatt több mint ötezer emberen tesztelték a vakcinát, de sajnos csak 3,8 százalékkal csökkentette a HIV-fertőzés arányát. Ahhoz pedig, hogy hatékonynak nyilvánítsanak egy szert, legalább a vizsgált esetek egyharmadában kell hatásosnak lennie. Az AidsVax az egyetlen olyan vakcina jelenleg, amely a klinikai vizsgálatok harmadik fázisán is túl van, sajnos negatív eredménnyel.

Mindeközben a HIV-vírus folytatja halálos menetelését. Megállításához sok milliárd dollár, sokkal agresszívebb kampány és nemzetközi összefogás kellene. A fegyverkezésre és háborúkra fordított összeg töredékéből megnyerhetné a világ ezt az emberiség elleni háborút. Ez lenne az igazi győzelem.