Napjainkban sokszor hiába is tekintünk az égre, alig látunk egy-egy pislákoló égitestet, mert elfedi előlünk a szennyezett levegő, eltakarják a civilizáció fényei. Csak távol a településektől találunk olyan helyeket, ahol még „bakacsin” színű az éjjeli égbolt és csillagok milliárdjai szikráznak.

Eleink, akik a természettel összhangban éltek, sok mindent kötöttek a csillagokhoz. Nemcsak mindennapi életük gyakorlati teendőit, hanem életük fontos fordulópontjait, hitéletüket, eredetüket, meséiket, egészségüket mind-mind az égbolt titokzatos világához tartozónak vélték.

Ponori Thewrewk Aurél neves csillagászunkat fiatal kora óta foglalkoztatták a kereszténység napi olvasmányának, a Bibliának az eseményei. Csillagok a Bibliában című munkájában sok olyan eseményt hoz valóságközelbe, amelyekről sokáig nem tudták, hogy valódi természeti jelenségeken alapulnak. Másik hasonló témájú kötete – a Csillagászat Dante műveiben – mintegy másfél éve örvendeztette meg az olvasókat. Május 28-án pedig a Litea Könyvszalonban mutatta be trilógiájának harmadik, egyben legérdekesebb kötetét, Hajnali Szép Csillag címmel. A téma nem kevesebbet ölel fel, mint a Mária-mítoszok csillagászati vonatkozásait. Ha valaki jól ismeri a katolikus Mária-énekeket és a liturgia néhány kifejezését, csodálkozva tapasztalhatja, hogy Máriát sok névvel illetik; Tenger csillaga, Hajnalcsillag, Reménycsillag, Esti csillag, Tiszta Hold és mások. A szépséget a csillaggal fejezték ki. Igen sok Mária-ábrázoláson – szobron és képen – az Istenanya feje körül 12 csillagból álló korona van. A fiatal csillagásznak is feltűnhetett az összefüggés a csillagkorona és az Állatöv tizenkét csillagképe között. A téma kifejtéséhez óriási klasszikus műveltségre és az emberiség sok ezer éves múltjának ismeretére is szüksége van annak, aki kifejt egy ilyen témát. Ponori Thewrewk Aurél még ahhoz a generációhoz tartozik, amely neveltetése – a piaristákhoz járt – és családja, no meg a tehetsége révén birtokában van több tudománynak (matematika, egyiptológia, történelem, nyelvek, csillagászat stb.). Miről is győzi meg az olvasót a most megjelent kötet? A Jelenések könyvében „János” (apostol) elragadtatásában a következőket látta: „Ekkor nagy jel tűnt fel az égen: egy asszony a napba öltözve, és a lába alatt a hold, a fején pedig tizenkét csillagból álló korona, várandós volt, és vajúdva, szüléstől gyötrődve kiáltozott. Feltűnt egy másik jel is az égen: íme egy hatalmas tűzvörös sárkány, amelynek hét feje és tíz szarva volt, és a hét fején hét diadém: farka magával sodorta az ég csillagainak egyharmadát, és ledobta a Földre. És a sárkány odaállt a szülni készülő asszony elé, hogy mikor szül, felfalja a gyermekét. Az asszony fiúgyermeket szült, aki vasvesszővel legeltet minden népet. A gyermek elragadtatott az Istenhez, az ő trónusához, az asszony pedig elmenekült a pusztába, ahol Istentől előkészített helye volt, hogy ott táplálják ezerkétszázhatvan napig” (Jel. 12, 1…6).

Ha megnézzük a szövegben szereplő kulcsszavakat – asszony, Nap, Hold, 12 csillagú korona -, az égre pillantva a Jelenések leírásának valóságos képe van előttünk. Az „asszony” nyilván az egyik legismertebb csillagkép, a Szűz (Virgo), a napba öltözés arra utal, hogy a Szűz csillagkép a téli napforduló idején (a Krisztus születése körüli századokban) a Nap fölkelésekor jutott az égbolton legmagasabb helyzetébe, a Hold égi pályája a Szűz csillagképen keresztül húzódik, a tizenkét csillag pedig nyilván a tizenkét állatövi kép.

A továbbiakban leírja „János”, hogy Mihály és angyalai harcra keltek a sárkánnyal, levetették a földre és a hatalmas sárkány, az ősi kígyó üldözőbe vette az asszonyt a földön, de a nagy sas két szárnyat adott neki, így megmenekült, elrepült a pusztába. A kígyó pedig folyónyi vizet árasztott szájából az asszony után, hogy elsodortassa az árral, de a föld megnyitotta száját és elnyelte a folyót. A Szűz csillagképben ott van a Kígyó (Serpens), a Sas (Aquila), amely akkor kel, amikor a Szűz a legmagasabb ponton van, a folyó a Tejút, amely akkor nyugszik le, amikor a Kígyó felkel a keleti horizonton.

Külön fejezetet szentel a szerző a hazai Mária-kultusznak. Ez azért is fontos, mert fényében igazolódik a magyarok igen korai Mária-tisztelete, hiszen a „Boldogasszony” kifejezés csak a magyarság körében ismert, Nyugat-Európában Szent Mária néven tisztelik Szűz Máriát; sőt, a „Szép Szűz Mária” megnevezés is sajátosan magyar, a csángó-magyarok „Babba Máriájából” (a csíksomlyói kegyszobrot ma is „Babba Mariaként” emlegetik a pünkösdkor oda zarándokolók.

Nagyon érdekes, hogy néprajzosaink egy része hét Boldogasszonyt különböztet meg a magyarság körében. Ezek neve a keresztény időkben: Nagyboldogasszony; lányai: Fájdalmas Boldogasszony, Gyertyaszentelő Boldogasszony, Havi Boldogasszony, Segítő Boldogasszony, Sarlós Boldogasszony és Szülő Boldogasszony vagy Kisboldogasszony. Feltételezhető – írja Ponori Thewrewk Aurél – hogy a hetes szám az egykori anyajogú társadalom Hold-kultuszának maradványa; a hetes szám ugyanis a fő holdfázisok közt eltelt napok számára, az ősi hétre utal. De hét ága van az életfának, hét „bolygó” volt ismeretes, hét csillagból áll a Kis- és Nagy Göncöl, a Fiastyúk és így tovább. A Kisboldogasszony jelképe volt az „újhold”, vagyis az a keskeny holdsarló, ami a Hold-zsámoly is volt.

Szót ejt a szerző napjaink „sztárjáról” (ez is csillag!), az Európai Unió zászlójáról. Az ezen látható csillagok száma mindig tizenkettő, függetlenül az országok számától. 1955-ben merült föl igényként, hogy az akkor még Európa Tanácsnak legyen egy kifejező zászlója. Az ötletet egy Mária-szobor adta, fején a csillagkoronával, háttérben a kék éggel. Így került a Mária-korona az európai népek zászlójára anélkül, hogy a legtöbben tudatában lennének a jelkép bibliai és a háttérben meghúzódó csillagászati eredetével.

Lebilincselő olvasmány Ponori Thewrewk Aurél munkája, és reméljük, hogy továbbiak követik, felfejtve a misztikum és a csillagászat természetes kapcsolatát.