A magyar határtól nem messze, a Partiumban Nagyvárad az egyik legkülönösebb, legnagyobb hagyománnyal rendelkező város. Fekvését tekintve az Alföld és a Nyugati-Kárpátok találkozásánál, a Sebes-Körös két oldalán terül el, észak felől lankás, 150-200 méter magas szőlőhegyek koszorújában. Szamosközi István négyszáz éve Erdély történetének leírásában nagyon találóan jellemezte Nagyváradot: „Kívül fekszik ugyan Erdély ölelésén, mégis erdélyi fennhatóság alá tartozik, és az Erdélynek engedelmeskedő Részek fővárosa.”

Részeknek, latinul Partiumnak a mai román–magyar határ és a történelmi Erdély között elhúzódó, észak-déli irányú területet nevezik. A nevet azért kapta, mert az egykori kelet-magyarországi megyéket az erdélyi fejedelmek mint Erdélyhez kapcsolt magyar „részeket” birtokolták a XVI. és a XVII. században. Hagyományosan a mai Máramaros, Szilágy, Bihar és Arad megyéket foglalta magában, de Bethlen Gábor és I. Rákóczi György uralkodása idején az egész Tiszántúl is oda tartozott. Sőt, bizonyos észak-magyarországi területek is.

A török kiűzése után és a Habsburg Birodalomba való becsatlakozást követően a Partiumnak csak egy részét adták vissza Magyarországnak, a másik része Erdéllyel közös kormányzásban egészen az 1867-es kiegyezésig megmaradt. Az eredetileg főleg kulturális értékekkel rendelkező Nagyváradot az idő múlásával iparvárossá „fejlesztették”, elvéve azt a báját, aminek okán Ady Endre „Pece-parti Párizs”-nak titulálta Váradot. Az Erdélybe látogató magyarok mind a mai napig átrobognak Szent László városán, azzal a meggyőződéssel, hogy egyszer majd ide is eljönnek. Legtöbben a Székelyföldet célozzák meg, majd a Gyimeseket és napjainkban a Csángóföldet is.

Vára ötszög alakú, vizesárokkal körülvett, közepében pedig a Szent László által alapított székesegyházzal. A Sebes-Körös és a Pece-patak (középkori nevén Hévjó patak) közti területen fölépített erődítmény sorsa a későbbiekben összefonódott Várad történelmével. Nem véletlen, hogy Erdély területén Szent Lászlót tisztelik talán a legjobban, és a róla készült templomi freskók sokasága örökíti meg a lovagkirály tetteit.

Szent László uralkodása alatt fejeződött be Erdély végleges beépülése a magyar királyság testébe. A korábban a nyugati gyepüknél őrködő székelyeket áttelepítették Bihar területére, majd fokozatosan a Keleti-Kárpátok vidékére. Innen ered a mindmáig létező Székelyhíd nagyközség elnevezés is. A telepítések ilyen nagy léptéke magával hozta azt az igényt, hogy egy szellemi központot építsenek a területen: egy püspökséget és egy székesegyházat. Igaz, Szent István már 1020 és 1030 között megalapította a bihari püspökséget, amit Szent László 1091-ben áthelyezett Váradra, ahol korábban már társaskáptalant és prépostságot alapított.

Várad első említése a dokumentumokban („populum Varadyensem de Bihor”) is arra az időszakra tehető, amikor a püspökséget László király Biharból Váradra telepítette a kilencvenes évek elején. A hatalmas székesegyházat Szűz Mária tiszteletére emelték, de később már csak úgy emlegették, mint Szent László egyházát. A monumentális templomról élethű miniatúra látható a Képes Krónikában. Keleten és nyugaton két-két tornya volt, háromhajós főépülete, a főoltárt Szűz Mária tiszteletére szentelték. A templomot csak László halála (1095) után fejezték be, de annyira készen volt, hogy befogadja a rajongásig szeretett és tisztelt királyt, Erdély patrónusát.

Az Árpád-kori királyok temetkezőhelye az első királyunk, István által alapított székesfehérvári bazilika volt; királyi székhely, királyi temetkezőhely és királyi koronázóhely. Másutt is temettek el királyokat, de a legtöbbet Fehérváron, szám szerint tizenötöt. Talán kevesen tudják, hogy a második legnagyobb magyar királyi temetkezőhely a váradi bazilika, ahol több király és azok családtagjai aludták örök álmukat. Bár a történelmi dokumentumok nem mind hitelesek abban, hogy pontosan kit kellett (és kit lehetett) keresni Váradon, azért némi utalással rendelkeznek történészek és régészek.

A váradi székesegyház első lakója az alapító király, I. László lett. Nyitrán, 1095-ben, 55 éves korában halt meg. Mivel júliusban rekkenő hőség volt, nem is gondoltak arra, hogy kívánsága szerint Váradra vigyék, így az ugyancsak általa alapított somogyvári bencés apátságba helyezték ideiglenesen nyugalomra. Több dokumentum is erre utal, például II. Pascalis pápa oklevele.

A Somogy vármegye középpontjában lévő Kapuvár nevet viselő földvárban alapította László király 1091-ben a Szent Egyed monostort és bazilikát. A somogyvári apátságot a törökök földúlták, majd elnéptelenedett a valaha virágzó monostor is. A régészeti feltárást Bakay Kornél végzi, aki azonosította Szent László első sírjának helyét. Hogy mikor vitték Váradra a tetemet, pontosan nem határolható be, de valamikor 1180 körül (szerepel még 1096-1098 és 1116 is).

László király szentté avatását III. Béla király kérte II. Celesztin pápától, 1192-ben. Sírját abban az évben felbontották, a tetemet a padozat alól kiemelték, bíborszínű nehéz selyembe takarták és gazdagon aranyozott ezüstkoporsóba fektették. Fejére drágaköves koronát helyeztek, kezébe királyi jogart és országalmát tettek. A fényes ravatalt III. Béla király megbízásából Dénes mester készítette el. Ekkor választották el a fejereklyét és a karokat. A síremlék, amelybe a többi testrészt visszahelyezték, tumba alakú volt, föléje oszlopokon nyugvó baldachin borult. Helye a főoltárral szemben lehetett, és minden bizonnyal körüljárható volt. A fejnek külön díszes hermát készítettek.

A tatárjárás pusztításáról Rogerius váradi kanonok fest részletes képet: Kadan hordái „felforgatták a szentek sírjait, és bűnös lábukkal széttaposták az ereklyéket, a füstölőket, kereszteket, aranykelyheket és edényeket…” A kárt hamarosan helyrehozták, a székesegyházat kápolnákkal bővítették, ahova bihari főnemesek, a klérus és a királyi ház tagjai temetkeztek. Váradon helyezték örök nyugalomra Róbert Károly második feleségét Beatrixot (1319), Mária királynőt, Nagy Lajos király lányát 1395-ben, majd Luxemburgi Zsigmondot 1437-ben. Lehetséges, hogy III. András első felesége, Fenenna királyné is itt lelt nyugalomra 1295-ben, de az sem kizárt, hogy a budavári minoriták templomába került. Néhány történész szerint halvány jel mutat arra, hogy Váradon nyugodhatott II. István és a Körösszegen meggyilkolt IV. (Kun) László is.

Az elkövetkező évtizedekben tűzvész, földrengés, belviszályok dúlták föl Várad békés életét. A XVI. századtól a török fenyegette a várost, majd a reformáció okozott nagy károkat. Fráter György meggyilkolása után a vár katonai jelentősége egyre nőtt, egyházi szerepe pedig csökkent.

A váradi protestáns kapitányok 1565. június 22-én nagy dúlást végeztek a várban és a királyi nyughelyen. Izabella királynő és János Zsigmond erdélyi csapatai Szent László sírját feltörték, csontjait kidobálták a szarkofágból. Az egyházat Báthory István katonái 1581-ben raktárrá és tüzérségi állássá alakították. Végül a kétszeri ostrom és földrengések sorozata tönkretette a székesegyházat; tetőzete beszakadt, szentélye megsemmisült.

A végső döfést I. Rákóczi György adta meg, aki „fenekestől felforgatta” a székesegyházat. Egy királyi szarkofágra akadt, nem tudható, hogy a sírhely Szent Lászlóé vagy Luxemburgi Zsigmondé lehetett-e. Szent László ezüstszarkofágját valószínűleg a kincssóvár I. Rákóczi György találta meg és talán csak a korábban még megmaradt csontokat tette vissza oda, ahonnan kivette azokat. A törökök 1660-ban foglalták el Váradot, és a még épen maradt épületeket is feldúlták. 1692-ben, amikor a töröktől a magyarok visszafoglalták a várost, a jezsuiták azonnal keresni kezdték a királyi sírokat, „de az egyháznak nyomaira sem lehetett találni.”

Az igazi helyreállító munka 1720-ban kezdődött Forgách Pál váradi püspök vezetésével. 1755-ben királyi temetkezésre bukkantak, és a leleteket Bécsbe küldték: korona darabjait, országalmát, mellboglárt (az ékszereket restauráltatták, és az 1933-as velencei egyezmény alapján Magyarországra hozták). 1880-ban Rómer Flóris és Henszlmann Imre végzett feltárást, de nem sok sikerrel.

Napjainkban, ha minden igaz, újból aktuálissá vált az egykori fejedelmi palota négy épületének helyreállítása, és a királysírokat valamint az egyházi székesegyház romjait bemutató szabadtéri múzeum kialakítása.

A munkára a Regionális Operatív Program keretében pályázna a váradi önkormányzat, s a felújítással újra történelmi zarándokhellyé válhatna a nagyváradi vár. A helyreállítás során némi szerencsével rátalálhatnának szakemberek az évszázadok során elvesztett királysírok helyére is. Egyébként békéltető szándékkal ökumenikus központot is építtetének, annak okán, hogy Szent László király egyik lánya, Piroska (Prisca) bizánci császárné volt, és öreg korára ortodox apácarendet alapított, majd Iréné néven ortodox szentté avatták.

Nagyvárad föltámadásának első jelei az 1992 óta évente megrendezett nagyváradi történelmi napok, a VARADINUM-ünnepek, amelyen az anyaországi magyarok is szép számmal részt vesznek. Az új terv reményeink szerint megvalósul, Szent László városa ismét lelket lehel a sokat szenvedett magyarságba. A Holnap városa a Jövő városa is lehet.

Hankó Ildikó