Fotó: MTI/EPA (illusztráció)
Hirdetés

Felfedezésük fontos lépés az oltóanyag kifejlesztésében – közölte Greg Hunt, az ország egészségügyi minisztere.

A koronavírus már több mint 182 ezer embert fertőzött meg világszerte, és több mint 7100-an haltak meg az amerikai Johns Hopkins Egyetem adatai szerint.

A fertőzöttek többségénél ugyan enyhe tünetek jelentkeznek, 20 százalékuknak azonban súlyos vagy válságos lesz az állapota. A halálozási arány a WHO becslése szerint 3,4 százalék.

A fertőző betegségeket és immunológiát kutató Peter Doherty Intézet kutatói egy negyvenes éveiben járó ausztrál nő vérvizsgálatának eredményeit elemezve felfedezték, hogy az emberek immunrendszere jellemzően ugyanúgy válaszol a koronavírusra, mint az influenzára. Azonosították az immunsejtek négy típusát, amely jelen volt a koronavírus elleni „harcban”.

Felfedezésük segíti a tudósokat abban, hogy megértsék, egyesek miért épülnek fel és másoknál miért lépnek fel súlyos légzőszervi problémák – mondták a kutatók.

„Módszerünket fel lehet használni arra, hogy megértsük az immunválaszokat egy nagyobb Covid-19 betegcsoportot tanulmányozva, valamint azt, hogy mi hiányzik azoknál, akik meghalnak a fertőzésben” – mondta Katherine Kedzierska, a Melbourne-i Egyetem mikrobiológia- és immunológiaprofesszora, aki részt vett a kutatásban.

A kutatók az új koronavírus okozta Covid-19 betegségre adott immunválaszt kísérték figyelemmel az ausztrál betegen, és képesek voltak pontosan előrejelezni, hogy mikor fog felépülni a betegségből.

Tanulmányukat a Nature Medicine folyóiratban tették közzé.

Nem nevezték meg a beteget, annyit tudni, hogy egy Vuhanból, a járvány kínai gócpontjából evakuált nőről van szó.

Greg Hunt egészségügyi miniszter szerint kutatásuk fontos lépés az oltás gyors kifejlesztése felé azáltal, hogy azonosítani tudják, mely oltóanyagjelöltek lehetnek sikeresek. „Egyben a lehetséges terápiák és kezelések gyors azonosításáról is szól a már koronavírus betegek esetében – tette hozzá.

Világszerte legalább egy tucat gyógyszergyártó dolgozik oltóanyag vagy vírusellenes hatóanyag és más kezelések fejlesztésén, a gyorsan terjedő járvány feltartóztatása érdekében.

A oltóanyag-fejlesztés költségei akár 800 millió dollárra is rúghatnak ebben a folyamatban, amelyet még ha fel is gyorsítanak, legalább egy év múlva kerülhet forgalomba a vakcina.