A sokasodó katasztrófák egyik oka bizonyára az éghajlatváltozás, legyen az globális fölmelegedés vagy éppen lehűlés. Az időjárás szélsőségessé válása olyan jelenségeket indukál, amelyek egyre szokatlanabbak, például a mérsékelt égöv alatt. Sok esetben sikerült magyarázatot találni a természeti katasztrófák okára, összetettebb jelenségek esetén kevésbé. Márpedig a legnagyobb és legkevésbé kivédhető károkat okozó események éppen ilyen összetett folyamatok eredőjeként jelentkeznek: földrengés, vulkánkitörés, mágneses viharok, áradások, földcsuszamlások, hurrikánok, tájfunok mind-mind különböző feltételek azonos időpontban való együttléte esetén válnak pusztítóvá.

Ritkán gondolunk arra, hogy a Föld bolygó, amelyen élünk, nem is olyan stabil képződmény. Része a világegyetemnek, keletkezése, fejlődése és majdan esetleges pusztulása nem különbözik bolygótársaiétól. Jobb nem gondolni arra, hogy lebeg az univerzumban, és csak kiegyenlített fizikai erők tartják meg pályáján, emellett kering Naprendszerünk központi csillaga, a Nap körül. A belseje, a szilárd magja is forog, méghozzá gyorsabban, mint a körülötte elhelyezkedő rétegek. Kérge lemezekre tagolódik, amelyek ugyancsak mozognak.

Napjainkban több, méretét tekintve is nagyobb elemi erő rombolása tesz hajléktalanná milliókat, az áldozatok nagy számáról nem szólva. Pedig a technikai eszközök fejlődésével sok mindent megoldottak már a védelmet és az előrejelzést illetően, elsősorban trópusi viharokra, szökőárakra, hőségnapokra vonatkozóan.

Az áradások a hirtelen lezúduló csapadék mennyiségének növekedésével a szokásosnál rövidebb idő alatt alakulnak ki, nem szólva az egyik legborzalmasabb katasztrófáról, a talaj állandó mozgatása, természetes geológiai szerkezetének megváltoztatása a növények irtása következtében kialakuló sárlavinákról.

Ha az utóbbi hónapok eseményeit listázzuk, valóságos katasztrófa-toplista alakul ki. Ha csak a legnagyobb károkat okozó eseményeket említjük, 2010-ben a következő listát kapjuk: február 24-én Madeira szigetén okozott sárlavinát a napokig tartó esőzés, többen meghaltak.

Február 28-án Chilében pusztított nagy erejű földrengés, ami több százszor erősebb volt, mint a Haitin kialakult földmozgás. A Föld tengelye a rengés hatására 7,6 centimétert tolódott el, a Föld forgássebességére is hatást gyakorolva.

Pontosan 1,26 milliomod másodperccel csökkent a földi nap hossza a forgástengely eltolódása miatt. Február végén és március első napjaiban a Xynthia szélvihar söpört végig Európán, kezdve Nyugat-Franciaországnál, folytatva tombolását a Kanári-szigeteken, Belgiumon, Németországon, Hollandián és Portugálián át, több ember halálát okozva.

Március elején Tajvanon pattant ki egy 6,4-es földrengés. Havannában 6-8 méteres óriáshullám pusztított, egy luxushajó két utasát megölve. Ugyancsak március elején Ugandában heves esőzések okoztak földcsuszamlást, több mint száz életet követelve. Ugyanabban az időben Törökországban volt egy, a Richter-skála szerinti 6-os földrengés.

Március 16-án a Thomas trópusi vihar a Fidzsi-szigeteken tarolt. Április elején Mexikóban egy 7,2-es Richter-fokozatú földindulás követelt áldozatokat. Brazíliában április 8-án Rio de Janeiro körzetében az ország történelmének legnagyobb katasztrófáját élte át sárlavina formájában.

Kevesen tudták, talán jobb is, hogy ugyanezen a napon Földünket megközelítette egy 22 méter átmérőjű kisbolygó, de szerencsére elszáguldott mellette. Április 14-én Indiában szedett áldozatokat egy nagy erejű trópusi vihar, a kínai Csinghaj tartomány tibetiek lakta részét 7,1-es Richter-fokozatú rengés rázta meg, hatalmas károkat okozva, emberi életeket kioltva.

Még nem szóltunk az egész világ rendjét fölforgató, izlandi vulkánkitörésről. Nem ok nélkül nevezik a szigetet a jég és tűz otthonának, mivel felszínének nagy részét jégtakaró borítja, ugyanakkor sok aktív tűzhányója is van. A március végén fenyegető módon viselkedő Eyjafjallajökull – röviden Eyjafjöll – vulkán kétszáz évi nyugalom után, kisebb földrengéseket követően kitört. Március 4-e óta a kérdéses terület napi 1 centimétert emelkedett, jelezve a tűzhányó belsejében összegyűlt magma felnyomulását.

A kitörés egy közel 1 km hosszú hasadék mentén zajlik, ahonnan több száz méterre emelkedik a felfröccsenő bazaltos magma. Március 22-én egy mintegy 8 km magasságra emelkedő felhőoszlop jelent meg a hegy fölött. A kitörés egyre hevesebb lett, és a fehér felhőoszlop mellett megjelent a fekete hamut tartalmazó füstoszlop is. A magasban kavargó kisebb-nagyobb porszemcséket tartalmazó hamu a repülőgépek közlekedését veszélyeztette, ezért először Észak- és Nyugat-Európa légi forgalmát leállították. Később, ahogy a légmozgás távolabb sodorta a hamufelhőt, gyakorlatilag százezer járatot kellett törölni, ami az első becslések szerint is kétmilliárd dollár veszteséget okozott a világ légitársaságainak. Még az sincs kizárva, hogy egy újabb gazdasági válság elindítója lesz a nem is túl jelentős vulkán működése, hiszen az áruk, a nyersanyagok, az élelmiszer, a gyógyszer és egyebek szállítását is megzavarta a repülők leállása.

Világszerte kilenc központban figyelik a vulkánok aktivitását, az egyik központ Londonban van. Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) onnan kap előrejelzéseket. Hogy a hamufelhő éppen merre halad, azt több tényező együtt szabja meg: a felhő magassága, a széljárás, a vulkán aktivitása és mások. Az izlandi tűzhányó 200 évvel ezelőtti kitörésekor éppen egy évig működött, folyamatosan lövellve ki hamut és lávát.

Az Eyjafjöll egy jégtakaróval fedett területen fekszik, 1,6 kilométer magas rétegvulkán. Általában nyugodt lávaömléses kitöréseket produkál, ahol azonban a felszíni jégből és hóból származó olvadék a kőzet repedésein keresztül a mélybe szivárog, ahol találkozik az izzó magmával. Ebből nagy nyomású vízgőz keletkezik, amely oka lehet egy heves kitörésnek is. Ha a kitörés helye a vulkán jégsapkája felé mozdul el, akkor nagyobb baj is lehet, mert a jég elolvadva nagy vízhozamú áradáshoz – „jökulhlaup” – vezethet. Ha a kitörés a jelenlegi helyén marad, akkor több hónapon át is működhet a tűzhányó.

Rosszabb folytatás is előfordulhat, például az, hogy a hegy közelében lévő óriásvulkánt, a Myrdalsjökull jégtakarója alatt megbúvó Katla tűzhányót felébreszti. Utóbbi jóval veszélyesebb, de jelenleg nem mutat működésre utaló jegyeket. Ugyanakkor a szintén veszélyes Grimsvötn vulkán térségéből szórványos rengéseket jelentettek.

A hamu (pornak is nevezik) különböző szemcseméretű szilárd részecskékből áll. Veszélye abban rejlik, hogy bejutva a repülőgép turbinájába eltömi a motort, és hajtóműleállást okoz. De a különböző mérges gázok is problémát jelenthetnek. Az utasszállító gépek éppen azon a magasságon járnak, ameddig a hamufelhő feljutott és szétterült. Jelenleg kezd kitisztulni az égbolt az Eyjafjöll vulkán fölött, így április 22-én a legtöbb légi járat ismét megindult.

A vulkáni működés újbóli erősödése esetén ismét elrendelhetik a légtérzárat, ami még nagyobb káoszt okozhat. Geológusok előrejelzése szerint a hamu mennyisége fokozatosan csökken, de 4-5-szörösére nőtt az agresszív fluorkibocsátás (a fluor a klórhoz hasonló, maró gáz).

Egy nagyobb izlandi vulkántevékenység egész Nyugat-Európára kihathat; akár 1 Celsius-fokkal is lehűtheti a következő év globális klímáját. Az izlandi vulkán 1783-as kitörése sokakat megmérgezett a Brit-szigeteken a füstgázok révén. A terméshozamok visszaestek egész Nyugat-Európában, éhínség tört ki, néhány történész még a nagy francia forradalom kitörését is kapcsolatba hozza a vulkáni tevékenységgel. XVIII. századi festők képein rendre megjelentek a hamufelhő okozta tüzes naplementék, amelyeket napjainkban is észlelni lehetett.

A tűzhányókból kilövellő felhők összetett módon befolyásolják a klímát. Részben kicsapódási magként működve segítik a csapadék képződését, részben a felszínre jutó napsugárzás mennyiségét csökkentve gyengítik a felszín felmelegedését. Sokan emlékezhetnek a Luzon-szigeten lévő Pinatubo 1991-es kitörésére, amely hatalmas porfelhőt lövellt az atmoszférába. Becslések szerint 10 köbkilométer por jutott a légkörbe, és emiatt az 1992-es nyár csapadékos és hűvös lett. A globális átlaghőmérséklet pedig egy időre közel fél fokkal visszaesett, és a légköri ózonkoncentráció is csökkent.

Sokkal nagyobb, robbanásos kitörést észleltek Észak-Amerikában 1980. május 18-án, amikor a Mount St. Helens vulkán egy része robbant fel. A hegy közel 400 métert veszített magasságából, a légkörbe 1 köbkilométernyi por 25 kilométer magasságig jutott föl, vörös és bíbor színű naplementéket okozva.

Hankó Ildikó