Fotó: shutterstock.com (illusztráció)
Hirdetés

Az egyik legerősebb hatás abból adódhat, hogy az előrehaladottabb életkorral emelkedik a szervezet gyulladási szintje, ami kedvez a súlyos kimenetelű fertőzés folyamatainak. De bizonyosan szerepet játszik az immunrendszer „öregedése” is, amely így kevésbé hatékony védekezésre képes. Általánosságban elmondható, hogy a tényezők hatásmechanizmusát sokkal nehezebb feltárni, mint magát a kapcsoltságot egy-egy tényező és a betegség lefolyása között. (.) A Covid–19 kockázatát fokozó legtöbb háttérbetegség az egészségtelen életmóddal kapcsolatos. A mozgásban gazdagabb, szénhidrátban, főleg cukorban szegényebb életmóddal ennek a fertőzésnek a kockázata is csökkenthető – de tegyük hozzá, hogy ne csak ezért válasszon egészségesebb életmódot valaki, hanem azért, mert világjárványok nélkül is hosszabb és egészségesebb életben lehet így része – hangzott el többek közt az interjúban, amelyet teljes terjedelmében IDE KATTINTVA a Magyar Nemzet honlapján olvashatnak.

Korábban írtuk