– Hogy lett önből közellenség a baloldal és az MDF szemében négy évvel ezelőtt?

– Orbán Viktor 2004-ben felkért, hogy választókerületi elnökként szervezzem újjá a helyi Fidesz-csoportot. Ez néhány embernél óhatatlanul sértődéssel járt, sajnos voltak, akik átálltak a másik oldalra. Mindenesetre 2005 őszétől már a következő évi országgyűlési választásra készültünk. Kalocsa sajátos helyzetben van, bár Bács- Kiskun megye hagyományosan masszív jobboldali térség, a város az SZDSZ utolsó vidéki fellegvárai közé tartozik, ma is ők adják a polgármestert Török Gusztáv Andor személyében, aki sikeresen bebetonozta magát. A Fidesznek 2002-ig nem is volt egyéni körzetben győztes önkormányzati képviselője, abban az évben én nyertem meg a párt első egyéni városi mandátumát. A választási felkészülés jegyében 2005 novemberében képviselői hírlevelet jelentettünk meg, és újjáélesztettük a helyi jobboldali újságot is Kalocsai Hírlap címmel, ami a meglehetősen egyoldalú helyi nyilvánosságban új hangot jelentett. Ez kiverte a biztosítékot a baloldalon, úgy érezték, veszélyezteti a megcsontosodott helyi viszonyokat. A polgármester egy rendelettel mindjárt meg is tiltotta, hogy a város neve szerepeljen a fejlécen, ezért végül Városi Hírlap néven adtuk ki. Össztüzet zúdítottak rám, ahogy csak a csövön kifért. A hadjáratban az MSZP, az SZDSZ és az MDF is részt vett, szép lassan kialakult egy szövetség ellenünk. A helyzet akkor fajult el végleg, amikor az MDF saját számításai alapján – hogy mire alapozták, máig nem tudjuk – a második fordulóban általuk is megnyerhető körzetnek tekintette Bács-Kiskun megye 7. számú országgyűlési egyéni választókerületét, melynek én voltam a Fidesz-jelöltje. Dávid Ibolyáék Romsics Imrét, a helyi Viski Károly Múzeum igazgatóját indították, aki 2005 decemberében megkeresett, és azt igyekezett kipuhatolni, hogy hajlandó lennék-e támogatni az ő polgármesteri ambícióit, cserében ő az országos politikában mellém állna. Nemet mondtam, ő pedig megsértődött. Személyes viszonyunk megromlása innen ered, korábban gond nélkül tudtunk együtt dolgozni a Kalocsai Múzeumbarátok Körében. Ez az egyesület volt a legnagyobb tekintélyű helyi civil szervezet. Nagyjából százan voltunk tagjai, jellemzően kemény jobboldali elkötelezettségű emberek, ami egy 18 ezres kisvárosban jelentős erőnek számít. 2006 elején készült egy felmérés, ami azt mutatta ki, hogy több mint 62 százalékos a támogatottságom, így magabiztosan vághattam neki az országgyűlési választásnak. Csakhogy az MDF-ben már akkor is belharcok folytak, egyáltalán nem volt biztos, hogy bejutnak az Országgyűlésbe. És mivel abban reménykedtek, hogy a mi körzetünkben esetleg nyerhetnek, mindent bevetettek.

– Mi volt ez a minden?

– A Múzeumbarátok Köre közgyűlésre készült, ezért február 27-én, hétfőn – a dátumok lényegesek, ezért rögzítettem őket a könyvemben is – felhívtam Romsics Imrét, és megkértem, hogy tekintettel a kampányidőszakra, a politikát ne vigyük be az egyesületi életbe. Másnap, 2006. február 28-án találkoztunk, megállapodtunk erről, de a beszélgetés végén megint fölvetette a választások ügyét. Mivel addigra már tizenkétezer kopogtatócédulát gyűjtöttünk össze, jeleztem neki, hogy véleményem szerint nincs esélye megnyerni a körzetet. Másnap reggel nyolc óra körül Romsics Imre telefonhívására ébredtem. Azt mondta, azonnal menjek be hozzá a múzeumba. Egy óra múlva ott voltam. Leültünk az irodában. Kérdeztem, miért hívott. Nekem szegezte a kérdést, hogy miért fenyegettem meg. Döbbenten néztem, nem tudtam, miről beszél, de nem gyanakodtam, arra gondoltam, valamit félreérthetett. Úgy tűnt, hogy végül sikerült is tisztázni a dolgot. Beszélgetésünk során később az aktuális politikai helyzetet elemezgettük, semmi olyasmi nem hangzott el, amit nem lehetett volna akár egy nyilvános fórumon elmondani. Azt is fölvetettem neki, hogy ha egy kicsi és egy nagy párt hasonló elveket képvisel, akkor a parlamentben nincs szükség a kicsi képviselőire külön, hiszen a nagyobb erő képviselői eszerint szavaznak. Zavaros társalgás volt, de nem tulajdonítottam neki jelentőséget. Annál inkább meglepett, hogy néhány nap múlva, március 3-án, pénteken Budapestről felhívtak a Fidesz kampányközpontjából és közölték velem, hogy az MDF hamarosan rólam tart sajtótájékoztatót. Nem értettem a dolgot, de még ekkor sem gondoltam arra, hogy karaktergyilkosságra készülnek. Utólag könnyű okosnak lenni, ahogy most végiggondolom azt a beszélgetést, észre kellett volna vennem, hogy Romsics Imre tudatosan irányítja a társalgást. De meg sem fordult a fejemben, hogy titokban diktafonra vesz bizonyos mondatokat. Romsics mindenesetre 2006. március 3-án kiállt a nyilvánosság elé, és azt állította, hogy én családja tönkretételével, állása elvesztésével fenyegettem meg arra az esetre, ha elindul a választáson. És visszahallottam a saját hangomon azt a szövegkörnyezetéből kiragadott kijelentésemet, hogy az MDF-esekre nincs szükség.

– És ez miért baj? Ugyanezt mondták most a választók is…

– Mellbevágó élmény volt azzal szembesülni, hogy egy megvágott és manipulált hangfelvétellel néhány perc alatt lenullázták tíz évi politikai munkám eredményét. A Fidesz még aznap délelőtt visszaléptetett a jelöltségtől, az erről szóló közleményben az állt, hogy méltatlanná váltam rá. Ez nagyon fájt emberileg, hiszen vétlen voltam. De fegyelmezett csapatjátékosként el kellett fogadnom a döntést.

– Már-már klasszikus trükkről van szó: ilyen volt a köteles beszéd, az UD Zrt.-blöff és a Kubatov-hangfelvétel is… Mi lehetett az akció célja?

– Utólag egyértelmű, hogy ez egy médiatrükk volt, két hétig az MDF-ről szólt a sajtó, mely a Fidesz áldozataként mutatta be Dávid Ibolya pártját.

– Jól bele is húztak. Nem sokkal a sajtótájékoztató után már hatvan-hetven megfenyegetett MDF-jelöltről beszéltek…

– Amit azóta sem bizonyítottak. De a média ráharapott erre anélkül, hogy az újságírók kíváncsiak lettek volna az én álláspontomra. Tényként kezelték az MDF interpretációját, hiába adtam ki azonnal egy közleményt, amiben feltártam a valóságot. Két orgánum tárta föl kellő alapossággal az ügy valós részleteit, az egyik a Demokrata volt, a másik meglepő módon az ATV. Van viszont az ügynek egy különös részlete, ami arra enged következtetni, hogy a provokációt jól előkészítették. A botrányról ugyanis beszámolt az MDF-sajtótájékoztató napján megjelenő városi hetilap, a Kalocsai Néplap, amelynek lapzártája egy nappal a rejtett hangfelvétel elkészítése előtt volt. Tehát a szerkesztőség vagy paranormális jövőbelátó képességekkel rendelkezik, vagy tudták, mi készül. A rágalmazás és az azt követő sajtóhadjárat következtében az MDF elérte célját, bejutott a parlamentbe 2006-ban. Én pedig lehetetlen helyzetbe kerültem.

– A kalocsaiak hogyan reagáltak?

– Akik ismernek, mind mellém álltak, sok biztató szót kaptam ismerősöktől és ismeretlenektől egyaránt. Ez nagyon jólesett, mert megrendített a gazemberség. De nem törtem meg, elhatároztam, hogy kiharcolom az igazamat. Becsületbeli kérdés volt számomra, hogy tisztázzam a nevem. Ezért jó hírnév megsértése miatt polgári, rágalmazás miatt pedig büntetőpert indítottam Romsics Imre ellen. Mindkettőt megnyertem első és másodfokon egyaránt. Tavaly év végén fejeződött be a jogi eljárás. A bíróság igazolta, hogy vétlen voltam abban, amivel megrágalmaztak. Ez megnyugtató, de az elveszett időt nem adja vissza. A két nyertes per nyomán kártérítési eljárást is kezdeményeztem, ez folyamatban van. A Kalocsai Múzeumbarátok Köre szétszakadt, a tagok túlnyomó többsége kilépett, mert nem voltak hajlandók tovább Romsics Imrével együtt dolgozni.

– Kapott politikai elégtételt?

– Az országos politikában a rágalmazás miatt évekre ellehetetlenültem, bár tavaly fölkerültem a Fidesz európai parlamenti listájának 15. helyére, de csak 14 brüsszeli mandátumot nyertünk, így ez nem jött össze. Remélem, hogy lesz lehetőségem bizonyítani. Nem vagyok elkeseredve, dolgozom tovább, mert amit a rágalmazók leromboltak, azt újból föl kell építenem kemény munkával. Jelenleg Bács-Kiskun megye közgyűlésének társadalmi alelnöke, illetve kalocsai önkormányzati képviselő vagyok, ami azt bizonyítja, hogy a kalocsaiak a lejárató kampány ellenére is bíznak bennem. A rágalmazás következményeit illetően még egy dolgot megemlítenék. A mi vidékünkön a családneveket szokás valamilyen gúnynévvel együtt emlegetni, hogy az azonos nevű embereket megkülönböztessék egymástól. Mi Gyűrű-Bagók vagyunk, édesanyám ágán Mutyelák. Romsics Imrét korábban Karács-Romsicsként emlegették, ám a rágalmazás óta sokan Poloskának hívják.

Ágoston Balázs

* * *

DR. BAGÓ ZOLTÁN

1975-ben született Kalocsán. A szegedi József Attila Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán szerzett jogi diplomát. A Belügyminisztériumban 1999-ben titkos ügykezelői vizsgát tett, majd önkormányzati politika továbbképzésen vett részt Németországban a Fritz Erler Akadémián. 2000-ben európai uniós közigazgatási oklevelet szerzett Maastrichtban.

1996 óta a Fidesz tagja, 2008-ban csatlakozott a KDNP-hez. 1998-tól 2002-ig a Bács-Kiskun megyei Közgyűlés Fidesz–KDNP-frakciójának helyettes vezetője volt. 2002-től 2006-ig a Fidesz országgyűlési képviselőjeként is tevékenykedett, emellett mandátumot szerzett a kalocsai önkormányzatban és a megyében is. E testületeknek jelenleg is tagja.

2003 és 2004 között az Európai Parlament magyar megfigyelőinek egyike volt, 2004-től 2006-ig a NATO Parlamenti Közgyűlésének póttagjaként és az Európai Néppárt bővítésért felelős munkacsoportjának tagjaként is dolgozott. Négy nyelven beszél, nős, egy fiú édesapja.