Az élőbolygó-jelentés szerint 1970 és 2000 között nagymértékben csökkent a szárazföldi, az édesvízi és a tengeri fajok száma. Az emberiség túlzottan kihasználja a természet erőit és azok nem képesek gyorsabb iramban megújulni. "Ökológiai lábnyomunk", vagyis az a számérték, ami kifejezi azt, hogy életmódunknak milyen hatása van a természetre, 1961 óta két és félszeresére növekedett. A társadalmak fejlettségétől függ a természet kihasználásának mértéke. Például egy átlagos egyesült államokbeli polgár ökológiai lábnyoma duplája egy európainak és hétszerese egy ázsiai vagy afrikai lakosénak. Különösen aggasztó az energiafelhasználás, mivel a klímaváltozás a fosszilis energiahordozók számlájára is írható. Az említett felmérés szerint 1970 és 2000 között a szárazföldi és tengeri fajok állománya 30 százalékkal, az édesvízi fajoké 50 százalékkal csökkent.

A klímaváltozás jelenleg az emberiség legnagyobb kockázata. A XX. században a földi átlaghőmérséklet 0,7 Celsius-fokkal növekedett, ez a melegedés 2100-ra – a legújabb modellszámítások szerint – elérheti a 6-11 Celsius-fokot. A kérdést mindenképpen veszélyforrásként kell kezelni, amely számos kockázati tényezőt rejt magában: tömeges fajkihalást, tengerszint-emelkedést, aszályt, járványokat, népvándorlást. Ha a grönlandi jégtakaró elolvad – aminek jelei már mutatkoznak – a tengerek szintje hét méterrel emelkedik meg.

A "Kiotói Jegyzőkönyv" február 16-án lép hatályba. Eszerint az 1990-es bázisszinthez képest az üvegházhatású gázok átlagosan 5,2 százalékos kibocsátáscsökkenését kell elérni 2008 és 2012 között, országonként nagy különbségekkel. Ez utóbbi az oka, hogy az Egyesült Államok nem írta alá a jegyzőkönyvet, Oroszország is csak a közelmúltban.

Néhány hete Párizsban tartottak egy nemzetközi konferenciát az élővilág sokszínűségéről és arról a veszélyről, ami ezt – szaknyelven biodiverzitást – fenyegeti. A konferencián tudósok, politikusok, ökológusok vettek részt, a megbeszélést Jaques Chirac francia elnök kezdeményezte, hogy felhívják a figyelmet a rohamosan pusztuló növény- és állatfajokra. A konferencia résztvevői javasolták, hogy a klímaváltozásokra szakosodott csoport mintájára hozzanak létre egy, a biodiverzitással foglalkozó nemzetközi szakértői csoportot.

A konferencián a szakemberek egyöntetűen megállapították, hogy a Föld történetének legnagyobb válsága fenyegeti a növény- és állatvilágot a dinoszauruszok kihalása óta. Napjainkra a Föld erdeinek 45 százaléka, a korallok 10 százaléka eltűnt, a megmaradtakat pedig veszély fenyegeti, és szinte alig tudunk valamit az édesvizek és óceánok vízrendszeréről. Az ember rablógazdálkodásának következményeként az élővilág egyedei a természetes ritmusnál százszor, ezerszer gyorsabban tűnnek el, állítják szakemberek. A legújabb adatok szerint az emlősök egynegyedét, a madarak egynyolcadát, a kétéltűek egyharmadát fenyegeti kipusztulás, ez mintegy 15 600 fajt érint. Pedig azokon a területeken, ahol megőrizték az ökoszisztéma egyensúlyát, a decemberi ázsiai szökőár okozta pusztítás kisebb volt, mint ahol kiirtották az erdőket. A Greenpeace aktivistái szerint hatóránként egy Párizs nagyságú területről vágnak ki fákat főképp anyagi okok miatt.

A Föld korát a kutatók általában 4 milliárd évre becsülik és fennállása óta az élővilág hat nagy kihalási válságot ért meg. Azzal a különbséggel, hogy a hatodik fajpusztulás nem évezredek vagy évmilliók alatt ment végbe, hanem évtizedek vagy évszázadok alatt: ez súlyosan próbára teszi a fajok alkalmazkodóképességét.

Az utolsó nagy fajpusztulás idején, 6,5 millió évvel ezelőtt haltak ki a dinoszauruszok. Az emberfaj fantasztikus sikeressége vezetett később sok ezer más faj hanyatlásához, mivel az ember kiirtotta az erdők nagy részét, iparosította a Földet, átalakította a környezetet. Ázsiában és Afrikában folyamatosan csökken az elefántok és nagymajmok száma. Igaz, Afrika déli részének néhány országában sikerült megállítani ezt a folyamatot, de ez nem jelenti azt, hogy a földrész egészén ne történne visszafordíthatatlan pusztulás. A XX. század elejéig még hárommillió ormányos élt Afrikában, a negyvenes években számuk egymillió volt, ma 400 ezer. Ázsiában ma már csak 20 ezer elefánt él, úgy látszik, hogy ott már megfordíthatatlan a kihalási folyamat.

Az erdők kiirtásával az ember olyan szűk területre szorítja vissza a nagy emlősöket, hogy nem tudnak vándorolni és ezáltal a keveredés is elmarad, ami csökkenti vitalitásukat. Végül csak kis maradványnépességek lesznek láthatóak, amelyeket szafarikon mutatnak meg a turistáknak. Emellett az élő természetben minden mindennel összefügg. Az elefánt pusztulása más fajok létét is veszélyezteti. A nagy növényevő állatok ürüléke segíti az erdő regenerálódását. Az elefántok tisztásokat alakítanak ki a sűrű erdőkben, amelyek a nagyragadozók, az oroszlánok, leopárdok kedvelt tartózkodási helyei. Így az elefántok eltűnése az egész erdő ökoszisztémájára kihat, a rovaroktól az emlősökig.

Jó példa az ember kártékony beavatkozására a természetbe az atlanti tok megritkulása. A mintegy 350 millió évvel ezelőtt kialakult tokfélék családjába tartozó ősi hal megritkulásához a vándorlásukat akadályozó gátak, vízi erőművek, a szaporodó helyeket elpusztító folyami kavicsbányászat, a halászat és a vízszennyezés egyaránt hozzájárul. Az atlanti tok a kecsege és a viza rokona, Nyugat-Európa édesvizeinek legnagyobb halfaja. Alapvetően a tengerben él, de szaporodáskor nagy távolságokra felúszik a folyókon. Egy idősebb példány hossza elérheti az öt métert, súlya pedig az 500 kg-ot. Jelenleg a kihalás szélére jutott, Európában csak a francia Gironde, Garonne és Dordogne folyók összefüggő vízrendszerében és az Atlanti-óceánban fordul elő néhány ezer példány.

Magyarországon a tokfélék családjának öt képviselője élt: a kecsege, a viza, a sőregtok, a simatok és a vágótok. Mára egyedül a kecsegének maradt nagyobb állománya vizeinkben.

Az idei év hazánkban a parlagi sas védelmének éve és máris két madár pusztult el áramütés következtében. Sasót, a fiatal parlagi sast 2003-ban fiókaként szedte ki fészkéből egy ismeretlen tettes, majd 2004-ben szabadon engedte. A teljesen szelíd madár a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szakembereihez került, akik felkészítették a madarat a szabad életre, és a Bükki Nemzeti Park területén elengedték; egy nyomkövetővel minden mozdulatát figyelték. A szerencsétlenül járt Sasó valószínűleg megpihenni szállt a villanyoszlopra, ahol végzetes áramütés érte. Idén már egy kerecsensólyom is hasonló módon pusztult el, amely egész Európában ritka, fokozottan védett madár.

Jelenleg a ragadozó madarakra leselkedő egyik legnagyobb veszély az áramütés; évente több tízezer madár pusztul el így hazánkban. Az ország területén lévő mintegy 680 ezer villanyoszlopból eddig csupán 30 ezer oszlop szigetelése történt meg. A legfőbb probléma az, hogy Magyarországon az áramszolgáltatókat semmiféle törvényi előírás nem kötelezi a madárvédelmi szempontok figyelembe vételére. Ilyen törvény Németországban és Szlovákiában már mintegy két éve létezik.