Október 7-én hajnalban kisbolygó ütközött a Földnek. A 2008 TC3 nevű égitest Szudán fölött lépett a légkörbe, ahol elégett, a felszínt csak apró darabjai érték el. Az égi jövevény a megszokott meteoritokhoz képest óriásinak számított, mivel néhány méternyi átmérőjű volt, előbbiek pedig egy-két centisek. Így az égi látogató kiérdemelte az aszteroida nevet. Robbanásának fényét még ezer kilométerrel távolabb is észlelték egy utasszállító repülőgépről.

A közelítő kisbolygót csak két nappal korábban fedezte fel Eric Allen csillagász egy arizonai teleszkóppal, másnapra a kutatók azt is kiszámolták, hogy az aszteroida nem kerüli el a Földet, mert pályáik keresztezik egymást. Sőt, azt is tudták, mikor és hol lép be a légkörbe. Bár a két nap kevésnek tűnik, a csillagászat történetében ez volt az első előre jelzett esemény. A siker jelentősége igen nagy, mivel nem minden fenyegető aszteroida ilyen kisméretű, így egy nagyobb égi látogató közeledtére időben fölkészülhetnek.

A 2008 TC3 jelű égitest robbanásának ereje körülbelül egy kilotonna TNT-nek (trinitro-toluol) felelt meg és a teliholdhoz hasonló, vagy annál is fényesebb tűzgömböt produkált. Egy Kenyában működő akusztikus mérőberendezés – földrengéseket és egyéb, a levegőben létrejövő lökéshullámokat regisztrál – észlelte az aszteroida lökéshullámait, de két repülőről szabad szemmel is látták a robbanást: az egyik Európa fölött repült, és a pilóta egy hullócsillagnál nagyobb és fényesebb fénycsíkot látott, a végén robbanással.

A másik repülő egy KLM-járat volt, arról észlelték Kelet-Afrika fölött a kisbolygó légkörbe érkezését és felrobbanását. A kisbolygó pályaelemeit is megadták az arizonai Mt. Lemmon teleszkóppal, a Catalina Sky Survey nevű kisbolygókereső program keretében. Az adatok szerint kétszer messzebb keringett a Nap körül, mint Földünk, keringési ideje közel 1,4 év. Csekély átmérője (1-5 méter) okán nem juthatott le a földfelszínre, hanem 60-80 kilométeres magasságban felrobbant, ahogy a légkörnek ütközött. Fényes meteorjelenséget („hullócsillagot”) általában homok- vagy borsószem méretű testek idéznek elő, így elképzelhető, hogy milyen pazar látványt produkált a több méteres aszteroida felrobbanása.

A földközeli égitestek az elmúlt húsz évben kerültek a csillagászati kutatások frontvonalába. A műszerek fejlődése lehetővé tette, hogy egyre több apró égitestet, főleg kisbolygót, illetve üstökösmagot azonosítsanak, amelyek naprendszerünk bolygóihoz közel mozognak, sőt, akár eltalálhatnak bennünket. 1975–1992 között 136 olyan égi robbanást észleltek a műholdak, amelyek néhány méteres, a légkörben megsemmisülő kisbolygóktól származtak. A megfigyeléseket titokban tartották, mivel a felhasznált figyelőtechnológia katonai titoknak minősült, a technikai fejlődés azonban hamar elmosta a határokat. A harmadik évezredre végül összeállt a kép: bolygónk környezetében sok olyan apró égitest mozog, amelyek időnként eltalálják Földünket.

A néhány méteres objektumok a légellenállásba ütközve felrobbannak, ez évente többször is előfordul. Nagyságrendileg százévente várható olyan esemény, amikor 40-60 méteres égitesttel találkozunk. Ez már elérheti a Föld felszínét, vagy olyan alacsonyan robban fel, hogy lökéshulláma erős pusztítást végezhet.

Ilyen esemény történt 1908-ban Szibériában, amely Tunguz-meteor néven került be a történelembe és óriási pusztítást végzett. Globális következményekkel járó jelenségekre tízmillió évente kerülhet sor; ez történt 65 millió évvel ezelőtt, amikor a dinoszauruszok kipusztultak.

Az október eleji jelenségnél vannak rosszabbul végződő események is. Napjainkban eddig közel 5500 földközeli égitestet ismerünk, amelyek közül a legveszélyesebbek az egy kilométernél nagyobb átmérőjű objektumok. Ezek ütközéskor kontinensnyi területet is elpusztíthatnának védekezés nélkül, amely utóbbi egyelőre csak papíron létezik.

Földközeli objektumoknak nevezzük azokat az égitesteket, amelyeknek napközelpontja 1,3 csillagászati egység (CSE: 150 millió km, Föld-Nap távolság), tehát megközelítik a Föld útvonalát az űrben. Többségük kisbolygó lehet, amelyek a Mars és a Jupiter közötti kisbolygóövből „szabadulnak” ki. Sok üstökösmag is van köztük, de azokat már vastag, száraz porréteg borítja. Az ismert 5500 földközeli égitestből 70 üstökösmag, 5400 kisbolygó.

A legveszélyesebb, 1 kilométernél nagyobb átmérőjű objektumokból eddig mintegy ezerről tudnak. Az utóbbiak közül külön figyelmet szentelnek a potenciálisan veszélyes objektumoknak; ezek nemcsak nagyok, hanem 0,05 CSE-nél közelebb kerülhetnek bolygónk pályájához, és egy szerencsétlen pillanatban akár keresztezhetik is az útját. Becslések szerint a kilométeres égitesteknek körülbelül a felét ismerik, a közel 100 métereseket pedig keresik, azokból több tízezer is lehet.

Némelyikének becsapódási esélye a közeljövőben nem elhanyagolható. Az egyik leghíresebb a 99 942 Apophis nevű kisbolygó, amelynél egy 2004-es becslés alapján 2,7 százalékos valószínűség adódott arra, hogy 2029. április 13-án bolygónkkal találkozik. Később pontosabb számításokat végeztek, miután kisebb pánik tört ki a hírre. Az újabb eredmények szerint az ütközés valószínűsége elhanyagolhatónak tűnik, bár nem megnyugtató.

Az ütközés lehetősége még egy ismert kisbolygóval is fennáll, amely 2880-ban jöhet közel a Földhöz, jelzete 2907 1950 AD. Ezek az ismert, veszélyes égitestek, de hány lehet még, amelyekről nem tudnak? A megfigyelés hiányosságait mutatja, hogy már több alkalommal haladt el a Földhöz igen közel egy-egy objektum. Ezek: a 2004 FH jelű, mintegy 30 méteres égitest 43 ezer kilométerre zúgott el bolygónk mellett 2004. március 18-án. Ennél is közelebb jött a 2004 FU162-es jelű, amely 6500 kilométerre száguldott el mellettünk, és csak órákkal a legnagyobb közelítés előtt azonosították.

Védekezni csak akkor lehet, ha ismerjük az érkező látogató méretét és a becsapódás időpontját. Ehhez az összes veszélyes kisbolygót meg kellene ismerni környezetünkben, e cél eléréséhez sokkal több anyagi befektetés kellene, mint eddig. Ha tudják az ütközés idejét, akkor több terv létezik az elhárításra, de sajnos csak papíron. A legtöbb elképzelés lényege az, hogy valamilyen módon eltérítsék az aszteroidát a pályájáról, így elkerüljük az ütközést. Fontos tényező lehet az időelőny is, vagyis milyen hosszú periódus áll a csillagászok rendelkezésre a kritikus időpontig.

Százméteres átmérő alatt hatékony lehet egy hajtómű vagy egy napvitorla „felszerelése” a kisbolygóra; különösen egy hajtómű változtathatna a bolygó pályáján. Hatásos lehetne az eltérítés, ha valamivel erősen „oldalba löknék” az égitestet egy nagy sebességre gyorsított másik objektummal. A százméteresnél nagyobb aszteroidák esetében már drasztikusabb beavatkozás szükséges: robbantani kell, de nem az objektumon, hanem a felszíne közelében, aminek hatására elmozdulhatna a veszélyes kisbolygó a pályájáról.

A világ legnagyobb részecskegyorsítójának megépítése a genfi CERN-ben többek között azt a célt szolgálja, hogy többet megtudjanak a kutatók az univerzum keletkezéséről. Komoly fejtörést okoz, hogy miért nincsenek antianyagból lévő galaxisok az univerzumban, valamint, hogy mi alkotja a világegyetem sötét anyagát. Arról már nem is szólva, hogy egyféle kollektív szorongás okozója is az ismeretlen világegyetemtől való tudat alatti félelem. Mert amit nem ismer az ember, attól fél is.

(hankó)