Vármegyék könyve
A következő hónapokban vármegyénként, ábécé sorrendben közöljük Bencsik Gábor dupla kötetének online változatát, korabeli, nagyrészt színes képeslapokkal, valamint Kogutowicz Manó 1905-ben megjelent vármegye-atlaszának nagyítható térképeivel illusztrálva.Udvarhely
A kelet-erdélyi székelyföld egyik vármegyéje volt, területe háromezernégyszáz négyzetkilométer, lakóinak száma 1891-ben száztízezer lélek, amivel Udvarhely a legritkábban lakott vármegyék közé tartozott. A lakosok közt volt százháromezer székely-magyar, kétezer német és háromezer román. A lakosoknak nagyjából harmada volt református, ugyanannyi katolikus, negyede unitárius, a többi görög katolikus és izraelita.
A vármegye három járásra oszlott, volt benne egy rendezett tanácsú város, tíz nagy- és százhuszonöt kisközség. A községek általában véve kicsinyek voltak, kétezernél többen csak kilencben laktak. A legnépesebbek voltak a székhely Székelyudvarhely ötezerötszáz, Zetelaka háromezerötszáz, Székelykeresztúr és Korond háromezer lakossal.
Közművelődési állapota az ország többi vármegyéihez viszonyítva jónak volt mondható. A vármegyében volt három gimnázium, egy állami főreáliskola, egy állami tanítóképző intézet, három ipari és egy kereskedelmi iskola, egy felső leány- és száznegyvenkilenc elemi népiskola, továbbá egy kisdedóvoda és ötvenhét nyári menedékház. A tanköteleseknek csak tizede nem járt iskolába. A szellemi élet Székelyudvarhelyen és Székelykeresztúron összpontosult.
A terület felszíne egész terjedelmében hegyes, legnagyobb hegysége a keleti határán emelkedő Hargita, melyet a Tolvajos-hágó választ két szakaszra. E hegységtől északra a Görgényi-havasok nyúlnak be az egykori vármegye északi részébe. E két nagy hegységből a többnyire délnyugati irányú völgyek közé kisebb-nagyobb hegysorok ékelődnek be. Ilyen a Rika-hegység, valamint az Olt melléki hegysor a Nagy-Küküllő és Kis-Homoród, illetve Olt völgyei közt, továbbá a Küküllő folyó közét elborító Küküllőközi-hegység.
Udvarhely legjelentősebb vizei a vármegye északi részén eredő Nagy-Küküllő, mely jobb felől a Fejérnyikó, Gagy és Magyaros, bal felől Fenyét és Erked vizét veszi fel, továbbá a párhuzamos folyású Kis- és Nagy-Homoród, Vargyas, Kormos és Barót, melyek mind a vármegyének csak déli határát csekély területen érintő Oltba ömlenek. A hegyek közé bemélyedő folyók völgyei sehol sem tágulnak szélesebb lapállyá. A vidék tavai aprók, legismertebb köztük a szombatfalvi. Ásványos forrásai nagy számmal vannak.
Története
Aszékelység eredete a magyar történelem egyik legnagyobb rejtélye. Sem azt nem lehet bizonyossággal állítani, hogy azonos a magyaréval, sem azt, hogy különbözik tőle. Bár a nyelv általában az egyik legfontosabb eszköz a népek származásának kutatásához, a székelység esetében semmi olyan jellegzetesség nem mutatható ki, amely a magyar eredettől eltérő lenne. Ugyanakkor a székelységben mindig is megvolt a sajátos eredet tudata, és ezt a magyarság is mindig elfogadta. Ma az látszik legvalószínűbbnek, hogy a magyarsághoz a honfoglalás előtt csatlakozott türk jellegű nép lehetett a székelység őse, de más lehetőségek sem zárhatók ki.
Az sem egyértelmű, hogy hol mióta élnek a székelyek a Kárpát-medencében. Ma úgy látszik, hogy mai szállásterületüket valamikor a XII-XIII. század fordulóján foglalhatták el, oda délebbről, a későbbi Barcaságból telepítették őket, hogy helyet csináljanak a betelepülő szászoknak. Ezt látszik alátámasztani, hogy számos korábbi helynevet (Kézd, Orbó, Szepes) a székelyek törzsnévként vittek tovább. A leginkább elfogadott nézet a dél-erdélyi települést is jóval a honfoglalás utáninak feltételezi, és úgy véli, hogy a székelység az ország különböző határairól, egy rész egyenesen a nyugati gyepűről került oda, hogy aztán továbbtelepüljön a mai Székelyföldre. Eszerint a székelység nem elsősorban etnikai kategória volna, hanem egyfajta jogközösség, a határőrző katonaság kiváltságokkal ellátott, és azok révén elkülönülő része.
Ugyanakkor nem lehet figyelmen kívül hagyni azt a tényt, hogy a székelység a legkorábbi dokumentumok szerint is meg volt győződve az önálló eredetről, és emögött bizonyosan lennie kell történelmi alapnak. Emellett régészeti emlékek szólnak arról, hogy a mai Székelyföld területén már a XI. században keresztény lakosság élt, amely nyugati típusú tárgyi és épületemlékeket hagyott maga után, tehát magyarnak kellett lennie. Hogy ennek a magyarságnak volt-e köze a székelyekhez, az ma még nem dönthető el.
A székelyek közigazgatása nem területi, hanem személyi logika szerint szerveződött. Ez azt jelenti, hogy míg Magyarország nagy részén a várispánság mint területi joghatóság alakult vármegyévé, és az adott területen élők alkottak közigazgatási egységet, a székelyek személyükben tartoztak valamelyik székely joghatósághoz, magyarul székhez, és vitték abba közösen birtokolt területüket is. Ez azért volt lehetséges, mert a székelyek egészen a jogegyenlőség XIX. századi megvalósulásáig megőrizték személyi szabadságukat, még ha a székely társadalom kismértékben tagolódott is.
A Székelyföldön hét anyaszék jött létre: a kissé távolabb eső Aranyos-, valamint Maros-, Udvarhely- (korábban Telegdi-), Csík-, Sepsi-, Kézdi- és Orbaiszék, melyek közül az utolsó három az 1876-os közigazgatási reform során Háromszék néven egyesült. Az anyaszékek kirajzó telepesekkel úgynevezett fiúszékeket hoztak létre, Udvarhely például Bardócot és Keresztúrt. Ebből a háromból jött létre 1876-ban Udvarhely vármegye.
A vidéket elkerülték az országos jelentőségű események, noha természetesen osztozott Magyarország jó és rossz sorsában. Megszenvedte a tatárjárást, a török beütéseket, a tizenöt éves háborút, a szabadságharcot. Mindezekről bővebben az egyes településeknél lesz szó.
Gazdasági élet
A vármegye a fokozatosan iparosodó területek közé tartozott, a folyamatot elsősorban a vasút kiépülése siettette. Nagyobb ipartelepek voltak a parajdi gyufagyár, egy szeszgyár és gőzmalom Székelyudvarhelyen, egy fűrészgyár és egy sörgyár Betlenfalván, egy vasgyár Lövétén, három gőzmalom és kétszáznegyven kisebb vízimalom, végül nyolc szeszgyár. Némi jelentősége volt a vas-, agyag- és malomiparnak. Leginkább fával, állatokkal és savanyúvízzel kereskedtek. A vármegyében élénk volt a háziipar, nevezetesen famunkák készítése, kender- és gyapjúfonás és -szövés, daróc- és pokróckészítés és szalmakalapfonás. A hitelintézetek között volt egy bank, három takarékpénztár és három szövetkezet.
A vidék hegyes voltánál fogva nem nagyon termékeny, a földművelés inkább csak a völgyekre és a hegyek alsó lejtőire szorítkozott. Udvarhely legjelentősebb terményei a búza, kukorica és zab, továbbá rozs, kétszeres és kitűnő kender voltak. Bora kevés volt, gyümölcse sok és jó, kivált a szilva és cseresznye. Rétje és legelője bőven akadt, a havasi legelők igen kiterjedtek.
A háziállatok közül legtöbb volt a juh, a szarvasmarha és a ló, de meglehetős nagy számban tartottak bivalyt és kecskét is. Némi jelentősége volt a méhészetnek.
Jelentős települések
Székelyudvarhely
Rendezett tanácsú város, megyeszékhely a Nagy-Küküllő völgyében, 1891-ben ötezerötszáz lakossal, köztük kétszáz német, kétszáz román, a többi magyar. Székhelye volt a vármegye törvényhatóságának és az udvarhelyi járás szolgabírói hivatalának, törvényszéknek, pénzügyigazgatóságnak, államépítészeti hivatalnak, tanfelügyelőségnek, erdőgondnokságnak, valamint a 82. hadkiegészítő parancsnokságnak. Volt református (díszes épületét 1770-ben emelték) és katolikus főgimnáziuma, állami főreáliskolája, városi felsőbb leányiskolája, alsófokú ipar- és kereskedelmi iskolája, két takarékpénztára, zálogkölcsön-intézete és betéti pénztára, adóhivatala, vasútja, posta- és távíróhivatala és posta-takarékpénztára. A város szélén vannak az úgynevezett Csonkavár vagy Székelytámadt, kissé távolabb Budvár romjai. A várostól negyedórányira a Küküllő partján több sós forrás fakad, melyeknek vizét nyílt medencében fürdőnek használták.
Árpád-kori alapokon római romok felhasználásával épült, a XIV. század óta ismert település, a helyén valószínűleg királyi szállás, udvarház állhatott. A XV. századtól mezőváros, a XVI. századtól Udvarhelyszék központja, a székely főtörvényszék székhelye. A székelyek XVI. századi felkelését követően János Zsigmond fejedelem a római romokra épült domonkos kolostorból a székelyeket ellenőrző várat építtetett, ezt nevezték el később Székelytámadtnak. A városba települt jezsuiták 1593-ban középiskolát alapítottak, a református kollégiumot Bethlen János kancellár emeltette. A tizenöt éves háború során a várost Basta császári generális felégette, Rákóczi György lengyel hadjárata után a törökök kifosztották. A hadjárta idők elmúltával is megmaradt jelentős iskolavárosnak, egyúttal gazdasági központ is volt. A vármegye székhelye 1876-ban lett.
Agyagfalva
Kisközség a Fancsika völgyében, 1891-ben kilencszáz magyar lakossal, kik közt sok volt a fazekas. A falu első írásos említése nevezetes eseményhez kötődik, a közelében lévő fennsíkon 1506-ban sereglettek össze a székelyek nemzeti gyűlésre, melyen a király embereivel való hadakozást követően az agyagfalvi konstitúcióban ismét megerősítették jogaikat. A konfliktust az okozta, hogy II. Ulászló úgynevezett ököradót, egy, a szolgarendűekre kirótt adófajtát akart kivetni Lajos fia születése alkalmából a székelyekre, akik ez ellen fellázadtak, és bár vereséget szenvedtek, jogaikat mégis meg tudták őrizni.
Ugyanide hívta össze Berzenczey László kormánybiztos a székelységet 1848. október 16-ra, midőn a románok felkelése, a szászoknak a császári csapatokhoz való csatlakozása, ennek nyomán pedig Puckner császári tábornoknak a magyar kormányt törvénytelennek nyilvánító rendelete arra utalt, hogy veszélyben forog nemcsak az új alkotmány, hanem maga a magyarság is. Bár a katonai hatóság mindent megtett a határőri, csíki és háromszéki ezredek visszatartására, még a világtól elzárt vidékekről is tömegesen jött a huszárság és gyalogság tisztjeinek és papjainak vezetése alatt. Legalább hatvanezerre tették a jelenlevők számát, kiknek fele fel volt fegyverezve, hogy a gyűlésről, régi szokás szerint, azonnal harcba mehessen. A gyűlés rendben folyt le a választott elnök, gróf Mikó Imre elnöklete alatt. Esküt tettek az alkotmányra, és ugyanazt követelték az Erdélyt lakó többi népektől is. A szászokat és románokat békére intették, kijelentették a székely nemzet addigi törvénytelen katonáskodásának megszűnését, ahelyett a magyar minisztériumtól függő nemzetőrségi szolgálatot rendelték el. A Zsombory ezredes vezette, becslések szerint harmincötezer fős székely sereg azonban vereséget szenvedett Puckner csapataitól, és felbomlott. Háromszék azonban ezután is kimondta a fegyveres ellenállást, majd a székely fegyveresek Bem jól szervezett csapataihoz csatlakoztak.
Homoródalmás
Nagyközség a Kis-Homoród völgyében, 1891-ben kétezer magyar lakossal, kik közül ezerhatszáz volt unitárius. A XIV. század óta ismert település hét apró község összeolvadásából keletkezett. A közelben, a Vargyas-patak völgyében van a híres homoródalmási barlang vagy Kőlyuk, eredetileg Csudálókő. Az egy kilométernél is hosszabb barlang a völgy alja fölött harmincméternyire nyílik függélyes sziklafalon, létra nélkül hozzáférhetetlen. Előcsarnokából, mely mintegy ezer embert fogadhat be, cseppkővel díszített keskeny folyosók visznek beljebb. Képződményei közül említendő a Függőkő, mely alatt csak hajolva lehet továbbjutni. A barlang egyik belső üregében friss víz bugyog. E néhány emberrel védhető barlang sokszor volt menedékhelye a környékbeli népnek, így 1704-ben báró Tige tábornok pusztításai elől itt talált a község biztos búvóhelyet.
Korond
Nagyközség a Korond-patak mentén, 1891-ben háromezer magyar lakossal, postahivatallal és posta-takarékpénztárral. Évszázadok óta híres fazekasairól. Korondon egy ivásra használt savanyúvízforrás, két fürdésre szolgáló vasas savanyúvíz- és egy sós forrás fakad, melyeket vérszegénység, gyomorbajok, csontbetegségek ellen használtak. A falu fürdője, mely Gáspár Gyula tulajdonában volt, szép völgyben, a tengerszint felett ötszázharminc méterre feküdt, tizenkét házból állott, azokban nyolcvanöt szoba várta a vendégeket.
Lövéte
Nagyközség, 1891-ben háromezer magyar lakossal, postahivatallal és posta-takarékpénztárral. Az itteni vasgyár, melyben négyszáz munkás dolgozott, évenként háromezer tonna ércet dolgozott fel, és nyersvasat, öntvényeket, szerszámokat és gazdasági eszközöket gyártott, melyek a szomszédos vármegyékben, valamint Romániában kerültek piacra. Hozzá tartozott Kérulj fürdő. A községet 1894. augusztus 8-án nagy tűzvész pusztította el. Lövéte közelében vaskori földvár sáncai találhatók, a székely hagyomány szerint itt halt meg Álmos vezér. A település megszakításokkal a honfoglalás óta lakott. Ez a falu volt Székely Mózes fejedelem birtokainak központja, udvarházának némi maradványai mai is láthatók.
Székelykeresztúr
Nagyközség, járási székhely a Nagy-Küküllő és Gagy összefolyásánál, 1891-ben háromezer magyar lakossal, a járási szolgabírói hivatal, járásbíróság és adóhivatal széke. Volt unitárius gimnáziuma, állami tanítóképző intézete és vele kapcsolatban háziipariskolája, iparostanonc-iskolája, ipartestülete, önsegélyző bankja, vasútja, posta- és távíróhivatala és posta-takarékpénztára. Lakói közt sok volt a fazekas, jelentősek voltak a marhavásárai is. Iparának legnevezetesebb termékei a különféle sziták (honnan a várost Szitáskeresztúrnak is nevezték) és a falemezskatulyák voltak, melyekkel nagy kereskedést folytattak.
Első írásos említése a XIV. századból való, száz évre rá mezőváros, Keresztúr fiúszék központja volt. Izabella királyné és utána több fejedelem kiváltságokkal látta el. A XIX. században két szomszédos községet magába olvasztott.
Zetelaka
Nagyközség a Küküllő völgyében, 1891-ben háromezerötszáz magyar lakossal, postahivatallal és posta-takarékpénztárral. Lakosai közt sok volt a fazekas, a fém- és faműves. A településnek nevet adó Zetevár eredete a honfoglalás előtti időbe nyúlik vissza. Az Árpád-kori falu a tatárjáráskor elpusztult, utóda a korábbitól kissé távolabb épült fel. Első írásos említése a XIV. századra esik, ekkor már templomos hely. Bethlen Gábor fejedelem kiváltságokkal ruházta fel, amelyeket utódai is megerősítettek. A falu a fejedelemség kora óta híres volt zsindelykészítő mestereiről.