Garai László nádor idegesen forgatta kezében a Duna jegén önfeledten ünneplő tömeget ábrázoló fényképet. Mellette Újlaki Miklós ült, éppen SMS-t írt, a billentyűk szinte sisteregtek az ujjai alatt.

Fotó: MTI/Mónus Márton

– Kezd tele lenni a hócipőm ezzel a Mátyással – csapott Garai az asztalra. – Fejébe szállt a dicsőség, már Szent Istvánnak képzeli magát.

– Vagy a római császárnak – tódította Újlaki. – Túl sok hatalmat akar abba a mancsába kaparintani. Azt hiszi, ő a király.

– De hiszen ő a király… – hökkent meg a nádor, és zavartan motyogott. – A rákosi országgyűlés… A bárók is áldásukat adták rá. Az apja állította meg a törököket – pillantott a ravaszul mosolygó Újlakira.

– Igaz, hogy megválasztották, igaz, hogy marha sokan állnak mögötte. Én is láttam a videókat, hallottam a hangokat. „Éljen Mátyás! Hazánk megmentője!” Meg hasonlók. – Dühösen köpött egyet. – De tök érvénytelen az egész. Nem koronázták meg a Szent Koronával. Illegitim, feltörekvő senki!

– A köznemesség mögötte áll. Hihetetlenül népszerű, ezt kár lenne tagadni.

– Népszerű? Kiknek a körében népszerű? A sok vidéki paraszt, mucsai jobbágy­ivadék, azok vannak oda érte. Már valami népmesei hőst látnak benne. Piha! Elfelejtik holnapra, garantálom neked. – Újlakit hirtelen elkapta a dühös szenvedély. – Arrogáns, tehetségtelen fickó! Azt hiszi, ez a vacak kis Magyarország ugrálhat?

– Hívjunk segítséget külhonból – lelkesedett be Garai. – Mentsenek ki minket Mátyás elnyomásából.

– Jöjjenek ide pénzzel és fegyverrel! – kiáltotta Újlaki. – Rombolják porig ezt a kurva országot!

– Mégis, kire számíthatunk?

– Hát Habsburg Frigyes bácsira, az fasza gyerek, egész Európában ismerik, nagy filantróp hírében áll. Majd őt megkoronázzuk, belőlünk áll majd a királyi tanács, Mátyást meg a híveit pedig jól lenyakazzuk, mint a bátyját. Mert vagy érvényesül egy országban a népakarat, vagy nem, azt a teremtésit a zsarnok mindeninek! Gyerünk Bécsbe, Frigyes elébe!