Hirdetés

A szalonban politikusokból, véleményformálókból, művészekből és pénzügyi befektetőkből álló kis társaság gyűlt össze. A házigazda ismertette a napokban meghirdetett új programjukat.

– Mi, baloldali demokraták mindig a nép oldalán állunk. Nem bírjuk nézni a szegénységet, a kiszolgáltatottságot, a faji-etnikai ellentéteket. A bevándorlókkal vagy a származásuk, szociális hátterük miatt megbélyegzett elesettekkel szembeni előítéletek miatt sokan eleve reménytelen helyzetben vannak. Nincs esélyegyenlőség, egész csoportok szakadnak le és szorulnak ki a közösségből. Sokan görcsösen védik a magántulajdont, többet halmoznak fel és fogyasztanak, mint amennyire szükségük van. Ezért azt a javaslatot tettük a múlt héten az Európai Parlamentben, hogy ne kriminalizáljuk többé a gazdasági kiegyenlítődés érdekében tett erőfeszítéseket, nagyobb mértékben juttassuk hozzá a javakhoz a perifériára szorulókat. Bontsuk le a konzervatív, elavult hagyományokat, az uralkodó osztályok törvényei alapján felépített igazságtalanságokat. Vagyis lehessen lopni, váljon alapjoggá a mások által birtokolt tárgyak tulajdonjogának egyoldalú, akár erőszakos megváltoztatása. Ezzel hozzájárulunk a kívánatos társadalmi kiegyenlítődéshez. Nyilvánvalóan ezentúl a rendőrség feladatai megváltoznak, törekvéseink szerint az idős nénik zebrán átkísérésére fognak korlátozódni.

Ekkor lihegve jött a komornyik.

– Nagyságos asszony, a hátsó falon valaki bemászott, kijátszotta a riasztórendszert, és kivágott a keretből két értékes festményt. Szerencsére a kutyák elkapták, most kötözik a sebét.

Korábban írtuk

A biztonságiak már hozták is az elkövetőt.

– Rossz az anyagi helyzetem – védekezett –, de hallottam az új irányelveket, és azt gondoltam, ez belefér.

– Nem fér bele. Vágják le a kezét, hozzák nyilvánosságra a nevét, arcát, írjanak róla trágár Facebook-bejegyzéseket… Hol is tartottam? Tehát a társadalmi igazságtalanság felszámolásának egyik gátja a gazdagok görcsös ragaszkodása a magántulajdonhoz…